Terra-buli Ausztriában

Január 8–10. között Lackenhofban, Ausztriában került megrendezésre a Terra Reisen 2011-es katalógusbemutatója. A rendezvényen több mint 50 utazási iroda képviseletében 60 kolléga vett részt. A kiváló hangulatú szakmai bemutatók után jégtekézni, síelni és szánkózni is lehetett

A katalógusok bemutatása előtt a helyi idegenforgalmi hivatal vezetője, illetve a település polgármester asszonya tartott bemutatót a környék turisztikai kínálatáról. Ezek után az EUB képviselője, Léber Zoltán tartotta meg prezentációját, amelyben a Terra Stornó biztosításról beszélt. Elmondta, hogy kibővítették a kockázatok körét, így 2011-től már terhességre, munkahely elvesztésére, válóperre, pótvizsgára (pl. érettségi), illetve bírósági idézésre is fizetnek. A sztornóbiztosítás egy útmegszakítási biztosítást is tartalmaz, amely az utazás végeként megjelölt napot legalább egy nappal megelőző hazautazás esetén a nem felhasznált napokat megtéríti. Mindezekért „cserébe” az eddigi 1%- os díj 1,05%-ra emelkedett.

Csákány Csaba elmondta, hogy a Terra 1954 óta szervez utakat egyéni utazóknak, és 1997 óta van jelen Magyarországon. Előnye az autós utazásoknak – azon túl, hogy közelre nem is éri meg repülni –, hogy nincs hosszú check in, nincs sorban állás, nincs csomagsúlyhatár, és az utazás alatt teljesen a magunk ura lehetünk. A 2011-es évre öt – német nyelvű – katalógussal jelentkezik a Terra (Olasz-, Horvátország, Ausztria, Európai városlátogató, Fit&Gesund). A horvát katalógusban találhatók továbbá ajánlatok Szlovénia, Görögország és Bosznia-Hercegovina területéről is. Összefoglalva az elhangozottakat, minden desztinációban több, új és jobb minőségű szálláshelyet kínál a Terra, szem előtt tartva a családokat és gyerekes szingliket is. Óriási előfoglalási és Terrakedvezmények vehetők igénybe, továbbá sok helyen egy vagy több gyerek is ingyen vihető! 64 szálláshelyen „all inclusive” ellátás vehető igénybe, továbbá rugalmasabbak az érkezési és távozási napok. A horvát katalógus további újdonsága az „Insel hüpfen” névre hallgató kerékpár-hajóút kombináció. Ezeket kis csoportokban kísérővel biztosítják. Tíz oldalon keresztül sorolja a katalógus a TOP/Flair kategóriájú szállásokat, magas színvonalú, igényes villákban, kúriákban. Új város az Európai városlátogató katalógusban Lipcse és Drezda.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.