Tematikus turisztikai útvonalakon járhatjuk be a szürkemarhák útját

A magyar szürkemarhák egykori hajtóútja mentén 12 települést érintő, három tematikus turisztikai útvonalat alakítanak ki Hajdú-Biharban - jelentette be a megyei közgyűlés elnöke pénteken sajtótájékoztatón.

Pajna Zoltán (Fidesz-KDNP) a november 14-én Hajdúnánáson megrendezésre kerülő Magyar szürkék útja - Oxenweg konferencia és behajtási ünnep beharangozó sajtótájékoztatóján elmondta: a regionális operatív programban (ROP) 3,2 milliárd forint áll rendelkezésre a megyében turisztikai célú fejlesztésekre.

A hagyományokra épülő hajtóutak menti turisztikai fejlesztés olyan helyi értékeket is bemutató program lesz Hajdú-Biharban, amiért érdemes összefogniuk a településeknek - tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy a három tematikus "hajdúutat" Debrecen-Hajdúböszörmény-Hajdúdorog-Hajdúnánás, Hajdúböszörmény-Balmazújváros-Nagyhegyes-Hajdúszoboszló-Nádudvar-Püspökladány, és Hajdúböszörmény-Hortobágy-Egyek-Tiszacsege települések érintésével alakítják ki.

Egykor számos csárda, fészer, pihenőhely volt a hajtóutak mentén, ahol most a tervek szerint az ősi népi mesterségeket is befogadó bemutatótereket alakítanak ki, s hozzáigazítják a kerékpárút fejlesztéseket - mondta Pajna Zoltán.

Szólláth Tibor (Fidesz-KDNP), Hajdúnánás polgármestere hozzátette: településük 24 ezer hektáros térsége egykoron vízjárta terület volt, ahol nagy hagyománya volt a legeltetéses állattartásnak.

Az önkormányzatnak saját szürkemarhái és bivalyai vannak, és 20 környékbeli gazdával összefogva ismét több száz őshonos állat legel a város határában - mondta.

A magyar szürkék egykori - a Kárpát-medencét behálózó, egészen Nürnbergig terjedő - hajtóútját is felidéző november 14-i Oxenwig konferenciához igazítva rendezik meg a város melletti Kendereskertben a behajtási ünnepet, ahol a pásztorok rovásfa-pászítással számolnak majd el a tavasszal a pusztába kihajtott állatokkal - ismertette a részleteket a polgármester.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.