Sörivó vagy? Ezt tudnod kell!

A jól ismert alapanyagok ellenére számos módszer létezik a folyékony kenyér gyártására, így még a tapasztalt ivók is csak nehezen igazodnak el a fajták között.

Már hetekkel a szeptemberi megnyitó előtt elkezdődtek a világ legnagyobb népünnepélyeként számon tartott Oktoberfest előkészületei. Rossz hír a Terézia-teret bő két hétre megszálló sörimádóknak, hogy minden korábbinál több pénzt kell majd leszurkolniuk az egyliteres korsóért, noha a 10 eurós lélektani határt idén még így sem éri el a folyékony kenyér fesztiválára. Pedig az alapanyagok mennyiségét tekintve jogosan csodálkozhatnak a sörimádók, miért csapolják meg őket ennyire.

Éppen a Bajorországhoz köthető, az első élelmiszerszabványnak számító 1516-os sörtisztasági törvény írja elő, hogy mindössze három dologra van szükség: a gabonából erjesztett szeszes italok egyik legfontosabb alapanyagára, a malátára, a gyógynövényként nyugtató- és altatószernek is használt komlóra, valamint közönséges vízre. A lista akkor bővült az élesztővel, amikor Louis Pasteur szabadalmaztatta eljárását a „nem romló sör előállításáról és tárolásáról”. Ez az erjedés mechanizmusa, amelynek során a cukor alkohollá és szén-dioxiddá alakul.

A folyamat ismert, ám sokáig rejtélyes volt a sörfőzők előtt. A gabona erjesztésével már a sumérok is állítottak elő sajátos módszerrel italt: tönkebúzából kelesztetlen lepényt sütöttek, vízben megtaposták, erjesztették, végül ízesítették. Az egyiptomiak vízbe áztatott savanyított kenyeret adtak a gabonacefréhez. A sör előállításában a középkori kolostorok jelentettek minőségi ugrást, a mai ízekhez legközelebb álló receptúrákat ugyanis a szerzetesek füvészkertjeiben termő növényekből állították össze. A mai sörimádók nekik köszönhetik a jellegzetes keserű ízt, amit az ital fűszereként is emlegetett komló ad.

A modern sörgyártásban a komlózásnak is hívott folyamat során a malátaőrlemény felmelegítése, vízzel való összekeverése, majd leszűrése után a sörlevet felforralják, és hozzáadják a komlót. Főzés közben oldódnak ki a növény aroma- és keserűanyagai. Csak ez után kerül a lébe az élesztő, amely alkohollá és szén-dioxiddá bontja a malátacukrot. Az erjesztés végét az jelzi, hogy a sörlé tetején lévő hab barnává válik és összeesik. Noha a fő erjedés befejeztével elkészült az ital, ez még nem az a sör, amit az Oktoberfesten aranyáron csapolnak a bajor népviseletbe öltözött hölgyek. Erre a fickósörnek is nevezett készítményre ugyanis még két-három hetes utóérlelés vár az ászokpincében, 0 és 2 Celsius-fok közötti hőmérsékleten.

Ebben a fázisban nyeri el a sör a végső karakterét, bár a fogyasztók igazán akkor lesznek elégedettek, ha egy utolsó, „szépítő” szűrést végeznek a sörön, hogy az opálosságát csökkentve csillogóvá és tükrössé váljon. Amíg a középkorban a szerzetesek diktálták a szegényes sörtrendet, addig a mai ivónak nehéz dolga van, ha el akar igazodni a fajták között. A számtalan előállítási variációknak két alapvető típusa van: az elsősorban Nagy-Britanniában elterjedt felső erjesztésű ale, amely onnan kapta a nevét, hogy az erjesztés során az élesztő a sörlé tetején lebeg.

A világ sörfogyasztásának túlnyomó részét azonban nem ez, hanem a kevéssel fagypont felett erjesztett lager és annak számos alfaja - keserű, édes, sötét, világos, erős, gyenge - adja. A mai sörbizniszben legalább olyan fontos a marketing, mint a kifinomult főzési technika. Tudták már ezt az ókori Mezopotámiában is, ahol tömeggyártás és pasztörizálás hiányában kevés és gyorsan romló „őssört” állítottak elő. Ahol készen volt az ital, ott a kapu felett elhelyezett faág jelezte az ivászat lehetőségét. A marketingtrükk annyira bevált, hogy a XII. századi Angliában, sőt a XVI. századi Magyarországon is alkalmazták.

Forrás: GyártásTrend


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.