Távozik Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója

Egy igazi légügyi szakemberrel kevesebb decembertől a Budapest Airport (BA) kötelékében.

Távozik Kam Jandu a Budapest Airport kereskedelmi igazgatói pozíciójáról, aki 11 év után, 2020. december 15-én távozik a repülőtér-üzemeltető vállalattól, adja hírül a cég közleményében.

Mint írják, közös megegyezéssel távozik a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója, valamint hozzáteszik ezúton is köszönik Kam Jandu több mint egy évtizedes, sikeres és elhivatott munkáját, amellyel 2009 óta professzionális támogatást nyújtott a vállalatnak, és sok sikert kívánnak szakmai pályafutásához.

Kam Jandu 2009 óta dolgozott a repülőtéren, kezdetben légiforgalmi igazgatóként, 2013-tól pedig a Budapest Airport kereskedelmi igazgatói pozícióját töltötte be. 

Távozása kapcsán Kam Jandu elmondta, a repülőtér-üzemeltetőnél töltött sikeres évek után 2021-ben – rövid, igen várt pihenőt követően – új lehetőségek felkutatásával folytatja karrierjét. 

 Kam Jandu kereskedelmi igazgatóként a Budapest Airport légitársasági és kereskedelmi marketingjéért, kereskedelmi utasszolgáltatásaiért és – az idei évtől - cargo üzletágáért felelt. Az évek során kollégáival számos nemzetközi szakmai sikert ért el; 2019-ben a World Routes Marketing Awards legjobb légitársasági marketing díját hozta el az általa vezetett csapat, legutóbb pedig a Travel Retail Awards keretében díjazták a repülőtér kereskedelmi területen tett környezetvédelmi törekvéseit.

Forrás: Budapest Airport / TurizmusOnline


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.