Rózsákkal csalogatnák a turistákat a Nógrád megyei településre

A turizmus folyamatos fejlesztésében látják a jelent és a jövőt is Béren – mondta a Turizmus Online-nak Maczó László polgármester. Ezért arra törekszenek, hogy minél több olyan látogatót fogadhassanak, akik kedvelik a nyugalmat és pihenni akarnak a dél-nógrádi faluban.

A Cserhát kapujában – vagy ahogy a helybeliek emlegetik, a rózsák falujában – élők igyekeznek kihasználni a természeti szépségekben rejlő lehetőségeket. Az alig több mint háromszáz lakosú településen 2016 eddig eltelt részében sokan megfordultak. Ezt elsősorban annak tulajdonítják, hogy májusban rendezték meg Béren az I. Palócfesztivált a Hotel Andezit mellett levő Nemzeti Emlékhelyen. A jeles esemény előkészítésében szám szerint ezren vettek részt. A munkájukat jelentős siker koronázta, mert több mint ötezer vendéget fogadtak.

Jövőre is palócfesztivált rendeznek

A látványos parádé az összefogásnak köszönhető – erősítette meg Maczó László. A fesztivál az ő, továbbá Zsiga János, a Pásztói Járási Hivatal vezetője és Samu László héhalmi vállalkozó közös ötlete alapján, kellő támogatással valósulhatott meg. Ezen a napon 35 településről érkeztek a vendégek, akik 65 féle palóc ételt kóstolhattak meg, emellé pedig mátrai borokat szolgáltak fel nekik.

A nagy magyar uralkodók szobraival és a szent korona másolatával ékesített szabadtéri színpadon pedig kulturális és zenei programokkal szórakoztatták a közönséget. A siker birtokában határozták el, hogy jövőre májusban újra megrendezik az eseményt, ezúttal már a II. Palócfesztivált. Az elismeréshez az is hozzájárult, hogy a fesztivált összekapcsolták a Bérről elszármazottak találkozójával.

Az 1693-ban telepített szlovák nemzetiségű falu természetesen más nevezetességekkel is büszkélkedhet. A polgármester elmondta, hogy idén a húsvéti ünnepek után több mint 10 ezer rózsatövet ültettek el Béren. Ezeket egy szegedi kertészetből szerezték be, és az eltelt hónapokban valamennyi meg is maradt. Az úgynevezett Rózsa-program részeként a falu minden háztulajdonosának tíz rózsatövet ajándékoztak, akik a lakásaik előkertjeibe ültették ki azokat. Az önkormányzatnál azzal számolnak, hogy ezek a rózsák a következő 30-50 évben díszei lesznek Bérnek. Emellett a falu környékén 12 templomnak is juttattak a rózsatövekből, amelyek az imahelyek kertjeiben pompáznak majd.

Színvonalas szálláshelyek, éttermek

Bér arról is nevezetes, hogy harminc millió évvel ezelőtt tűzhányó működött a területén, és a lávafolyás maradványai napjainkban is láthatók. A község központjától három kilométerre található természeti képződményt turistaúton közelíthetik meg az érdeklődők. Két évvel ezelőtt kőtárat is nyitottak a lávafolyás közelében, amelyet az Ipoly Erdő Zrt. finanszírozott. Itt a Nógrád megye területén fellelhető kőzeteket mutatják be. Ahogy egy neves szakértő feljegyezte: a kőorgona fenn a tetőn a maga nemében egyedülálló geológiai csoda. A falu főutcáján pedig a községházával szemben találni a Szent István parkot a király szobrával és emléktáblájával.

A település látványossága a barokk műemlék evangélikus templom és a parókia is, nem kevésbé a 160 éves történelmi pincesor, amelynek nagy részét felújították a tulajdonosaik. Ezek a szőlőművelés hagyományaira emlékeztetnek. Bér turizmusát színvonalas szálláshelyek is támogatják. Érdekesség, hogy egy Fülöp-szigetekről származó hölgy – aki Bérre ment férjhez – a tulajdonosa a tavaly megnyitott Malomudvarnak. Látványos hely ez a faluban, az udvarán vízimalom látható, továbbá szálláshely és étterem is működik.

A településtől alig másfél kilométerre, fenn a hegyen erdők övezik a Virágospusztán fekvő Andezit Hotelt, ahová palóckapun keresztül juthatunk el. Egykor dr. Lázár Andor igazságügyi miniszter vadászkastélya volt. Ám több mint két évtizede már, hogy egy helyi vállalkozó és családja tulajdonában szállodaként működik. A hotelt azóta folyamatosan fejlesztették, így ma már eredeti bútorokkal berendezve, 171 ággyal, étteremmel, különféle múzeumokkal fogadják a vendégeket. Nemrég készült el a négyszáz látogató befogadására szolgáló rendezvényterem is, amelyet Mátyás királyról neveztek el. Hamarosan pedig megnyitják az új pincét, ahol hazai, tájjellegű borokat kóstolhatnak majd a vendégek. Ősztől tavaszig - hétvégeken – rendszeresen disznóvágásra invitálják az érdeklődőket. A szállodában a konferenciaturizmus is jelentős, emellett terepjáró- és motorversenyeket is rendeznek a környékén.

Csatlakoznak a Virágos Magyarországért mozgalomhoz

Béren tehát az elmúlt években sokat fejlődött az idegenforgalom, amely jó alapul szolgál a további elképzelések megvalósításához is. Az önkormányzat eltökélt szándéka, hogy még több turistát fogadjanak a nógrádi faluban, akik a jelenleginél több időt tölthetnek el a szálláshelyeken. A falu vezetőtestülete abban bízik, hogy az elültetett rózsák pompás látványára sokan felfigyelnek majd, ezért több fotós érkezésére is számítanak, de csatlakozni kívánnak a Virágos Magyarországért mozgalomhoz is.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.