Szuper évet zárt a Tate Modern, továbbra is első a British Museum

Az előző évihez képest egymillióval több látogató kereste fel 2016-ban a londoni Tate Modern galériát, ami 24 százalékos növekedést jelent - derül ki a hétfőn közzétett statisztikai adatokból.

A vezető látványosságok szövetségének (ALVA) jelentése szerint 2016-ban több mint 5,8 millió ember kereste fel a londoni galériát, amely a harmadik leglátogatottabb nevezetességgé vált a szigetországban. Kétségtelen, hogy a Tate Modern új tízemeletes szárnyának júniusi megnyitása vonzotta leginkább a látogatókat.

2016-ban is a londoni British Museum maradt a legnépszerűbb brit kulturális intézmény a látogatók körében, mintegy 6,4 millióan keresték fel, ám látogatottsága az előző évihez képest 5,9 százalékkal csökkent. A második legnépszerűbb a National Gallery, amelyre 6,2 millióan voltak kíváncsiak.

Az Egyesült Királyság tíz leglátogatottabb intézménye közül hétnek, köztük a Természettudományi Múzeumnak (4,6 millió), valamint a Victoria és Albert Múzeumnak (3,02 millió) csökkent a látogatottsága, utóbbiaké 12-12 százalékkal.

Bernard Donoghue, az ALVA igazgatója a csökkentést azzal magyarázta, hogy az európai városokat tavaly ért terrortámadások elbátortalanítottak számos embert az utazástól. "Voltak biztonsági félelmek a London központjában és más városközpontokban lévő látványosságokat illetőn mind a külföldi látogatók, mind a brit családok részéről" - fogalmazott. Ennek ellenére, a londoni látványosságokat összességében ugyanannyian keresték fel, mint egy évvel korábban.

Mind a 10 leglátogatottabb brit intézmény Londonban van, a már említetteken kívül közöttük található, a Southbank Centre, a Sommerset House, a Tudomány Múzeum, a Tower és a Greenwich Királyi Múzeumok.
Angliában ugyanakkor - London kivételével - 5,9 százalékkal nőtt a turistaattrakciók látogatottsága, Skóciában 15,6 százalékkal, Walesben 11 százalékkal, míg Észak-Íroszágban 7,6 százalékkal - olvasható a BBC honlapján.

Forrás: MTI


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.