Színvonalas nyáresti kultúrprogramok külföldieknek (is)

A flamencóból, a tangóból, valamint a kortárs táncból és a néptáncból is ízelítőt kap a közönség a TáncParkban, a Nemzeti Táncszínház nyáresti, szabadtéri táncestjein július 14. és 24. között a Millenáris Parkban.

A Nemzeti Táncszínház közleménye szerint a programsorozatot a Magyar Állami Népi Együttes és a Hagyományok Háza nyitja meg Körtánc című produkciójával július 14-én. A Duna Művészegyüttes a Duna fergeteges című néptánc előadásában a közelmúlt legvirtuózabb és leglátványosabb koreográfiákból alkottott újat, az Urban Verbunk pedig a szegedi betyár ihlette Rózsa Story című, akrobatikai elemekkel kevert műsorával lép fel. Az érdeklődők flamenco és tangó produkciókat a FlamenCorazonArte Táncszínház FlamenKoktél című, andalúz ihletésű estjén és az Argentin Tangó Táncszínház-Budai László és vendégei Tango no Tango című modern tangó show-ja részeként láthatják. A tájékoztatás szerint a kortárs művek közük Kulcsár Noémi Tellabor Lacus Pelso címmel premierrel készül a TáncParkra. A társulat a Balaton latin nevét választva címként, a nyaralásaink helyszínének emblematikus pillanatait fogalmazza meg a tánc eszközeivel.

A kortárs ötöst a PR-Evolution Dance Company Esti Koktél című sanzon estje és táncszínháza követi, de szintén látható lesz a Gangaray Dance Company Agora I. című darabja, a mozdulatok klasszikus és elegáns kompozíciója. A Ramazuri című előadása során a Duda Éva Társulat tánc-cirkuszi felfordulással csatlakozik a kortárs sorhoz, valamint Esszencia címmel új bemutatóval készül Feledi János - Feledi Project, mely kiegészülve az Oláh Dezső Vibratone Quartettel Bartók népzenei gyűjtéseit alapul véve mutatja meg a zene és a tánc összetartozását. A közlemény felidézi, hogy a TáncPark zárásaként a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kárpátok visszhangja című, sokszínű folklór válogatással megrendezett néptánc produkcióját mutatja be július 24-én. A Nemzeti Táncszínház TáncParkja az idén kapcsolódik a Társulatok Éve programjához. A TáncPark programjaira jegyet online, valamint a Nemzeti Táncszínház épületben található jegypénztárban, személyesen lehet megvásárolni. A meghirdetett előadásokat rossz idő esetén a Nagyteremben rendezik meg - áll az összegzésben.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.