hirdetés
hirdetés

Lovasbemutató, parasztudvar és miniskanzen Solt mellett

Szárnyashajóval a pusztára

Nincs könnyű dolguk a magyar Pusztán pusztaprogramot kínáló vállalkozásoknak, hiszen ma már Budapest közvetlen közelében több helyen, például Gödöllőn és a Duna-kanyarban is kínálnak hasonló jellegű, kocsizást, lovasbemutatót és gasztronómiai csemegéket kombináló túrát. Az igazi puszta azért mégiscsak az Alföldön van, így ha valaki valódi pusztaprogramot akar látni, azért nyugodtan utazzon csak oda.

hirdetés

A múlt hétvégén nekem is egy ilyen klasszikus alföldi lovasbemutatón volt szerencsém részt venni, a Solt melletti Révbérpusztán. Az egész napos kirándulást a helyszín megközelítése tette igazán különlegessé, mivel a Mahart szárnyashajója a majorság közelében kötött ki, ahonnan alig 7 percnyi lovaskocsizásra található Révbérpuszta . A másfél órás hajózás gyorsan elröppent, útközben álmélkodtunk az M0-ás épülő új hídja láttán, integettünk a hatalmas szállodahajóknak és a nem kevésbé megtermett román uszályoknak, átúsztunk a még csak a tervekben létező M8-as autópálya már valóságban megépült hídja alatt, majd a távolban feltűntek Dunaföldvár templomainak és várának tornyai. A dunaföldvári hídtól alig egy kilométerre kötöttünk ki a folyó bal partján, egy egyszerű pontonon. Itt már várta az elsősorban egykori disszidens magyarokból és azok családtagjaiból álló csapatot a lovaskocsik sora, amelyekkel azután jó háromnegyedórás sétakocsizásra indultunk. Hamar letértünk a kövesútról és egy hatalmas legelőn vágtunk át, majd egy működő gémeskútnál megpihentünk. A hasig érő füvet jóízűen legelték lovaink, mit sem törődve a megannyi mezei virággal.  

Utunk innen a majorságba vezetett, ahol citerazenével, kemencés lángossal, pálinkával és környékbeli fehérborral vártak a vendéglátók. Miután ettünk-ittunk egyet a megérkezés örömére, elindultunk felfedezni a major felújított épületeiben kialakított Kézműves udvart. A kovácsműhelyben hazánk még praktizáló 35 patkolókovácsának egyike mutatta be tudományát, odébb a gyertyaöntés, mézeskalács-készítés és a bőrművesség fortélyaiba nyerhettünk bepillantást. A mindig hűvös pincében egy fröccsel oldottuk a feszültséget, majd elindultunk felfedezni a parasztudvart.

„Láttam a boldogságot én, lágy volt, szőke és másfél mázsa” – írta egykor József Attila, és mi tagadás, én is láttam őt. És épp úgy nézett ki, ahogy a költő leírta: mangalicának hívták, és nyugodtan dagonyázott társaival és malacaival az ólban. A libák mellett rackajuhok és kecskék is voltak az ólakban, és az is kiderült, hogy az egyik kecskemama pótanyja lett egy báránynak, amelyet a saját anyja nem volt hajlandó szoptatni. A szürkemarhákhoz is egészen közel kerülhettünk.

Az udvar végén takaros portát vehettünk kívül-belül szemügyre, bármilyen skanzen megirigyelhetné az egykori tanya korhű berendezését. Rámás csizma, szentkép és esküvő fénykép a falon, döngölt padló a lábunk alatt, és a legszebb, a hatalmas, fehérre meszelt kemence.

Mivel ekkor már lassan egy órája nem ettünk egy falatot sem, besétáltunk a révbéri puszta nádfedeles, 240 fős fedett éttermébe (melyet egy 160 fős terasz egészít ki), hogy elfogyasszuk lúdgége tésztával feldobott csirkehúslevesünket, a tarhonyás marhapörköltet és a szilvalekvárral nyakon öntött kukoricalepényt.

További izgalmas képek a galériában, kattintson!

Ebéd után levegőt ugyan nem nagyon kaptunk, de nem is kellett mozognunk, mert az étterem teraszáról máris nézhettük a lovasbemutatót. Volt itt fogathajtás, kendőlopás és pusztaötös, a csikósok kitettek magukért. Misi, a szamár és vezetője szintén vidám perceket okozott mindenkinek.

Közben Nagy Pétertől, a lovascentrum értékesítési vezetőjétől megtudtam, hogy a Mahart Passnave egy évben ötször hirdeti meg a révbérpusztai lovasprogramot, és általában telt házzal mennek a szárnyashajók. Több hajós csoportot is elbírnának, de a hazai szárnyashajó-állomány száma korlátozott, és más programokat is kínál a Mahart Passnave. Természetesen buszos és egyéni vendéget is fogadnak, amikor náluk jártunk, akkor is befutott egy német turistacsoport. Az étteremben az egyik tányéron feltűnt a Bösztörpuszta, Nyakvágó Csárda felirat. Természetesen ez sem véletlen – tudtam meg Nagy Pétertől – hiszen 1990-1997 között ők üzemeltették a Kunszentmiklós melletti lovascentrumot, onnan költöztek át Révbérpusztára.

Elröppent a nap, délután négy felé járt már az idő, mire a Vöcsök szárnyashajó fedélzetén visszaindultunk Budapestre.

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai