Teljesen megújult a Margitszigeti Futókör

Elkészült az összesen 5,3 kilométer hosszú, a futók által már használatba vett margitszigeti futópálya és az ahhoz kapcsolódó műtárgyak. A pálya (az ún. Margitszigeti Futókör) az elmúlt évek során elhasználódott, egyes szakaszait a 2013-as árvíz erősen megrongálta, ezért szükségessé vált a futópálya teljes rekonstrukciója.

A beruházás az 5300 méteres aszfaltozott alépítményre a helyszínen öntött Conica típusú műanyag borítás elkészítése mellett, tartalmazta a teljes futókörre vonatkozó térfigyelő rendszer alépítményi munkálatait is. Elhelyeztek többek között 72 kábelbehúzó aknát, 27 kameratartó oszlopot, amelyekre a futók biztonságát elősegítő térfigyelő kamerákat is telepítenek.

A futópálya közvetlen környezetében 2200 négyzetméter térburkolat épült. A beruházási feladatokat kibővítve, az újonnan elkészült futópálya tehermentesítése érdekében - Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlése döntésnek köszönhetően - a Főkert Zrt. beruházásában elkészült a futópálya mellett 1900 négyzetméter járda is.

Budapest Főváros Önkormányzatának Közgyűlése a Margitszigeti Futókör rekonstrukciós munkák elvégzésére 380 millió forintot irányzott elő.

A futópálya megfelel az IAAF szabványoknak

A beruházás előkészítésében számos műszaki, valamint sportszakmai szakember vett részt. A pályaszerkezet felépítésében hasonló a Puskás Ferenc Stadion futópályájának, az Atlétikai Világszövetség, az IAAF szabványoknak is minden tekintetben megfelelő pályaszerkezetéhez. A futópálya műanyag borítású burkolata egy szendvics szerkezetű burkolat, 9 mm vastagságú gumisszőnyegen legalább 6 mm EPDM szőnyeg.

A sportszakemberek szerint a felújított margitszigeti futókör maximális lehetőséget biztosít minden igényt kielégítő, bármilyen szintű és sebességű futó teljesítményhez.

A nyílt közbeszerzési eljárás keretében kiválasztott kivitelező, a Globál Sport Kt. az elkészült 5,3 kilométeres pályára 60 hónapos jótállást vállalt.

A futópálya átadás-átvétele megtörtént, a beruházás lezárult, a futópálya teljes hosszában a terveknek megfelelően, jó minőségben elkészült. Az elkészült futópályát naponta több mint ezren használják, a futók a felújított pályára vonatkozólag a használatba vétel óta eltelt időszakban kizárólag pozitív véleményt adtak.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.