Széchenyi Pihenő Kártya: indul a verkli

Szerdán átadták az első, OTP által kiadott Széchenyi Pihenő Kártyát (SZÉP). A Pihenő András nevére szóló kártyát Szőcs László, a MOL csoport HR ügyvezető igazgatója vette át Kovács Antaltól, az OTP Bank vezérigazgató-helyettesétől. A kárytát a helyszínen, a margitsziget Thermal szállóban, a recepción letesztelték, működött. Munkatársunktól

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Pihenő András, ha van is, nagyjából olyan, mint Tank Aranka, egyéb szimbolikus jelentőségű átadások „főszereplője”. A MOL Nyrt. az egyik első regisztrált munkáltatói partner – tudtuk meg. Mint Szőcs elmondta, már 45 millió forint értékben jegyeztek le erre az évre a SZÉP-ből a 8000 főt foglalkoztató MOL-nál.  Szőcs a SZÉP előnyeit méltatva elmondta: az új juttatási forma olcsóbb, mint elődje, az üdülési csekk (ÜCS), praktikusabb, hogy nem egy papírdarabot kell aláírni, csupán egy plasztikkártyát lehúzni, illetve hogy nem naptári éven belül kell felhasználni a kártyán található összeget; erre két év áll rendelkezésre.

Kovács Antal úgy látja: a SZÉP a „21. század kiváló és emblematikus terméke, mely rendkívül egyszerű és biztonságos”. A vezérigazgató-helyettes kiemelte a kártya felhasználásának alacsony költségeit, az 1,5%-os elfogadási jutalékot szemben az ÜCS 6 százalékával. Kovács bízik benne, hogy év végéig országszerte akár 8000 elfogadóhely is lehet az alacsony telepítési költségű POS terminálok révén. Újságírói kérdésre reagálva Kovács elmondta: az igénylések számának jelentős növekedésével megtérül a befektetés az alacsony jutalékok és kezelési költségek mellett is, mi több, a SZÉP sikere esetén nőhet az OTP részvények árfolyama is.

A sikerben pedig van bizalom. Szőccsel és Kováccsal egyetemben Szatmáry Kristóf belgazdaságért felelős államtitkár is úgy látja, hogy a SZÉP „sikerre van ítélve, amennyiben azt minél többen használják majd.” Szatmáry szintén kifejtette: a turizmus és annak kapcsolódó szolgáltatásai kiemelt gazdasági területként szerepelnek a kormány gazdasági stratégiájában. Hozzátette: az államnak érdeke és kötelessége támogatni a területet, mint a fenntarthatóság és a fejlődés egyik zálogát. Ennek egyik eszköze a SZÉP.

Mint megtudtuk, eddig közel 500 céget keresett meg az OTP itthon és folytat tárgyalásokat köztük olyanokkal, mint a Magyar Villamos Művek. A bank saját utazási cége, az OTP Travel elfogadó oldalról már leszerződött. Szintén jelezte szándékát a MÁV – tájékoztatott Szatmáry Kristóf hozzátéve, hogy más hazai bankok is érdeklődtek a kibocsátás feltételei felől, de egyelőre csak az MKB-val folynak tárgyalások.  


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.