hirdetés

Sosem találná ki, milyen ízű 2017 méze

10. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztiválon szombaton hirdették ki a fajtamézek versenyének eredményét és az idei év legjobb mézét.

hirdetés

A gyulai Mikóné Hirth Beáta édeskömény méze Az év kiváló magyar méze 2017 díja mellett a legjobb egyéb fajtaméz-kategória első helyezettje is lett - tájékoztatott Árgyelán János versenyigazgató. Akácmézből száznál több nevezés érkezett, ezért a szervezők úgy döntöttek, két első díjat osztanak ki. Ezt a kecskeméti Remete Roland és a bonyhádi Hammer Ferenc termelő érdemelte ki idén. A legjobb vegyes virágméz kategória győztese a kecskeméti Gulyás Zoltánné lett. A miskolci Ábrám Méhészet napraforgóméz, a körösladányi Ujfalusi Csaba repceméz kategóriában győzött. Fajtamézek kategóriájában a pécsváradi Tojzán Zoltán hársméze érdemelt ki első helyezést. Különleges méz-kategóriában - ide egyebek mellett a diós, mentás, bodzás és egyéb ízesített- és krémmézek kerültek - a csornai Horváth Károly citromos repcekrémét jutalmazták első díjjal.

Haász Ferenc, a főszervező Békés Megyei Méhész Egyesület elnöke elmondta: idén 140 méhészetből összesen 352 mintát küldtek be a versenyre, ami rekordnak számít a verseny nyolcéves története során. Az ország 110 településéről 35 különböző fajtájú mézből érkeztek minták. A bírálat során több tényezőt vettek figyelembe: a színt, az illatot, az íztisztaságot, a víztartalmat, a termelési tisztaságot és a csomagolást. Közölte: első körben Gyulán zsűrizték a mézeket, ahol 86 mintát választottak ki, amelyet laboratóriumi vizsgálatnak is alávetettek. Ezen egyebek mellett a fruktóz-glükóz arányt és a pollentartalmat is elemezték. A második körös zsűrizésen Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke is részt vett. A győztesek jogosultak arra, hogy 2018-ban a mézüket egy matricával lássák el, amely igazolja a versenyen elért fokozatot a vásárlók felé.

(forrás: Vendég & Hotel/MTI)
hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Ön szerint az éttermesek/szállodások felkészültek a GDPR-ra?

Kiadónk társoldalai