Soproni Tavaszi Napok koncertekkel és drónshow-val

Tizennégy eseménnyel, koncertekkel, előadásokkal és gyermekprogramokkal várja a közönséget a kedden kezdődő és április 16-ig tartó 34. Soproni Tavaszi Napok - hangzott el az esemény hétfői sajtótájékoztatóján.

Kóczán Péter, a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. kulturális csoportvezetője elmondta, hogy kedden este a Liszt Ferenc Konferencia- és Kulturális Központban a Haydn Filharmónia koncertjével kezdődik a programsorozat. Kiemelte, hogy hosszú ideje folytak a tárgyalások az 1987-ben, Fischer Ádám alapította osztrák-magyar zenekarral, hogy Sopronban is fellépjenek. Ezúttal egyebek mellett Dvorak-, Mozart- és Sosztakovics-műveket adnak elő.

Március 18-án a Tavaszi Ét-Trend nevű programon az ingyenes vércukor- és vérnyomásmérésen túl Lakatos Márk Stílusterápia címmel tart előadást, Katus Attila világ- és Európa-bajnok aerobic edző pedig életmód-tanácsadást.

A Liszt-központ Munkácsy-termében március 19. és április 2. között Borsodi Zsuzsa keramikus életmű-kiállítását lehet megtekinteni. A Soproni Képzőművészeti Társaság tagja csaknem hetven tárgyat, köztük csipkés figurákat állít ki.

Március 20-án rendezik a soproni zeneiskola névadójának, Horváth Józsefnek az emlékhangversenyét, amelyen az intézmény növendékei Mozart, Haydn, Vivaldi, Ganne és Sugár Rezső műveiből adnak elő. Másnap Bödőcs Tibor ad önálló estet.

A legkisebbeknek ad koncertet március 25-én a 2010-ben alakult Hahó Együttes. A romantika jegyében Kelemen Barnabás hegedűművész a Győri Filharmonikus Zenekarral lép fel március 28-án, a műsorban Csajkovszkij- és Schubert-műveket adnak elő, Berkes Kálmán vezetésével.

Második alkalommal tartanak Drón és Robotika Show-t március 31-én és április 1-jén, amelyen a legmodernebb ipari, mezőgazdasági és versenydrónokat mutatják be.

A Soproni Petőfi Színház a tavaszi napok keretében mutatja be április 1-jén a My Fair Lady című musicalt, április 5-én pedig Handel Messiás című oratóriumát adja elő a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar és a Fidelissima Vegyeskar.

Április 6-án az Anna and the Barbies ad akusztikus koncertet a Liszt-központban, 8-án pedig ugyanott a Wamp designvásár lesz.

Az Orlai Produkció április 13-án a Várj, míg sötét lesz, 16-án pedig a Száll a kakukk fészkére című színműveket mutatja be a Petőfi Színházban. Előbbit Novák Eszter, utóbbit Znamenák István rendezi.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.