Stájer hegyi nyár a Murtalban

Stájerországban, Ausztria zöld szívében tizenkét hónapig tart a turistaszezon – bizonyította újságíróknak egy négynapos szakmai út keretében a Murtal üdülőrégióban Stájerország Tartomány Turisztikai Hivatala, valamint az Osztrák Nemzeti Idegenforgalmi Képviselet.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Persze, a vendéglátóknak nem sokat kellett szóban érvelniük, mert a Mura mentén végighúzódó üdülőrégió változatos, minden családtagra figyelő nyári kínálata egyre meggyőzőbb a magyar turisták számára, nem véletlen, hogy már tavaly 13,7 százalékkal emelkedett a Stájerországba látogató magyarok száma, 15,3 százalékkal az általuk itt töltött vendégéjszakák és idén is legalább ekkora növekedéssel számolnak. Így aztán a számok ismeretében természetes volt, hogy a Murtalbahnon, az Unzmarkt és Salzburg tartomány között 1894 óta közlekedő, keskeny nyomtávú vasúton, környékbeli túráról szálláshelyükre visszatérő, népes magyar gyerek- és felnőtt csoporttal találkoztunk. A menetrend szerinti motorvonatok mellett hetente több alkalommal útnak indítják a gőzmozdonyos szerelvényt is.

A Murtal üdülőrégió ütőere a Mura folyó, ennek partján kanyarog Ausztria talán legismertebb, legszebb kerékpárútja, amely a Hohe Tauern Nemzeti Parkból indul és halad a Mura meg a Dráva találkozásáig. Erőnléttől függetlenül érdemes kerékpárt kölcsönözni, és végighajtani rajta legalább 20-30 kilométert, mert közben mesébe illő kis falvakon pedálozunk át, a lakósok pedig végtelenül kedvesek és barátságosak a vendégekkel, mi is tapasztaltuk, mennyire szívesen ismerkednek, mesélnek, még akkor is, ha az ember német nyelvtudása mély sziklahasadékokkal tarkított.

Tény, hogy a szabadidős lehetőségek, kulturális programok, múzeumok, helyi érdekességek, látnivalók, műemlékek választéka szinte korlátlan, ezek bebarangolásának csak az idő szab korlátot. A Murtal üdülőrégió központja, Murau viszont kihagyhatatlan. Még egy fárasztó kerékpározás után is érdemes felkaptatni az Ulrich von Liechtenstein által a XIII. században épült Murowe várhoz és a mellette álló templomhoz, bámészkodni a zegzugos utcákon, vagy a Mura partján lévő sétányon. S közben megkóstolni a helyben főzött Murauer sörfajtákat. A jó értelemben vett lokálpatriotizmus eredményeként ugyanis Murauban a kiskocsmák, vendéglők szinte kizárólag csak helyi söröket kínálnak, egyetlen kivételként csak a vasútállomás ázsiai restijét találtam. Szálláshelyünk, a remek vendéglátónak bizonyult Hotel Zum Brauhaus a sörfőzde és a sörmúzeum komplexum része, a szálloda teraszán pedig végigkóstolható a gyár teljes kínálata, s ha épp az idős, a zsúfoltságtól függetlenül örökké jó kedélyű pincért fogják ki, akkor ő tréfás felvezetőket is szervíroz a kriglik mellé. De hasonlóan barátságos helynek bizonyult a közel ezer év stájer ételspecialitásairól híres Gasthaus Winter St. Georgen ob Murauban, amely Stájerország legrégebbi vendégfogadója, és ahonnan a pincér a szakáccsal karöltve addig nem engedett el bennünket, amíg még egy utolsó snapszos közös fotóval nem búcsúzunk el tőlük. S ha már étkezésről volt szó, a St. Lambrecht bencés apátság meglátogatását követően pedig érdemes felkaptatni St. Blasenbe a szintén remek konyhával büszkélkedhető Gasthof Kirchmoarba, ahol mi véletlenül egy sramlis családi ünnepség kellős közepébe csöppentünk.

Visszatérve az apátságra, ott a meglepően nyitott Alfred atya kalauzolásával szagolhattunk bele a kolostor több mint kilenc évszázados történelmébe, a 15 bencés szerzetes munkával és imádsággal folyó hétköznapi életébe, megtudhattuk, miként képesek fenntartani az apátságot, amelynek fő bevételi forrása az erdőgazdálkodás, a bencések számára a szerzetesség miért nem egyenlő a lyukas talpú saruval és szegénységgel, de beavatott az apátválasztás rejtelmeibe is. A kolostor életében kiemelt szerepet kap a 3,5 hektáros park, ahol főként gyógynövényeket termesztenek, a közepén álló pavilonban pedig kulturális programokat szerveznek, esküvőket tartanak.

Vendéglátóink elvittek a régió mai napig egyik legfontosabb kereskedelmi központjába, Judenburgba, ahol épp aznap rajtolt a városi fesztivál. Minden műfajnak külön színpadot állítottak a belvárosban, ám amikor nincs hangulatos fesztivál, akkor Judenburgban kihagyhatatlan a Puch Museum, ahol, megtekinthetőek a legendás járműgyártó kerékpárjai, motorkerékpárjai, autói, haszonjárművei, versenyautói, és a csillagvizsgáló torony. A Sternenturm jelenleg Európa legmodernebb planetáriuma, amelyet Ausztria legmagasabb városi tornyában építettek meg, s amely háromdimenziós vetítéseivel, a hátra hajtható fotelekből feledhetetlen élményt nyújtott mindannyiunk számára.

Utunk záróakkordjára a Red Bull Spielberg Projekt fő helyszínén, a Red Bull Ringben, a motorsportok eldorádójában került sor, ahol épp verseny zajlott. Megtudtuk, hogy Dietrich Mateschitz, a Red Bull tulajdonosa a projekt keretében nem csak a pályát fejlesztette világszínvonalúvá, hanem az ötcsillagos szállodává újjáépített Hotel Murtalt, az innovatív faépítészet remekművét, valamint az egykori Murhof birtokot, amelynek kastélyparkjában fürdőtó és lovarda is található.

Murau központjában két fatörzsön felaggatott székek láthatóak. A legenda szerint, aki helyi lakós véglegesen távozik a városból, az a székét ide felköti. A turista viszont úgy távozhat, hogy nem kell feláldoznia a székét.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.