Együttműködés a Nestlé és a Szent István Egyetem között

A már évek óta végzett gyakorlatorientált képzés elmélyítését határozta el a Nestlé Hungária Kft. és a Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Kara. A felek ezért stratégiai együttműködést kötöttek, amelynek elsődleges célja, hogy a következő öt évben további 150 hallgató vehessen részt a sikeresen működő Nestlé kurzuson, így a frissen végzett élelmiszeripari mérnökök naprakész tudás birtokában könnyebben tudjanak elhelyezkedni.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Komoly sikert ért el az elmúlt három esztendőben a Nestlé Hungária és a Szent István Egyetem Élelmiszerkereskedelem specializációján 2016-ban indult együttműködés. A multinacionális élelmiszergyártó vállalat és a felsőoktatási intézmény speciális kurzusán eddig közel 90 hallgató vett részt. A képzés népszerűsége annak köszönhető, hogy a diákok nemcsak előadásokat hallhatnak, üzem- és irodalátogatáson vehetnek részt, gyakorlati tapasztalatokat szerezhetnek, de konkrét feladatok megoldásában is segédkeznek. Évente két alkalommal ugyanis konkrét, termékfejlesztési, marketing vagy kereskedelmi témájú projektfeladatot kapnak a vállalattól. Ennek kidolgozásában és értékelésében a hallgatók mellett a Nestlé munkatársai is részt vesznek. A program sikere érdekében a vállalkozás több, mint 25 szakemberét vonta be a munkába, a diákok és a társaság közötti kapcsolattartást pedig külön „Nestlé Nagykövet” segíti.

A közös sikerek hatására a Nestlé Hungária Kft. és a Szent István Egyetem szorosabbra fűzi kapcsolatát és stratégiai megállapodást írnak alá, amelynek keretében a következő öt évben további 150 hallgató vesz részt a Nestlé kurzuson. Az eddigi együttműködésen felül, a Nestlé még több projektfeladat megoldásába vonja majd be a hallgatókat, gyakorlati helyet biztosít a diákok számára, szakemberei pedig előadóként és az államvizsgabizottságok tagjaiként fogják segíteni az egyetem oktatási tevékenységét. Ezen felül a Nestlé előadásokkal, üzemlátogatásokkal, vezetői melletti tapasztalatszerzési lehetőséggel is támogatja a szakma iránt érdeklődő hallgatók munkáját, de segíti a közösségi terek kialakítását és az egyetemi rendezvények sikeres lebonyolítását is.

A magyar gazdaság termelékenységének javítása kulcskérdés, az ország versenyképességén csak így lehet javítani. A kormány ezért központi kérdésként kezeli az innováció és a tudásáramlás ösztönzését, az együttműködési készség fejlesztését. Multinacionális vállalkozásként a Nestlé élen jár a leginnovatívabb ötletek hazai adaptációjában, így az - ott tanulóknál kialakul az a szemlélet, amellyel a jövő munkavállalóiként segíthetik a hazai vállalatokat és végsősoron az egész nemzetgazdaságot – jelentette ki György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

„Megállapodásunk célja, hogy a Nestlé szakmai támogatását bírva, közösen oktassuk hallgatóinkat. Képzési programunkat olyan szándékkal dolgoztuk ki, hogy segítse a hallgatók projektszemléletének kialakítását, és gyakorlatorientáltabbá tegye az oktatásunkat. Együttműködésünk során a multinacionális vállalkozás a nála felhalmozódott innovációs tudást, illetve a legkorszerűbb innovációs ismeretek adaptálásának képességét adja át a diákoknak. Érdekeink itt találkoznak, hiszen az egyetem naprakész tudással szeretné felvértezni hallgatóit” – szögezte le Prof. Dr. Palkovics László, a Szent István Egyetem rektora.

„A Nestlé elkötelezett a jövő szakembereinek, fiatal élelmiszermérnökeinek támogatása mellett. 2013-ban indítottuk útjára az „Összefogás a Fiatalok Foglalkoztatásáért” elnevezésű kezdeményezésünket, támogatva a fiatalokat, hogy minél sikeresebben tudjanak helytállni a munkaerőpiacon. Büszkék vagyunk arra, hogy a Szent István Egyetemmel létrejött stratégiai együttműködésnek köszönhetően hozzásegíthetjük a hallgatókat, hogy tudásukat nálunk szerzett gyakorlati tapasztalatokkal mélyítsék el” – mondta Noszek Péter, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.

A Szent István Egyetemen megrendezett eseményen sor került az új Nestlé Mini Bisztró átadására is, amely elérhető étkezési lehetőséget kínál a hallgatók számára a Campuson.

Forrás: Turizmus Online


Csak most került az italpiacra - már nyert is egy rangos nemzetközi versenyen

Csak most került az italpiacra - már nyert is egy rangos nemzetközi versenyen 

Merész döntés volt a versenyre nevezni egy piacra került új termékkel - de bejött.
Ezt a várost is meghódította a gyorsétteremlánc

Ezt a várost is meghódította a gyorsétteremlánc  

Második éttermét nyitja a BURGER KING Zalában.
Dobja a mobilját a dobozba, és figyeljen szeretteire egy jó ebéd vagy vacsora közben!

Dobja a mobilját a dobozba, és figyeljen szeretteire egy jó ebéd vagy vacsora közben! 

Pihennek a mobilok, szárnyra kapnak a családi kapcsolatok - üzeni a VakVarjú éttermek stábja a Mobil Off Élmény On hét alkalmával.
Jöhet három izgalmas mocktail recept?

Jöhet három izgalmas mocktail recept? 

Hol vannak már azok az idők, amikor, ha nem akartunk alkoholt inni, akkor csak a víz vagy az üdítő marad?
Hol isznak a legtöbb alkoholt Európában?

Hol isznak a legtöbb alkoholt Európában? 

Van tippje? Most egy friss felmérés adatai alapján eláruljuk a helyes megfejtést. És annyit segítünk, hogy közreadunk egy fotót az első helyen végzett ország fővárosáról.
A Wolt elindítja saját hirdetési szolgáltatását

A Wolt elindítja saját hirdetési szolgáltatását 

A vállalat bejelentette hogy elindítja a Wolt Ads-et annak érdekében, hogy partnerei növekedését és láthatóságát felgyorsítsa.
Rekordszámú nevezés a nemzetközi pálinkaversenyen

Rekordszámú nevezés a nemzetközi pálinkaversenyen 

Érkezett párlat Romániából, Szlovákiából, Szerbiából és Horvátországból is.
Munkatársakat keres a Mere, az orosz diszkont cég

Munkatársakat keres a Mere, az orosz diszkont cég 

A két hónapja feladott hirdetésben a Mere beszerzési menedzser pozícióra keres munkatársakat.
Új kávépörkölő csúcstechnológiával - Budaörsön

Új kávépörkölő csúcstechnológiával - Budaörsön 

Április 11-én nyitotta meg kávépörkölő üzemét és oktatóstúdióját Budaörsön a teljes egészében hazai tulajdonú Roastar Zrt.
A Beatles grafikusa tervezett sörösdobozokat a híres sörmárkának

A Beatles grafikusa tervezett sörösdobozokat a híres sörmárkának 

A limitált kiadású dobozok Nagy-Britanniában már megvásárolhatók.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.