Szeptemberben bezár a Dagály fürdő

Az MNV Zrt. és a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. hamarosan aláírásra kerülő megállapodása értelmében a Dagály fürdő, illetve a fürdő előtt található Béke kút 2016. szeptember 18-ig tart nyitva.

A Társaság Ügyfélszolgálata 2016. augusztus 22-től új helyen, a III. kerület Bécsi u. 126-128. szám alatt található Kiscelli Irodaházban várja ezentúl a kedves vendégeket - olvasható a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. közleményében.

Az Ügyfélszolgálat nyitva tartási ideje változatlan: hétfőtől - csütörtökig 9:00 – 12:00 óra, illetve 12.30-15.30 óra, míg pénteken 9:00 -13:00 óra között.

2016. augusztus 29-től a Társaság vezetősége és központi irodája a III. kerület Szőlő utca 38-40. szám alatt található új telephelyére költözik át. A telefonos és e-mailes elérhetőségek változatlanok maradnak.

Ahogy arról tavaly a Turizmus Online-on is beszámoltunk, a Budapesti Közlekedési Vállalat 52 milliárd forintos adósságátvállalása fejében állami tulajdonba került a Dagály strand, mely a 2017-es vizes világbajnokság fő helyszínéül fog szolgálni.

Az uszodaközpont, a kapcsolódó közlekedésfejlesztések, útépítés, árvízvédelmi gátépítés, gyalogos sétány és rakparti út építése két év alatt készül el. A vb-re 2017. július 12. és 28. között kerül sor.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.