Karanvánszeráj és luxushotel a török riviérán

A minap fejeződött be az a tanulmányút, amelyet a Kartago Tours Zrt. szervezett viszonteladói számára a török riviérára. Egy hét alatt közel 45 négy- és ötcsillagos szállodával ismerhettek meg a meghívottak.

Az antalyai repülőtérről indult a csapat a török tengerpart felfedezésére. A fővárosi és vidéki kollégákon kívül négy határon túli iroda munkatársa is helyet kapott a több mint 20 fős csapatban, amely Bajzáth Bea úti cél-felelős szerint azt mutatja, hogy a viszonteladók köre bővül, közülük is a legjobbakat választották ki. A Kartago Tours-nak idén ez volt a negyedik tanulmányútja.

A csapat Belekben megnézte a híres delfin showt, majd ellátogattunk a karavánszerájba, Side-ben a bazárban és a Dickmann textiláruházban vásárfiát vehettünk. Manavgatban megnéztük a híres vízesést, majd a térség leghíresebb és legnagyobb dzsámiját, vagyis azt a mecsetet, amelyet még ma is használnak.

Hasznos információkkal Valusek Viktória látta el a csoportot, aki négy éve már a Kartago Tours telepített idegenvezetője. Egyebek mellett tájékoztatást adott a helyi szokásokról, szólt az ország történelméről és arról, hogy ma milyen az élet, a gazdaság és a turizmus.

A csoport tagjai sok szállodánál tapasztalták, hogy bár még a szezon el sem kezdődött, alig volt üres szoba. A legtöbb hotelben a gyermekkedvezmények mellett csúszdákkal és játékszobákkal, programokkal szórakoztatják a kicsiket. Külön utazásokat szerveznek Kappadókiába, Pamukkalébe, raftingolni, a Troy delfinshowra és hajókirándulásokra, amelyeknél sűrűn iktatnak be bazárlátogatásokat.

Az idő már most meleg volt, a tenger 24 fokos, idő pedig arra is jutott, hogy a csoport tagjai fürödjenek és megnézzenek egy török estet.

Bővebb beszámolónkat a Turizmus Trend július-augusztusi számában olvashatják majd. 


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.