Sokszínűségükkel hódítanak a magyar fesztiválok

A díjnyertes Sziget és VOLT Fesztivál főszervezői, valamint dr. Ruszinkó Ádám, az NGM turizmusért felelős helyettes államtitkára egyetértettek abban, hogy fontos az együttműködés az országimázs kialakításában.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Sziget és a VOLT Fesztivál is díjat nyert a European Festival Awards Groningenben tartott gáláján. A VOLT Fesztivál a közepes méretű rendezvények versenyében lett Európa legjobbja, míg a Sziget a legjobb programkínálat kategóriában lett első. A sajtótájékoztatón elhangoztt, hogy a sikerek a szakemberek, a főszervezők és az NGM nélkül nem valósulhatott volna meg. Tavaly a Nemzeti Kulturális Alapon keresztül mindkét fesztivált mecénásként is támogatta a magyar állam, összesen 150 millió forinttal a Sziget, a VOLT és a Balaton Sound fesztiválokat. E döntés helyes voltát nem csak a zenei rendezvények látogatottsági mutatói, de a rangos hollandiai elismerések is visszaigazolták.

A fesztiválok piacán egyre erősödik a verseny, mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban, ezért is kell a fesztiválok minőségét és egyediségét évről évre fejleszteni és ezekhez a pénzbeli forrásokat találni. Hazánkban évente 3000 fesztivált rendeznek, az országba irányuló turizmus 10-12 százalékát generálják, évente 100 milliárd forint bevételhez juttatva a gazdaságot és számos munkalehetőséget adva a helyieknek.

Dr. Ruszinkó Ádám elmondása szerint a fesztiválokra irányuló figyelem azért is fontos, mivel napi 40-100 ezer forint költési hajlandóság jellemzi a külföldieket, de az egyre idősödő vendégkört - akik elsősorban a gyógyturisztikai célból érkeznek - kompenzálni kell a fiatalok jelenlétével, amely egy trendfordulathoz is vezethet. A fiatalok később még visszatérhetnek családjukkal vagy üzleti célból, ha pozitív élménnyel gazdagodva távoznak. Az állam támogatja a kisebb kulturális eseményeket, de a nagyobb fesztiválok életében is jelen van, hiszen ez mind turisztikai, mind az országimázs szempontjából fontos. Az idei támogatások mértékének megállapítása még folyamatban van.

Miben mutatkozik meg, hogy a „szigetes” fesztiválok a legjobbak?

A mostani sikerrel immár a szigetes fesztiválok mindegyike nyert kategóriájában a European Festival Awardson: a Sziget, a Balaton Sound, a B.My.Lake és a VOLT fesztivál. Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán, a VOLT fesztivál alapító főszervezői 19 évesen kezdték el szervezni - eleinte csupán néhány százezer résztvevővel - a mára már nagyszabásúvá vált eseményt. Mindig valamilyen jól megválasztott programmal lepik meg a fiatalokat, ilyen volt a tavalyi Élő bolygó projekt is. De nem csak ebben figyelnek az igényekre, a fiatal zenekarok életében is segítséget és fellépési lehetőséget nyújtanak. A hollandiai díjátadón megtiszteltetés volt részt venniük, hiszen a szakmabeliekkel találkozhattak és kapcsolatokat építhettek ki.

Gerendai Károly, a Sziget atyjának elmodása szerint, mivel nagy a piaci verseny, ezért a sokszínűséggel kell megkülönböztetni magukat. A sztárok és zenekarok árai a sok meghívás miatt drágultak, így nem feltétlenül tudják a legnagyobb előadókat meghívni, vagy mindenkinek a kedvében járni a várt fellépőkkel, ezért összességében szolgálják ki a fiatalok elvárásait: a hangulat, az életérzés, a nemzetköziség és a sokszínűség együttesével. Ennek sikerességét az is tükrözi, hogy a jegyek 75-80 százalékát elővételben így is eladják. Igaz, a hazai látogatóknak igen magas lehet a jegyek ára, aminek mindig hangot is adnak, ezek az árak azonban a nyugat-európaiakhoz képest még mindig olcsónak számítanak.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.