Szakmai kézfogás a TDM-konferencián

A napokban Móron rendezik meg a hatodik országos turisztikai desztinációmenedzsment konferenciát, ahol történelmi jelentőségű együttműködésről állapodott meg hat szakmai szervezet.

Emlékezetes, hogy a Móri Borvidék TDM szervezet pályázaton nyerte el a rendezés jogát a TDM Szövetségtől. A közel 100 fő részvételével zajló konferencián a szakmai eszmecserén túl a kollégáknak lehetőségük nyílt megismerni a környék turisztikai szolgáltatásait és a vidék kiváló borait is.

A konferencia megnyitóján Möllmann Günterné, a szervező TDM elnöke, Fenyves Péter, Mór polgármestere, majd Bodrogai László, a Magyar Turizmus Zrt. Közép-Dunántúli Regionális Marketing Igazgatóságának igazgatója köszöntötte a résztvevőket. Elhangzott, hogy Móron a település idegenforgalmi adóbevételeit 100%-ban a turizmus fejlesztésére fordítják, mivel stratégiai cél az idegenforgalom további fellendítése.

Eszmecsere az RMI-kkel

Bodrogai László a regionális marketingigazgatóságok és a TDM-ek közötti együttműködés fontosságát hangoztatta. Ezt a szándékot húzza alá az a közlemény is, amely ezzel kapcsolatban a közelmúltban került ki a TDM Szövetség honlapjára: „A Magyar TDM Szövetség az elmúlt időszakban örömmel fogadta az MT Zrt. regionális marketingigazgatóinak egyre élénkebb érdeklődését a TDM folyamatokkal kapcsolatban. A Balatoni Regionális TDM Szövetség, mint első regionális TDM szervezet példáján felbuzdulva egyre több RMI keresi meg a TDM Szövetséget, hogy a megvalósíthatónak tűnő alternatívákat megvitassák a saját régiójuk vonatkozásában is. A TDM Szövetség örömmel tapasztalja, hogy a kölcsönösen konstruktív gondolkodásban az RMI-vezetők a régiójuk TDM helyzetét is figyelembe véve kívánnak részesei lenni az alulról építkező folyamat manapság sorra kerülő regionális szintjének létrehozatalában. Ezen eszmecserék egyúttal első kézből szerzett tapasztalatokat is jelentenek a TDM Szövetség számára a készülő turizmus törvényben a regionális TDM szervezetekkel kapcsolatos szabályozás kialakításához.”

Történelmi pillanat

Balogh Károly, a TDM Szövetség elnöke a köszöntők után az aktuális helyzetet értékelte. Beszámolt arról, hogy a TDM Szövetség elnökségének meghívására előző nap megbeszélésen vett részt a MUISZ, a MABEUSZ, az MSZÉSZ, a FATOSZ és a TMSZ vezetősége. A szakmai szervezetek – melyek együttesen lefedik a turisztikai szakma jóformán teljes spektrumát - egyetértettek a közös fellépés és a szoros együttműködés szükségességéről.

Balogh Károly történelmi pillanatként értékelte a megbeszélést.

A TDM-pályázatokkal kapcsolatban viszont elmondta, hogy „semmi sem indokolta azok visszavonását”. A rendezvényen az is kiderült, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a TDM pályázati felhívás újbóli meghirdetését 2011 év végén, legkésőbb 2012 év elején tervezi. A TDM Szövetségnek jelenleg 30 tagja van, és „idén befejeződött a TDM-építkezés” – mondotta Balogh -, mivel az első térségi TDM is létrejött a Balatonnál.

Felhívta a figyelmet a biztos finanszírozási háttér szükségességére, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nincs szükség többletforrásokra.

Államigazgatási aktualitások

Nemes Andrea, a Nemzetgazdasági Minisztérium Turisztikai Főosztályának vezetője a TDM-pályázatok állásáról számolt be. Elmondta, hogy mostanáig 81 kérelem érkezett be hozzájuk, 56-ot közülük regisztráltak is, míg 4-et hiánypótlásra köteleztek. A regisztráltak többsége (51) hely TDM volt, 5 pedig térségi.

A TDM Szövetség honlapjáról az is tudható, hogy az NFÜ tájékoztatása szerint szinte mindegyik régióban van olyan szervezet, amelyik nem először pályázik. A Dél-dunántúli régióban 4, az Észak-magyarországi és a Közép-dunántúli régióban 5-5 szervezet, a Közép-magyarországi régióban 1, míg a Nyugat-dunántúli régió Balaton Kiemelt Üdülőkörzet területére eső részén szintén 5 szervezet nyújtott be már korábban is pályázatot.

Nemes Andrea felhívta a figyelmet az alulról való építkezés fontosságára, és emlékeztetett arra, hogy a pályázóknak nem kell betartaniuk a statisztikai régióhatárokat. Feladatként jelölte meg év végéig a regionális TDM-regisztráció feltételeinek kidolgozását. A finanszírozással kapcsolatban elmondta, hogy az önkormányzati törvényben nem nevesítették feladatként a turizmust sem helyi, sem más szinten. A feladat ellátása így a TDM-ekhez kerülhet a tervezett turizmus törvényben, amelynek egyébként az egész hazai TDM-struktúrát meg kell határoznia.

Nem tisztázott még a főosztályvezető szerint az sem, hogy mi a regionális marketingigazgatóságok helye és szerepe a régiós TM-ek esetében: munkaszervezetként vagy együttműködő partnerként működjenek? „A válasz hamarosan meg kell szülessen” – hangsúlyozta.

Az első regionális TDM

Hoffmann Henrik, a Balatoni Regionális TDM Szövetség elnöke sem tudott arra válaszolni, mi lesz náluk az RMI szerepe – várhatóan a turizmus törvény tisztázni fogja ezt a kérdést is. Célként fogalmazta meg, hogy a regionális TDM szövetség kellő súllyal vegyen részt a régió turizmusának irányításában, ehhez meg kell teremteni a megfelelő regionális döntési kompetenciákat.

Kiemelte, hogy az évi négymillió vendégéjszakát realizáló Balaton körül több mint 1000 turizmussal foglalkozó vállalkozás működik, és 90%-uk képviselteti magát a regionális TDM szövetségben. Türelmetlenül várjuk a turizmus törvényt – zárta gondolatait Hoffmann Henrik.

Informatika és képzés

A későbbiekben a TDM-ek számára komplex informatikai megoldásokat kínáló két társaság, a Destour-t üzemeltető Chrome Kreatív Munkák Kft., illetve a Live Guide-ot működtető Mimézis Kft. mutatta be új fejlesztéseit.

Délután szekcióüléseken folytatódott a munka. A képzésekről tartott megbeszélésen a moderátor, Kápolnai Nagy Ágnes, a Mátra Jövője Turisztikai Egyesület képviselője felvetette, hogy a pályázati kiírás által meghatározott szakirányú végzettséget ki lehetne váltani egy TDM menedzseri minősítő vizsgával. Szalók Csilla a BGF tanszékvezetője ezzel szemben a 2 féléves, gyakorlatorientált, levelezős TDM menedzseri szakképzésükre hívta fel a figyelmet.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.