Szigorítja a maszkviselés szabályait a Lufthansa-csoport

Amerikai légitársaságok után szeptembertől a Lufthansa-csoport is szigorítja a maszkviselésre vonatkozó szabályokat, aki ezt el szeretné kerülni, az eddigi feltétel mellé egy újabbat kell teljesítenie. Franciaország eközben szűkíti az elfogadott védőeszközök körét - írja az AIRportal.hu.

A Lufthansa honlapján publikált közlemény szerint azok mentesülhetnek a maszkviselés alól, akik a légitársaság honlapján elérhető formátumnak megfelelő orvosi igazolással támasztják alá, hogy egészségügyi okok miatt nem viselhetnek maszkot, és rendelkeznek a járat indulásától számított 48 órán belül készült, negatív koronavírus-teszttel. Az új szabályokról a csoport légitársaságai e-mailben, SMS-ben és a közösségi médiában is értesítik az utasokat. 

Az Egyesült Államokban több légitársaság már júliusban szigorított a szabályokon, mivel több államban is rendkívüli mértékben megugrott az új fertőzöttek száma. A Southwest Airlines és az American Airlines közleményben tudatta, hogy 2 éves kor fölött kivétel nélkül mindenkinek kötelező a száj és orr eltakarása. A két cég a szeleppel rendelkező maszkok használatát megtiltotta, mondván, azok szabadjára engedik a viselője által kilélegzett vírusokat.

A Business Traveller pedig arról számolt be, hogy Franciaország az egyszer használatos maszkok viselését írta elő, és ezzel a szövetből, vagy egyéb anyagból készült fedő eszközök viselését gyakorlatilag megtiltotta. Emiatt az Easyjet egyik járatán arra kérték a szövet maszkkal rendelkező utasokat, hogy váltsanak egyszer használatosra.

Forrás: Airportal.hu


Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál

Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál 

A nagyszabású fejlesztés megvalósítása érdekében 64 francia autópálya-pihenőben most 320 Siemens gyorstöltőt telepítettek.
A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből

A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből 

Isztambul a második törökországi város, amely már Debrecenből is közvetlenül elérhető Antalya után.
Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően

Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően 

Izrael vasárnap reggel megnyitotta légterét a szombat éjszakai, sikeresen kivédett légitámadás után, jelentették be hivatalosan Izraelben.
Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja?

Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja? 

A pályázat célja, hogy minél több vonzó bringás helyszínt tegyen ismertté.
Újabb fenntarthatósági lépés ennél a légitársaságnál

Újabb fenntarthatósági lépés ennél a légitársaságnál 

Hamarosan a Wizz Air járatainak tíz százaléka repülhet zöld üzemanyaggal.
Közvetlen járat indítása Budapest és Kanton között

Közvetlen járat indítása Budapest és Kanton között  

Elsősorban üzleti utasokra számítanak.
Figyelem! Útfelújítás a reptér felé vezető úton

Figyelem! Útfelújítás a reptér felé vezető úton 

A 3. ütem várhatóan április 15-én kezdődik és április 20-ig tart.
Egyre többen repülnek Svájcba

Egyre többen repülnek Svájcba 

Élen a Budapest-Bázel útvonal a Kiwi.com svájci foglalási listáján.
A világ legnépszerűbb repülős útvonalai

A világ legnépszerűbb repülős útvonalai 

2024-ben az előrejelzések szerint rekordszámú, 4,7 milliárd ember utazik légi úton.
A Flixbus szintet lép új olasz útvonalaival

A Flixbus szintet lép új olasz útvonalaival 

Közölték, hogy népszerű alternatívaként érdemes számításba venni a buszos utaztatást különböző útvonalakon.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.