Szezonon innen, 55 éven túl

A főszezonon kívül számos európai országban kihasználatlan szállodai kapacitásokat találunk. Eközben egyre nő az európai nyugdíjasok köre, akik örömmel utaznak szezonon kívül is, főleg ha pénztárcabarát ajánlatok várják őket. Néhány éve uniós program segíti a szépkorúak Európán belüli utazásait. A programban hazánk is részt vesz, tőlünk Spanyolországba és Ciprusra utazhatnak az 55+-os korosztály tagjai.

A hat uniós tagállam által létrehozott brüsszeli székhelyű szervezet, az ENAT (European Network for Accessible Tourism) 2006 óta kiemelten foglalkozik azzal, hogy a nyugdíjkorhatár közelében vagy azon túl járó uniós polgárokat bevonja a turizmus körforgásába. Ez igazán intézményessé azonban a Calypso program meghirdetésével vált 2009-ben. A Calypso nem csupán az idősebbek utaztatásának uniós felkarolását tűzte ki célul, hanem az utazásból különböző társadalmi vagy egészségi okok miatt esetleg kiszoruló rétegek turizmus iparba történő bevonását. Hasonlóan az ENAT-hoz, szó van itt is a kedvezményezettek közt fogyatékkal élőkről, a 18–30 közötti korosztályról, illetve alacsony jövedelmű családokról. Uniós projektről lévén szó, alapvető, hogy a turisták uniós országokból érkezzenek.

Calypso, a nimfa

A programot nem pusztán emberbaráti szeretetből találták ki a szakértők. A helyzet az, hogy számos országban az idegenforgalmi szezon végeztével a szállodák jelentős százaléka zár be, áll üresen, mond fel dolgozóinak a következő szezonig. Spanyolországban, ahol a munkanélküliség amúgy is magas, a tengerparti szállodák majd 60%-a jár ebben a cipőben – mondja Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) vezetőségének tagja, a téma egyik hazai szakértője. Ezen változtatni kell – ismerte fel helyesen az EU, majd útjára indult a Calypso. Az eredetileg három évre meghirdetett program nem véletlenül indult 2009- ben. Ekkor szabadult el a válság, ami rátett egy lapáttal a holt szezonban kihasználatlansággal küzdő szállodák gondjaira. A három év letelte után sem ér véget azonban a szociális turizmus uniós támogatása – véli Niklai Ákos, arra hívva fel a figyelmet, hogy a válság „W” alakú lehet, így szükség lehet a program életben tartására. Persze a gazdasági érvek mögött ott vannak az idealista indokok is: ismerjék meg az uniós országok a közösség kulturális sokszínűségét, és hogy ilyen formában is hozzájáruljunk az európai polgári tudat erősítéséhez. A Calypso eddigi működése során több pályázat került kiírásra. Ezek egyike a 2011-ben nyertes, Portugália, Spanyolország és Lengyelország közti csereprogram. A European Senior Travellers (Európai Időskorú Utazók) program keretében a három ország egymás közt cserélgeti majd korban megfelelő turistáit 2012-től, amikorra is az előkészítési periódus lezárul. A Calypsónak másfél millió eurója van az ilyen és hasonló projektek előkészítésére, marketingtámogatására.

Spanyol és ciprusi ajánlatok

Másik hasonló projekt az Europe Senior Tourism program, amelyet a spanyol turisztikai hivatal, a Turespana bocsátott útjára már a 2009–2010-es szezonra. Ez esetben nem csereprogramról beszélünk, a célcsoport tagjai csökkentett, a kormányok által támogatott áron vásárolhatnak üdüléseket. Spanyolországból több tartomány is részt vesz az akcióban. Ezek a Baleári-szigetek, Valencia, Andalúzia és a Kanári-szigetek.

A küldőországok pedig 21-en vannak, köztük Magyarország. Két csoportra oszlik a mezőny; az egyikben tulajdonképpen a visegrádi négyek vannak, míg a másikban Portugáliától Litvániáig sok mindenki. A felosztás az utakhoz adható támogatás mértékét követi. Előbbiek 150 eurós, utóbbiak 100 eurós támogatást kapnak egy-egy utazási csomaghoz. Az összeg 50–50 százalékban oszlik meg a tartományi kormányok és a szállodák között. A 300 euró körüli összegért árult utazási csomagokban benne foglaltatik a menettérti repülőjegy, repülőtéri transzfer a célállomáson, szállás és ellátás 3 vagy 4 csillagos szállodákban. A spanyol állam befektetése nem kidobott pénz volt. 880 munkahely jött létre a célországban, az állam minden egyes befektetett euróra 1,3-at kapott vissza adóként. Nem mellesleg a küldőországokban is 130 új állást jelentett a program. A spanyol gazdaság teljes bevétele pedig 35 millió euróra rúgott. Az időszak során a 21 országból 54 713 vendég érkezett. Ebből mi magyarok összesen 192-n voltunk; a négy részt vevő tartományból Andalúziában és a Kanári-szigetekre neveztünk be. A prímet a lengyelek vitték 12 902 érkezéssel.

Az Európai Unió és a Ciprusi Idegenforgalmi Hivatal által támogatott utazási program keretén belül idén télen a Budavár Tours Utazási Iroda kedvezményes utazási ajánlatot kínál Ciprusra. A november és április közötti időszakban az 55 éven felüli utazni vágyókat speciális kedvezményes hotelfoglalási ajánlattal és ajándék kiránduláscsomaggal csábítja az iroda. A programokhoz a Budavár Tours biztosítja a magyar nyelvű idegenvezetést. Az EU +55 programban részt vevő szálloda a közvetlenül a tengerparton épült, színvonalas Louis Princess Beach Hotel. A programcsomagban félnapos nicosiai városnézés és félnapos Lefkada- kirándulás is szerepel.

Mi is profitálhatnánk belőle

Működhetne a történet a hazai beutas forgalomban is – véli Niklai Ákos. Ehhez a térségi TDM-eknek kellene összefogniuk a kormánnyal a spanyol példából okulva – teszi hozzá. A szállodaipar egész biztos nem bánná. Egy ilyen programban azonban nem a fővárost kellene előtérbe helyezni; a vidéki kapacitások lekötése a nagy feladat – fejtegeti Niklai, aki el tudna képzelni ilyet például a nyugat-magyarországi fürdőtérség (Hévíz, Kehidakustány, Sárvár) viszonylatában. A Magyar Turizmus Zrt. néhány éve elkészített egy időskori utazási szokásokra vonatkozó kutatást, amelyből kiderül, ezzel a réteggel kül- és belföldön egyaránt számolni kell. Horváth Gergely, az MT Zrt. vezérigazgatója szerint a korosztály fontos célcsoportja a hazai turisztikai marketingnek. Az első számú termék számukra a gyógyturizmus, kiemelt uniós küldőpiac Németország és Ausztria. Az idősödő korosztály bevonása a turizmusba azért is fontos, mert Európa társadalma öregszik, folyamatosan nő a nyugdíjaskorba lépők száma – hívja fel a figyelmet Horváth Gergely. A vezérigazgató ugyanakkor hozzáteszi, hogy a Calypsóhoz hasonló uniós projekthez csatlakozást megalapozó döntés a turizmust felügyelő tárca hatásköre.

Biztosított az orvosi felügyelet

Egyelőre azonban mint kiutaztató piac vagyunk ebben a projektben érintve. A Neckermann (NUR) már második éve utaztatja Europe Senior Tourism keretében Senior 55+ akciónéven az érintett korosztályt. Kezdték Tenerifével, de még idén Mallorca, Malaga és Valencia is bekerül a repertoárba. A tenerifei all inclusive csomagár 100 ezer forint körül mozgott - mondja Kanizsai Zsuzsa, a Neckermann értékesítési vezetője. A NUR útjai tavasszal Budapestről, ősszel Bécsből indulnak. Benne van a repülőjegy, transzfer a reptér és a szálloda között. Az egy hét alatt a vendégek félpanziós ellátás kapnak. A magyar nyelvű telepített képviselő mellett minden nap orvosi ügyeletet is biztosítanak a szállodában. Ugyanakkor felmerülhet a kérdés, hogy a diszkont árért cserébe nem-e a senki földjén szállnak meg az őszülő hajú turisták. Teljesen központi vagy tengerparti jó minőségi szálláshelyeket biztosítunk - tudjuk meg. Pár százan már jelentkeztek idén az útjaikra. Azonban évek telhetnek el, amíg ez a korosztály nálunk is olyan jelentős mértékben veszi majd ki részét a turizmusból, mint nyugati társaik.

Idősbarát hazai szállodák

Remény van, nálunk is egyre érdeklődőbb a korcsoport – derül ki Orsós Éva, a Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetsége főtitkára elmondásából. Erről azonban a szolgáltatókat is meg kell győzni. Meghívták a Magyar Szállodaszövetséget az 5 évvel ezelőtti közgyűlésükre, azóta számos szállodával alakítottak ki jól működő kapcsolatot. Elégedettségüket az Idősbarát Szálloda cím odaítélésével is kifejezik. Mint Orsós Éva elmondta, hajdúszoboszlói, bükfürdői, gyulai, nagyatádi, balatoni szállodákkal, panziókkal és magánszállásokkal ápolnak évek óta jó viszonyt. A szállodák között a Danubius és a Hunguest házai is szerepelnek. Mára odáig fejlődött a dolog, hogy a szállodák keresik a szövetséget, hiszen a szövetség révén 35-40 ezer plusz vendégéjszakához jutottak a szállodák már a kezdeti időszakban – állami támogatás nélkül. Új terep még az utazási irodák hasonló feltérképezése. A kiutazás is egyre jellemzőbb; van egy réteg, mely akár a tengerentúli utakat is megengedheti magának, de jellemzően a környező országokat keresik fel a nyugdíjas szövetség látókörébe kerülő idősek. Bármilyen ösztönző árakat is adhatnak a célcsoportot megszólítani kívánó szolgáltatók, mindennél fontosabb, hogy ismerjék őket – hívja fel a figyelmet Orsós Éva.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.