Széll Tamás nyit egy újabb Standot

Széll Tamás júniusban először vesz részt zsűritagként Bocuse d’Or válogatón, miközben első saját fine dining éttermét is megnyitja.

Már csak néhány nap van hátra a Bocuse d’Or európai válogatójáig, ahol Pohner Ádám és a magyar csapat az első versenynapon, június 11-én fog szerepelni, negyedik rajtolóként. A Bocuse d’Or Europe római sajtótájékoztatóján néhány hete hivatalosan is kihirdették, hogy Torinóban Széll Tamásnak és Hamvas Zoltánnak is kiemelt szerepe lesz a zsűriben. Széll Tamás az elnöki pulpituson foglal majd helyet Enrico Crippa, a torinói versenyelnök és Carlo Cracco séf társaságában, a kóstolózsűriben pedig Hamvas Zoltán presidentként képviseli Magyarországot. „Nagy megtiszteltetés Tamásnak, hogy az előző európai válogató győzteseként meghívták a zsűribe, és fontos momentum is a magyar gasztronómia számára, mert azt bizonyítja, hogy jelentős nyomot hagytunk a világ gasztronómiai térképén. Ilyen presztízsű megmérettetésen ilyen kiemelt pozícióban még nem szerepelt magyar szakember” – mondta el Széll Tamás szerepéről Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke.

Széll Tamás pontosan tudja, hogy milyennek kell lennie egy Bocuse d'Or versenyételnek, hiszen kétszer is versenyzett, összességében éveket foglalkozott a Bocuse d'Orral. Rendkívüli módon leegyszerűsítve a Bocuse d'Oron olyan ételt kell főzni, ami minden zsűritagnak tetszik, most azonban – sok-sok év után – alkalma lesz megtapasztalni, hogy ez mennyire sikerül a résztvevő országok csapatainak: „Lehet, hogy az európai válogatókkal kapcsolatban is bevezetik azt a hagyományt, hogy mindig meghívják a zsűribe az előző nyertest, hiszen Lyonban ez már régóta bevett szokás. Torinóba ezért hívtak meg a nemzetközi zsűribe. Szerencsés dolog és nagyon várom, mert végre lesz lehetőségem versenykörülmények között megkóstolni a különböző csapatok ételeit. Ezidáig csak elképzelésem volt, vajon mi lehet a különbség a különböző országok tányérjai között, ezt csak képek alapján tudtam megítélni” – árulta el a verseny előtt Széll Tamás.

A nyár első hónapja nem csak a Bocuse d’Or európai válogatója miatt izgalmas időszak Széll Tamás életében. Szulló Szabinával első fine dining éttermük megnyitására is koncentrálniuk kellett: „A magyar csapat felkészítésébe nem kapcsolódtunk be olyan intenzíven. Kóstolókon természetesen részt vettünk, de a STAND megnyitásával kapcsolatban nagyon sok a teendő és a feladat. Június végétől fogadjuk az első vendégeket. Amíg mi kint leszünk Olaszországban, csapatunk többi tagja folyamatosan az éttermen dolgozik. Miután hazajövünk, két hetünk lesz a nyitás előtt. Egy séf mindig saját étteremről álmodik, és hogy ha ez sikerül, akkor beteljesül egy álom. Nekünk ezt jelenti a STAND.”

Forrás: Vendég & Hotel


Sonkafőzés kérdésében hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzés kérdésében hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.