Sztárparádé a Margitszigeten

A legnevesebb hazai művészek – Rost Andrea, Miklósa Erika, Kocsis Zoltán, Madaras Gergely, Héja Domonkos – mellett olyan külföldi sztárok lépnek színpadra nyáron a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, mint James Valenti, Yuja Wang, Marc Heller, Sébastien Guéze, Giuseppe Filianoti, Stacey Kent, a londoni Globe Színház és a Monte Carlo Balett társulata. 2016 a romantika nyara lesz a Budapesti Nyári Fesztiválon.

Minden eddiginél több sztár és szuperprodukció mutatkozik be a Budapesti Nyári Fesztiválon június, július és augusztus hónapokban. A több mint száz programot kínáló fesztivál több mint egy évtizede a budapesti nyár minőségi kulturális tartalommal és jelentős turisztikai vonzerővel bíró rendezvénysorozata, amely folyamatosságot biztosít a főváros életében, erősítve Budapest, a négy évszak fesztiválvárosának hírnevét.

A Budapesti Nyári Fesztivál 2016-ban is tizenkét héten, illetve hétvégén át kínál szuperprodukciókat – színházi előadásokat, opera- és musicalbemutatókat, táncelőadásokat, látványos show-kat, gyerekszínházat, színházi szemlét, jazz-, világzenei, klasszikus zenei és crossover koncerteket – számos műfajban, minden korosztály számára. A Margitszigeti és Városmajori Szabadtéri Színpadok gazdag programválasztékukkal évente közel 80 000 hazai és külföldi látogatót vonzanak.

Június 10-én a Nemzeti Filharmonikusok nyitókoncertjével veszi kezdetét a Budapesti Nyári Fesztivál, amelyen közreműködik Yuja Wang kínai zongoraművész, vezényel: Kocsis Zoltán. Igazi csemegét kínál a két Verdi-opera bemutatója és az operagála-világpremier. A Traviata Anger Ferenc új rendezésében kerül színre június 24-én és 26-án Miklósa Erika és Giuseppe Filianoti olasz tenor főszereplésével, a Magyar Állami Operaház zenekarát és énekkarát Héja Domonkos vezényli. Az Otello szabadtéri bemutatóját július 29-és és 31-én tekinthetik meg Desdemona szerepében Rost Andreával, a címszerepben Marc Heller amerikai tenorral, az Operaház zenekarát Madaras Gergely dirigálja. Július 22-én igazi szenzációnak számít majd a Három tenor a Margitszigeten című operagála. A népszerű koncertshow hagyományát felújító világpremieren három fiatal sztártenor – köztük az amerikai James Valenti és a francia Sébastien Guéze – kel versenyre a közönség kegyeiért az operairodalom legromantikusabb dallamaival. Közreműködik a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara, vezényel Halász Péter. Július 15-én kerül sor az immár hagyományosnak számító szimfonikus filmzene-koncertre Oscar/Zene címmel Nic Raine karmester és a Budapest Symphony Orchestra közreműködésével.

A musicalrajongókat az Eva Peron alakját és legendás személyiségét megelevenítő világklasszis Webber-musical, az Evita bemutatója várja július 8-án és 10-én. A 2016-os Shakespeare-jubileumhoz kapcsolódva, a két évvel ezelőtti nagysikerű Hamlet-vendégszereplés után újra a Margitszigeten vendégeskedik a londoni Shakespeare’s Globe, amely ezúttal A két veronai nemes című előadást mutatja be. A Rómeó és Júlia a Monte Carlo Balett előadásában elevenedik meg augusztus 5-én. A társulat Jean-Christophe Maillot igazgató koreográfiáját adja elő Prokofjev zenéjére.

A jazz- és könnyűzene-kedvelőket Stacey Kent koncertjével várják június 12-én. Július 3-án pedig a gitár világsztárja, Stanley Jordan ad koncertet különleges, nemzetközi formációban.

Augusztus huszadikán a Virtuózok tehetségkutató második szériájának legjobbjai adnak gálakoncertet, sztárvendég az Egyesült Államok egyik legjobb crossover vonóstriója, a Simply Three. A Magna Cum Laude zenekar egy különleges akusztikus-szimfonikus koncerttel búcsúztatja a nyarat augusztus 25-én.

A programok mellett a fesztivál 2016-ban is számos élményszolgáltatást kínál: Aludjon Budapesten komplex turisztikai csomagajánlatokat, a saját kikötőbe érkező Mahart színházi hajójáratot, a Margit Terasz étterem szolgáltatásait, újdonságként VIP-teraszt és az IBUSZ irodákban elérhető ötcsillagos csomagajánlatokat. A szervezők nem emelnek a jegyárakon, és számos elővásárlási kampányt szerveznek. A Budapesti Nyári Fesztivál ingyenes mobilalkalmazással idén még egyszerűbben, gyorsabban és kényelmesebben lehet hozzájutni az információkhoz és a belépőjegyekhez.

Bővebb információ:
www.szabadter.hu, Facebook/bnyfesztival, Instagram/budapest_summer_festival


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.