Szigorúbb ellenőrzések várhatók a bécsi repülőtéren decembertől

Az európai terrortámadások miatt a Bécs közelében fekvő schwechati repülőtéren decembertől bevezetik a biometrikus arcfelismerő rendszert, amellyel a schengeni térségen kívülről érkező utasokat fogják vizsgálni - írta a Kurier című osztrák lap szerdai számában.

Az új E-gates elnevezésű rendszerrel ellenőriznek mindenkit, aki például az Egyesült Államokból, Egyiptomból vagy Törökországból utazik be Ausztriába, vagyis még az osztrák állampolgárokat is megvizsgálják. Az arcfelismerő rendszert októberben kezdik el kiépíteni és decembertől élesítik.

"Hatékonyabb és gyorsabb vizsgálatra lehet majd számítani" - mondta Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter a Kuriernak adott interjújában. Kijelentette: a schwechati repülőtér a világ egyik legbiztonságosabb légikikötője.

Sobotka arra is emlékeztetett, hogy jelenleg uniós szinten tárgyalják a belépést és kilépést vizsgáló rendszer bevezetését, amely rögzítené az idegen országban eltöltött tartózkodási időt és a helyszínt.

Arról is beszélt, hogy a jövőben nem csak a nem schengeni övezetből érkezőket vizsgálnák ilyen módon, hanem minden beutazót és ellenőriznék a buszon vagy vasúton érkező utasokat is.

A schwechati repülőtér vezetőjének tájékoztatása szerint évente 150 millió és 200 millió euró közötti összeget fordítanak biztonsági intézkedésekre, amely a repülőtér költségvetésének negyede. Az ellenőrzés szigorítására további százmillió eurót szánnak majd.

Jelenleg a schwechati repülőtéren kétezren teljesítenek biztonsági szolgálatot, köztük 500 rendőr, és 50 egykori rendőr, valamint katona járja körbe a területet segway-jel, 16 keresőkutya kutat drogok, készpénz vagy robbanószer után.

Nyáron naponta 90 ezer utas fordul meg a bécsi repülőtéren, 25 ezer kést foglalnak le, és évente 450 alkalommal zárják le a repülőteret elhagyott bőrönd vagy bombariadó miatt.

Wolfgang Sobotka belügyminiszter már korábban benyújtotta a parlamentnek azt a törvénytervezetet, amely alapján a terrorizmus elleni harcban lehetővé tennék az országhatárokon áthaladó járművek rendszámának és adatainak regisztrációját, valamint azok későbbi felhasználását.

Továbbá a magáncélú és az autópályákon, a pályaudvarokon és a repülőtereken használt kamerák által rögzített videofelvételeket is felhasználhatóvá tennék a büntetőeljárás során.

Forrás: MTI


Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.