hirdetés
hirdetés

Tárt karokkal vár az ezerarcú Szlovénia

Csütörtök délelőtt a Kompas utazási iroda és a Szlovén Idegenforgalmi Hivatal szervezésében szlovén workshopot rendeztek, melyen az érdeklődők megismerhették, milyen újdonságokkal készül Szlovénia a 2013/2014-es téli szezonra.

hirdetés

A Park Inn Radisson Hotelben megtartott bemutató kezdetén a Szlovén Nagykövetség képviseletében Ksenija Skrilec nagykövet asszony köszöntette a vendégeket szlovén és magyar nyelven egyaránt, felhívva a figyelmet Szlovénia és Magyarország közös történelmére, valamint a két ország kiváló kapcsolatára.

Zöld sziget Európa közepén

Szlovénia téli kínáltatát tartalmas prezentáción mutatták be a szakmai résztvevőknek. A hazánk dél-nyugati részével határos ország mindössze 20.000 négyzetkilométer területű, ennek ellenére természeti kincsekben igazán gazdag. 28.000 kilométernyi folyó és több, mint 1.300 tó található területén. Közel kétharmadát erdők borítják, ezzel a harmadik legtöbb erdővel rendelkező ország Európában. Kis kiterjedése ellenére Szlovénia a fellelhető fajok szempontjából is a világ egyik legsokszínűbb országa: a világ összes élőlénye közül több mint 1 százalék honos itt, a kontinentális és édesvízi fajoknak pedig több mint két százaléka megtalálható az országban.

Fotó: Active Slovenia

A Szlovéniába látogató turisták számára igazán csábító lehet a 10.000 kilométernyi túraútvonal, nyolcvan sípálya és a kalandos hegyvidék. A lovaglás szerelmeseinek a világhírű lipicai lovak miatt is érdemes Szlovéniába utazni. A vízisportok kedvelői is örömüket lelhetik a szlovén természetben a rengeteg hegyi folyóvíznek köszönhetően. 

Startol a 2013/2014-es síszezon

Szlovéniában számos korszerűen felszerelt síközpont található. Összesen 300 kilométernyi sípályával és 280 kilométernyi sífutópályával büszkélkedhet. A legnépszerűbb síközpontok közé tartozik a Kranjska Gora, amely 2014 március 8-9. között a Vitranc Kupa helyszíne lesz. Már a nyári időszakban is több látogató érkezett a központba a tavalyi évhez képest, annak ellenére, hogy a libegő nem működött.

A Mariborsko Poherje központjában rendezik meg 2014. február 1-2-án a Zlata Iisica (Arany Róka) nemzetközi síversenyt. Itt is bizakodásra adnak okot a nyári szezon statisztikai adatai: 2012-hez képest az idelátogatók száma 18 százalékkal emelkedett, továbbá a kerékpáros vendégek száma is 25 százalékkal nőtt.  Roglába is érdemes lesz idén ellátogatni, hiszen itt rendezik 2014. január 18-án a snowboard világbajnokságot. 

Krvavecen agusztus végéig 8300 vendég használta a libegőt a rossz időjárási viszonyok ellenére. A síszezonra a levonót lecserélik és növelik a teljesítmény kapacitását 300 síelőről 600 síelőre óránként. 

Cerkno és Vogel központban is enyhe növekedés volt tapasztalható a nyári látogatók tekintetében. Vogelbe május elsejétől szeptember közepéig 70.000 vendég látogatott el, de október végéig a 80.000. látogató is megérkezhet. A 2013/2014-es síszezonra növelik a szálló- és vendéglátóhelyek befogadási kapacitását, új sífelvonót adnak át, valamint korszerűsítik a Hóparkot.

Golte központba valamivel kevesebben érkeztek idén nyáron 2012-höz képest. A többség hazai vendég volt, de szép számmal érkeztek Németországból a Benelux államokból és Horvátországból is. A téli szezonban folytatódik a Kladje-6 üléses sífelvonó projekt kivitelezése, melynek összköltsége közel nyolc millió euró. Tervbe van véve négy apartman-létesítmény befejezése is, amivel háromszáz új szálláshelyet biztosítanának.

Kassai Dávid
a szerző cikkei

(forrás: Turizmus Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Ön szerint megoldást jelent a budapesti tömegturizmus problémára, ha a főváros kikerül az olcsó desztinációk köréből?

Kiadónk társoldalai