Szakmai összefogás 500 fő feletti üzleti nagyrendezvények szervezéséért

A koronavírus gyakorlatilag lenullázta a Magyarországra, azon belül is Budapestre összpontosuló üzleti célú utazásokat és rendezvényeket. Emiatt fogtak most össze a hazai érintett szakmák képviselői.

A legfontosabb hazai szakmai szervezetek a Budapest Convention Bureau és a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) támogatásával szeptember 10-én programsorozatot tartanak, hogy széles körű összefogás keretében alakítsák ki a magyar gazdaság újraindításában is hangsúlyos szerepet játszó üzleti rendezvények biztonságos protokollját, egyben eloszlassák az 500 fő feletti rendezvényeket övező esetleges tévhiteket.

Tavalyi szárnyalás után idén padlófogás

Az üzleti turizmus tavaly rendkívül jó évet zárt: 29 százalékos növekedéssel összesen 1867 nemzetközi konferenciát rendeztek Magyarországon, a nemzetközi résztvevők száma pedig tekintélyes, csaknem 45 százalékos ugrással 321.124-re nőtt. 

A koronavírus azonban rendkívül nehéz helyzetbe hozta a rendezvényipart, az érintett szakmai szervezeteket és a vendéglátóiparban, turizmusban dolgozó munkavállalókat egyaránt: az üzleti rendezvényeket elhalasztották vagy teljes egészében lemondták.

Példátlan összefogás 

A Budapest Convention Bureau (BUD CB) az üzleti turizmus első számú hazai ösztönzőjeként, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) pedig a főváros részéről támogatja a kezdeményezést és az ágazatban dolgozókat. A kampány megvalósításában az ötletgazdák, a Special Effects International, a Visual Europe Group és a Bo-Live Branding Agency mellett több iparági szereplő, a Magyarországi Rendezvényszervezők Szövetsége (MaReSZ), a Magyar Beutaztatók Szövetsége (MABEUSZ), a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) és a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) is részt vesz és együttműködik.

Közös szándék az üzleti céllal Magyarországra érkező vendégek számának növelése, valamint megmutatni, hogy a jelenlegi körülmények között is lehet rendezvényt szervezni Magyarországon, illetve jövőbe mutató szemlélettel Budapest pozíciója is megerősíthető a közkedvelt üzleti desztinációk között.

A „Power of Live Events” Konferencián rangos előadók és iparági szereplők bevonásával szó lesz az üzleti rendezvények és üzleti turizmus kilátásairól, Budapest mint kiemelt üzleti turisztikai desztináció szerepéről és a lehetséges szinergiákról, az ágazat megsegítésére irányuló tervekről, az emberi kapcsolatok erejéről és a digitalizáció hatásairól, valamint a járványhelyzet kapcsán kialakított biztonsági protokollokról és az ügyfélélmény jövőjéről.

Forrás: lounge pr


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.