Szabad a pálya a Budapest Airport előtt

A hivatalos határidő lejárta előtt, vagyis 2017. év végéig megszerezte a Budapest Airport a további működéshez szükséges összes, Európai Uniós engedélyt. Ezeknek a dokumentumoknak a megléte azért fontos, mert igazolja, hogy egy-egy repülőtér mind az infrastruktúra, mind az üzemelés területén megfelel a biztonságot előtérbe helyező európai uniós előírásoknak, felülírva a korábbi, - a tagállami/nemzeti követelmények szerinti – üzemben tartási engedélyeket.   

A Budapest Airport mindenben a legszigorúbb Európai Uniós előírásoknak megfelelve működik, beleértve a repülőtéri infrastruktúrát, valamint magát az üzemben tartó szervezetet és az üzemeltetést is. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője a tavalyi év végéig eleget tett az EU-s rendeletben foglalt követelményeknek, így a működéséhez szükséges új engedélyeket is megszerezte. Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) által alkotott, 2014-ben hatályba lépett EU-s rendelet 2017. év végét jelölte meg határidőnek az Európai Gazdasági Térség (EGT) területén működő polgári repülőterek számára a rendeletben foglalt előírások teljesítésére és az új engedélyek megszerzésére. A rendelet célja az volt, hogy az Európai Unión belül fenntartsa a repülésbiztonság egységesen magas szintjét.

A rendelet tagolt szerkezetben több, mint 450 (külön-külön 204, 117, 135) követelményt tartalmaz. A megfelelés ellenőrzését minden esetben a helyi hatóságok végezték, itthon a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz tartozó Légiforgalmi és Repülőtéri Hatósági Főosztály az erre kijelölt, ún. kompetens szervezet. A több mint két évig tartó folyamat során, a hatósággal szorosan együttműködve készítette el a Budapest Airport azt a több szekrényt megtöltő dokumentum csomagot, amivel részletekbe menően igazolta a repülőtér infrastruktúrájának, szervezetének, és üzemelésének megfelelőségét az európai előírásoknak. Egyebek mellett a futópályák és gurulóutak szabályosságát, repülésbiztonsági rendszerek és eljárások a meglétét. Az üzemeltetéshez kapcsolódóan pedig a pontos dokumentációt, az EU-s irányelvek szerint kialakított folyamatokat kellett mindenre kiterjedően igazolnia az üzemeltetőnek.

A megfelelés teljesítéséhez, különösen az infrastruktúra tekintetében a Budapest Airport számos fejlesztést valósított meg az elmúlt időszakban, - pl. a futópálya végbiztonsági sáv (RESA) kialakítása - illetve vállalt elkötelezettséget továbbiak elvégzésére, összességében közel 6 millió euró (kb. 1,9 milliárd forint) értékben.

„A mostani engedélyek megszerzésével a Budapest Airport egy szerteágazó és nagyon összetett folyamat végére tett pontot, a sikeres befejezés pedig jól tükrözi a repülőtér és a hatóságok közötti szoros együttműködést.” jelentette ki Szarvas Gábor, a Budapest Airport környezetvédelemért, munkabiztonságért és közösségi kapcsolatokért felelős igazgatója. Hozzátette. „Külön köszönet illeti a Budapest Airport munkatársait, akik több ezer órányi ráfordítással átvilágították a folyamatainkat, hogy mindenben megfeleljünk az utas- és repülésbiztonság európai követelményeinek.”

Az Európai Bizottság 139/2014-es rendeletét a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) gyakorlatait és ajánlásait figyelembe véve alkották meg, mérlegelve a repülőterek üzemeltetésével kapcsolatban világszerte felhalmozódott tapasztalatot, valamint az ehhez kapcsolódó tudományos- és műszaki fejlődést. Az idei évtől a budapesti repülőtér is minden szempontból igazoltan teljesíti az utasok és a repülés biztonsága szempontjából fontos nemzetközi normákat.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.