Szenvedélyt visz az eredményekbe

Mielőtt Budapestre érkezett, dolgozott Irakban, Kínában és Ausztráliában, szülőhelyén, Franciaországban ellenben soha. A fél évvel ezelőtt még a Novotel West Londont irányító René Angoujard gőzerővel tanul magyarul, és a hétvégéken a vásárcsarnokban gyakorolja nyelvünket.

Mikor kezdett el érdeklődni a szállodai szakma iránt?

Bretagne-ban gyerekkoromban, míg a többiek fociztak, én süteményt sütöttem, és eladtam nekik. Ilyen kezdet után egyértelmű volt, hogy szállodai iskolába megyek. Vonzott ez a szakma, mert szerettem volna bejárni a világot.

Az életrajzát nézve ez sikerült is…

Amint elvégeztem az iskolát, rögtön külföldre mentem, Nagy-Britanniába. Egy kis szállodában dolgoztam F&B területen, majd Coventryben a Novotelben kezdtem accoros karrieremet.

Hány évvel ezelőtt történt mindez?

Lassan harminc éve, hogy az Accor szállodáiban dolgozom. Akkoriban, 1978 táján sok lehetőség volt külföldi kiküldetésekre, az Accor sorban nyitotta világszerte egységeit, és gyors előmenetelt biztosított a vállalkozó szellemű munkatársaknak. Így kerültem én is Irakba, éppen az iraki– iráni háború idején.

Nem lehetett éppen leányálom…

Minden éremnek két oldala van: Bagdadot többször érte rakétatámadás, de állandóan telt házzal üzemelt a hotel, mivel a külföldi üzletemberek nem nagyon tudtak máshol ilyen körülmények között megszállni. Én meg fiatal voltam és kalandvágyó, és a fizetésre sem lehetett panasz.

Egyébként hogy került Budapestre?

Megkerestek, hogy nem vállalnám-e a feladatot, mivel az elődöm, Kovács István úr nyugdíjba vonul. Előtte sohasem jártam Magyarországon.

Meddig marad?

Két-három évet biztosan, de az is lehet, hogy – mint Angliában – tíz évet fogok itt eltölteni.

Mit tart egy szállodaigazgató legfontosabb feladatának?

Hogy foglalkozzon az alkalmazottaival. Az a lényeg, hogy a dolgozók jól érezzék magukat a munkahelyükön, mert jókedvűek és kiegyensúlyozottak lesznek, és ez le is rí róluk. Ha a vendég ezt látja, úgy érzi, jó minőségű szolgáltatást kap. Ezért már elég sok dolgot megváltoztattam itt, a szállodában: jobb minőségű ételt kapnak a dolgozók a menzán, szebbek lettek az öltözők, hajszárítót, cipőtisztítót és vasalót állítottunk be. Lecseréltük az egyenruhákat. A dolgozók attitűdjén is változtattunk, hogy magabiztosak és megnyerők tudjanak lenni. Szerintem ez nagyon fontos, mivel magas színvonalú szolgáltatást nyújtunk, és ehhez szükséges a megfelelő „csomagolás”. Készítettünk egy brosúrát, hogyan kell kinézniük a dolgozóknak: van „grooming angel”, aki segít mindenkinek a „maximumot kihozni magából”.

Mit szóltak a dolgozók az újításokhoz?

Kilencven százalékuk megértette és elfogadta őket. Szerintem a többiek is rájönnek, hogy ez az ő érdeküket is szolgálja. A back office-ban és a konyhán akadt, aki nem fogta fel rögtön, miért kell neki is makulátlanul megjelennie a munkahelyén, amikor nem is találkozik ügyfelekkel. Azt mondtam neki, hogy az ő ügyfele a többi dolgozó, és mivel a menzán is egyforma ellátást kapnak, ugyanúgy kell tisztelniük egymást. A kinézet a másikkal szembeni a tisztelet megnyilvánulása. A hölgyeknek copfban kell hordaniuk a hajukat, nem lehet nagyméretű fülbevalójuk, a tetoválásokról nem is beszélve. Aki megengedheti magának, hogy ilyen ötcsillagos szállodában lakjon, joggal várja el, hogy a szolgáltatások színvonalával összhangban legyen a dolgozók megjelenése. Bizalmat kell sugározniuk az ügyfél felé. Egyébként jó a csapat, nem tervezek személycserét.

Kanyarodjunk vissza az F&B területre. Van olyan magyar fogás, amely ízlik önnek?

Igen, az a hússal töltött tészta, amelyet szósszal tálalnak…

A hortobágyi palacsinta?

Azt hiszem, igen. Egyébként az a véleményem, hogy az étel különleges lehetőség arra, hogy összehozzon különböző embereket. Ha több időt töltenénk az éttermekben, kevesebb gond lenne a világban. Finom ételek és jó borok társaságában könnyebben meg lehet beszélni a gondokat. Azt látom, hogy az étel fontos részét képezi a magyar kultúrának. A szálloda éttermében tartunk magyaros és francia fogásokat. Hétvégén pedig én is megyek a vásárcsarnokba, megveszem magamnak a zöldségeket, húst, krumplit.

És magyarul kéri az árut?

Megpróbálom, ugyanis hetente kétszer két órában tanulom a nyelvet. Előfordul néha kis félreértés, amikor fél kiló helyett egy zsáknyi, öt kiló krumplit nyújt felém az árus, de ennyi belefér. A magyar kultúra és történelem megértéséhez szükséges a nyelvtudás. Otthon magyar tévécsatornákat hallgatok főzés közben, szeretnék színházba, társaságba járni, ehhez kellene, hogy legalább konyhanyelvi szinten beszéljek magyarul.

Mi véleménye a piaci helyzetről?

Néha úgy tűnik, hogy túl sok az ötcsillagos szálloda Budapesten, sőt még épülnek is ilyenek, de szerintem alapvetően jó a versenyhelyzet. Lehet, hogy lenyomja az árakat, de ugyanakkor arra ösztönzi a hoteleket, hogy még jobb szolgáltatásokat nyújtsanak. Budapest az európai MICE-piacon a hatodik helyen áll, és van még fejlődési lehetőség. Az idén év végén változik a Sofitel logója, ez kiváló alkalom, hogy beszéljenek a márkáról. Egyébként jó a híre Budapestnek, csak meg kell győzni a turistákat, hogy érdemes idejönni. A Winter invasion-kampány sikeres volt, de szerintem a kormánynak többet kellene foglalkoznia az üzleti turizmussal. Szükség lenne egy kongresszusi központra, amúgy jó a város infrastruktúrája, tiszta és biztonságos Budapest. Vidéken sok a látnivaló, de erről külföldön nem lehet hallani – a CNN-en török és horvát reklámok mennek.

Mit gondol a március 15-i budapesti eseményekről?

Semmiféle hatásuk nem volt a forgalmunkra. Bárhol előfordul ilyesmi, ezen Európa nyugati felén nem lepődik meg senki, mellesleg a demokrácia jele, hogy lehet szabadon tüntetni.

Melyek a szálloda kiemelt piacai?

A corporate- és a MICE-szegmens a legfontosabb számunkra, de vannak szabadidős vendégeink is. Különösen a MICE terén kiválóak a szálloda adottságai, persze a 350 szobát egész évben meg kell tölteni, ezért az üzleti utazókra is számítunk. Több partner is jelezte, hogy veszélyesen emelkednek Budapesten az éttermek és más szolgáltatások árai.

És a szállodai árak?

Azok szerintem még mindig versenyképesek. Az áremelést fontolgató kollégáknak egyébként azt is figyelembe kell venniük, hogy a MICE-szegmensben Amszterdammal, Lisszabonnal és Bukaresttel versenyzünk. Ezért nagyon fontos, hogy az egész városban odafigyeljünk a szolgáltatások színvonalára. Ebben a szakmában nem a diploma a legfontosabb, hanem a hozzáállás, az ügyfélre való odafigyelés.

Milyen újításokat tervez még?

Azt akarom, hogy a hotel jobban benne legyen a város életében, ezért fiatal divattervezőknek, képzőművészeknek kívánunk bemutatkozási lehetőséget biztosítani rendszeresen.

Született:
Bretagne, Franciaország
Végzettség:
Hotel School St Nazaire
Főbb munkahelyek:
Novotel London West, London Novotel Waterloo, London St Moritz Hotel, Melbourne
Nyelvtudás:
francia, angol, spanyol
Hobbi:
utazás, olvasás

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.