Szaúd-Arábia megnyitotta szinte a teljes országot a turizmus előtt

Szaúd-Arábia pénteken megnyitotta kapuit a turizmus előtt, így a jövőben 49 ország állampolgárai igényelhetnek elektronikus úton vízumot. Az új szabályozás kitér Mekka és Medina látogathatóságának kérdésére is.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az iszlám szunnita ágának fundamentalista, vahhábita irányzatát követő muszlim királyság évtizedeken át viszonylag elzárkózott, s csak az utóbbi időben tapasztalható némi elmozdulás, ami például a nők helyzetére vonatkozó szigorú társadalmi szabályokat illeti.

Ahmed al-Hatíb, a Turizmus és Nemzeti Örökség Szaúdi Bizottságának elnöke a Reuters hírügynökségnek a hivatalos bejelentést megelőzően adott interjújában elmondta: nem lesz kötelező női turistáknak a helyi viseletnek megfelelő hagyományos muszlim, lenge és hosszú fekete öltözetet, az abaját hordani. Ugyanakkor a szerény ruházat viselését megkövetelik, így a nyilvános strandokon is. A muszlim országokra jellemző alkoholtilalom is érvényben marad. A férfi kíséret nélkül utazó nőkre vonatkozó korábbi korlátozást megszüntetik, így már ők is szabadon meglátogathatják a szunnita királyságot. A muszlimok szent városaiba, Mekkába és Medinába azonban nem léphetnek be a turisták.

Az országok pontos listáját, amelyek vízumot igényelhetnek, még a nap folyamán közzéteszik. Hatíb szerint Kína, Japán, az Egyesült Államok és Európa országai kerülnek fel a lajstromra. Az online elérhető vízumok díja mintegy 80 dollár (24 ezer forint) lesz. Korábban a szunnita királyságba látogató külföldiek sora az országban állandó lakhellyel rendelkező munkásokra és családtagjaikra, üzleti utazókra, illetve a Mekkába és Medinába különleges vízumok alapján zarándoklókra szorítkozott.

A turisták tömeges fogadása már évek óta vita tárgya Szaúd-Arábiában, de eddig a konzervatív közvélemény és bürokrácia megakadályozta az elképzelés megvalósulását. Rijád, a főváros tavaly decemberben tette lehetővé az elektronikus vízum igénylést sporteseményekre és koncertekre. A turizmust kiemelt ágazatként kezeli Mohamed bin Szalmán trónörökös a hiányzó infrastruktúra ellenére. Ez utóbbi orvoslására Hatíb becslései szerint csaknem 250 ezer milliárd szaúdi rijál (20 ezer milliárd forint) beruházásra lenne szükség a többi között félmillió hotelszoba kialakításával 2030-ig. Mint mondta, az összeg fele állami óriásprojektekből, a másik pedig magánbefektetőktől jönne.

A kormányzati elképzelések szerint 2030-ra 100 millióra emelkedne a látogatók száma a mostani 40 millióról, a turisztikai ágazat hozzájárulása az ország GDP-jéhez pedig a mostani 3 százalékról 10 százalékra bővülne. Szaúd-Arábiában hivatalosan 12 százalékos a munkanélküliség. A tervezett fejlesztések egymillió új munkahelyet jelentenének az iparágban.

Forrás: infostart.hu


A Heineken is beszállt a világ első unalmas telefonjának létrehozásába

A Heineken is beszállt a világ első unalmas telefonjának létrehozásába 

A The Boring Phone elnevezésű, valóban nem sokat tudó készülék e héten, a Milano Design Weeken debütált.
Új kiállítások Ausztriában, amelyeket látni kell

Új kiállítások Ausztriában, amelyeket látni kell 

Három új kiállítás, ahol átélhetjük az osztrák életérzést.
Nem áprilisi tréfa: a gyerekek idén nyáron tényleg ingyen szállnak meg a dubaji szállodákban

Nem áprilisi tréfa: a gyerekek idén nyáron tényleg ingyen szállnak meg a dubaji szállodákban 

A tavaly meghirdetett és szuper sikeres Kids Go Free promóció idén is elindult és már 56 dubaji szálloda ad lehetőséget a 12 éves kor alatti gyerekkel utazóknak, hogy kedvezményes áron nyaraljanak idén.
Luxusóra, kerékpár és szemüveg - kávézaccból

Luxusóra, kerékpár és szemüveg - kávézaccból 

Topdesigner termékek készülnek újrahasznosított kávézaccból.
Ingyen bort kínál egy étterem a telefonjukat nem használó vendégeknek

Ingyen bort kínál egy étterem a telefonjukat nem használó vendégeknek 

A veronai Al Condominio étterem tulajdonosa azt mondja, hogy a kezdeményezés pozitív fogadtatásra talált.
Ausztria meghosszabbítja a határellenőrzést Szlovénia és Magyarország esetén

Ausztria meghosszabbítja a határellenőrzést Szlovénia és Magyarország esetén 

Május közepétől Ausztria további hat hónappal meghosszabbítja a belső határellenőrzést Szlovéniával és Magyarországgal.
Három kihagyhatatlan látnivaló Bázelben

Három kihagyhatatlan látnivaló Bázelben 

Svájc legrégebbi egyetemvárosa a magyarok körében olyannyira népszerű, hogy a Svájcba irányuló repülős forgalmat a Budapest-Bázel útvonal vezeti.
Rekordévet zárt az osztrák dizájner bevásárlóközpont

Rekordévet zárt az osztrák dizájner bevásárlóközpont 

A számok alapján 2024-re is új látogatói rekordra számítanak.
A világon először: a görög kormány kártalanítja az erdőtüzek által sújtott turistákat

A világon először: a görög kormány kártalanítja az erdőtüzek által sújtott turistákat 

Az ingyenes utalványok május 31-ig, illetve az őszi szezonban lesznek érvényesek.
Dubajba készül? Ezek a meglepetések és látnivalók várják...

Dubajba készül? Ezek a meglepetések és látnivalók várják... 

Idén nyáron 65 napon át tartó kedvezmény-fesztivállal várja Dubaj a magyar látogatókat.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.