Startvonalnál a siófoki medical hotel építkezés

Siófokon mindig történik valami. Most például bemutatták, hogy áll az a négycsillagosnak tervezett szállodai beruházás, amelyet, a tervek szerint, késő ősszel adnak majd át.

Az SH-Fejlesztő Kft. kivitelezésében új egészségturisztikai beruházás készül rohamléptekkel a tó partján. A Siófok Medihotel nevű legújabb szálláshely kialakításához az Európai Unió és a Magyar Állam az Új Széchenyi terv keretében közel egymilliárd forint támogatással járult hozzá.

A ház tulajdonképpen az alaposan lepukkant Hotel Yacht Klub teljes felújításával és kibővítésével jön létre, a régi szállodát az építkezés idejére lezárták, szobái teljes felújításon esnek át. Mellette, szorosan egybeépülve épül közben az új szárny, ahol 38 erkélyes szobát, a régiben pedig a meglévő 28-hoz még 3 szobát alakítanak ki, és közös recepcióval, lobbival, étteremmel, wellness és konferencia résszel nyílik majd meg – feltehetőleg év végéig – a teljes ház.

A házbejárással egybekötött rendezvényen Siófok alpolgármestere, Hamvas Péter elmondta, városukban 25 ezere ember él, azonban a turisztikai szezonban Siófokon közel 1 millió vendégéjszakát regisztrálnak. És épp a szezonalitás megszüntetésének egyik módja, ha olyan kínálattal rendelkezik a város, mint például a most készülő, egész évben nyitva tartó és vendégeket hozó medical hotel. Több szállodai fejlesztéshez adott a város, az állam hozzájárulást, így segítve pl. Az Azur, a Rsidence és a Vértes hotelekben a megújulást. Ezen kívül Siófokon ez év áprilisában átadtak egy másik medical hotelt (ez egy ayurvédikus tematikával épült, ukrán tulajdonú gyógyhotel), majd június végén a szállodasoron egy újabb 4 csillagos szállodát. Vasúti fejlesztésről, út illetve aluljáró építésről is hallhattunk, amely szintén megkönnyíti a városban lakók és az odaérkezők életét.

Majd a készülő hotel ügyvezető igazgatója, Waller Kornél mutatta be a a beruházás részleteit. A fiatal szakember a kiváló lokációt, a tó közelségét, a két ház összeépítésének előnyeit mutatta be, és elmondta, 4 szinten, 70 szobában 205 férőhellyel bővítik a város vendégváró lehetőségét. 440 nm2 lesz az épülő egészségügyi részleg (nem az OEP által finanszírozott gyógyellátásra készülnek), 360 nm2-en alakítják ki a wellness részt. A ház nagy durranása pedig a legfelső szinten, lélegzetelállító panorámával rendelkező konferenciarészleg lesz, ahol 500 nm2-en, össze- és szétnyitható tárgyalók, corporate helyiségek lesznek.

Eldőlt, hogy a házat a Service4you üzemelteti majd, a ház belső arculatának, kék, szürke, sárga színvilágának kialakításáért a Kroki Stúdió felel.


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.