Romániai legényes, arab kávé és etiópiai újévi fesztivál a világörökségek között

Tizenöt új elemmel bővült az UNESCO szellemi kulturális világörökségi listája: a romániai legényes tánc, a szlovák dudakészítés és az arab kávé is a világörökség része lett - közölte szerdán honlapján az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete.

A jelöltek felvételéről az UNESCO illetékes kormányközi bizottsága döntött, amely december 4-ig Namíbia fővárosában, Windhoekben ülésezik. A tanácskozás mintegy 100 ország 500 küldöttjének jelenlétében november 29-én kezdődött.

A romániai legényes táncot az ismertetés szerint magyar, román és roma fiúk és férfiak - ötévestől 70 éves korig - járták ünnepi alkalmakkor. A tánc elősegítette a kultúrák közötti párbeszédet és a társadalmi kohéziót, segített a fiatal fiúknak, hogy megerősítsék helyüket a hagyományos közösségekben - olvasható a közleményben.

"A dudakultúra Szlovákia-szerte fellelhető: kiterjed a hangszerkészítéstől a zenei repertoáron, a stíluson és a díszítésen át a táncig, a hozzá kötődő kifejezésekig és népi hagyományokig" - fogalmazott az UNESCO közleménye. A bemutatás arra is kitért, hogy a dudások ünnepi alkalmakkor a helyi rendezvényeken lépnek fel. A hangszerkészítés és a dudajáték családi tradícióként öröklődik, valamint a helyi közösségekben él tovább.

Dél-Koreából a koreai konyhaművészet egyik legismertebb étele, a kimcshi készítését választotta a bizottság. Az erjesztéssel készülő fogás legfontosabb összetevői a zöldségek, fűszerek, gyümölcs, hús és hal. Az ételt hétköznap és ünnepi alkalmakkor is fogyasztják. Bár számtalan receptje létezik, a kimcshi elkészítése országszerte hagyomány. Főzése általában a nők feladata, de amikor a télre készülve nagyobb mennyiséget csinálnak belőle, a családtagok, szomszédok vagy a közösség más tagjai is összeállnak, ami erősíti a társadalmi összetartozást.

Újévi fesztivál, improvicáziós művészet és wititi tánc is bekerült a világörökségek közé

Etiópiából a szidama népcsoport újévi fesztiválja került a listára, Görögországból a Tinos-szigeti márványfaragás, Indonéziából háromféle hagyományos bali tánc.

Kazahsztánból az improvizációs művészet, az aitis, két részvevő költői és zenei versengése jutott a listára, amelynél a közönség választ témát, a versengők pedig bizonyítják zenei képességeiket, ritmusérzéküket, eredetiségüket.

A március és április között zajló namíbiai marula gyümölcsfesztiválon a gyümölcsből készült omanogo frissítő italt kóstolják. A fesztiválra együtt készülnek a közösségek, hagyományos dalokat énekelnek, költeményeket szavalnak.

A perui Colca-völgyre jellemző wititi tánc a felnőtté váláshoz kapcsolódik. "Jellemzően fiatalok adják elő hagyományos öltözetben vallási ünnepeken az esős évszakban. A mezőgazdasági ciklus kezdetéhez kapcsolódva a tánc, a természet és a társadalom megújulását szimbolizálja."

Szaúd-Arábiából az alardah, a táncot, dobolást és költészetet elegyítő hagyományos kulturális kifejezési forma kapott helyet a szellemi világörökség listáján, Türkmenisztánból a Gorogli hősi eposz előadása, Ománból pedig az Al-Razfa hagyományos előadóművészet.

Az Egyesült Arab Emírségekből az arab kávé a vendéglátás szimbólumaként került a listára. "Az arab kávé felszolgálása fontos része az arab társadalmak vendégszeretetének. Hagyományosan a vendég előtt készítik el férfiak vagy nők, és sejkek vagy törzsi vezetők is felszolgálják" - fogalmazott az UNESCO ismertetése.
Szintén az Emírségekből választották a listára a mazsilisz elnevezésű közösségi teret, ahol az emberek a helyi dolgokról beszélgetnek, vitás kérdéseket rendeznek, híreket cserélnek egymással. "Ezek a terek jellemzően tágasak, kényelmesek, és frissítők készítésre alkalmas eszközökkel is el vannak látva. A nőknek saját mazsiliszük van" - írta a közlemény.

A szellemi világörökség része lett a venezuelai Aguasay jellemző terményének, a curaguának hagyományos termelése és feldolgozása. A növényből nyert szálakból a nők különböző kisipari termékeket, például függőágyakat szőnek.

Forrás: MTI


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.