Szállodaipari tervek Romániában: az ötcsillagosoktól a romokig

2017-ben a Hilton négy, az AccorHotels két szállodát nyit meg Romániában. A helyi tulajdonosok zöme a nagy láncokhoz csatlakozna, de van, aki leválna.

A romániai szállodatulajdonosok döntő része alig várja, hogy egy nemzetközi lánchoz csapja szállodáját, mert úgy vélik, a beruházással és a csillagok számának emelésével a vendégéjszakáik száma is megnő. A tervek szerint a Hilton-lánc 2017-ben négy új szállodát nyit meg: Hampton Hilton (Iaşi – Jászváros), Hilton Garden Inn (Bukarest) és Double Tree (Kolozsvár és Ploiesti). Jászvárosban az egykori Europa Hotel átadását már évek óta halogatják, a bukarestit a korábbi Europa Royale olasz tulajdonosai ajánlották fel a Hiltonnak, a kolozsvári régebben a City Plaza nevet viselte, míg a ploiesti Prahova Plaza néven futott.

Az AccorHotels Aradon (ibis Styles), romániai befektető révén zöldmezős beruházással építi szállodáját, a román fővárosban pedig a Mercure-t korszerűsítik számára. A hat szálló felújításának, illetve az aradi megépítésének összköltségét a szakemberek 50-60 millió euróra becsülik.

De vannak olyan szállodatulajdonosok, akik szívesen búcsút intenének a nemzetközi láncnak. Egyikük a nyolc Continental-szállodát üzemeltető és az AccorHotels család tagjának számító Radu Enache, a legkiterjedtebb román lánc tulajdonosa, aki 25 évi tapasztalat birtokában úgy véli, egyedül jobban, kisebb költséggel tudná kihasználni a Continental márkanevet, s ebből sikeresebb román márkát építene.

A szállodaipari fejlesztések alsó végén a szesztől az üdítőn és palackozott vízen át szerteágazó birodalmat kiépítő Micula-testvérek állnak. Ők a sokat ostorozott nagyprivatizáció során 11 tengerparti szállodát vettek meg aprópénzért – darabját 500 ezer dollárért – az államtól kb. 15 évvel ezelőtt, ám ezek úgy néznek ki, mint három évtizede. A szakma szerint a román tengerparti szakasz déli részén található 11 szálloda még jóindulattal sem nevezhető kétcsillagosnak, s mivel már teljesen lepukkantak, most sürgősen eladnák őket.

Szabadulna szállodáitól a Transilvania Befektetési Alap (SIF Transilvania) is. A tulajdonukban lévő THR Marea Neagra Rt.-nek 20 szállodája van 1200 szobával, szintén borzalmas állapotban. Kettőt tavaly Saturn üdülőhelyen már eladtak kínai befektetőknek, akiket csak az alattuk lévő telek érdekel, úgyhogy várhatóan bontásra kerülnek.


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.