Tetszett a Sziget a Glastonbury alapítónak

A 20. Sziget fesztiválra ellátogatott Michael Eavis, az angliai Glastonbury fesztivál alapítója, aki azért volt kíváncsi a budapesti rendezvényre, hogy lássa, "miként mennek itt a dolgok".

Michael Eavis első alkalommal járt Magyarországon és három napot töltött a Hajógyári-szigeten tartott rendezvényen. "Aligha találnék jobb helyet, ahova jöhetnék" - fogalmazott a Glastonbury fesztivál vezetője. Mint elárulta, Budapesten a szabadságát tölti, de ez nem jelenti azt, hogy ne dolgozna, hiszen zenekarokat hallgat meg, menedzserekkel beszél, kapcsolatokat épít.

Elmondta: kifejezetten pozitív kép alakult ki benne a Szigetről. Méltatta a kedvező időjárást, a fesztiválon tapasztalt biztonságot, a rendezvény látogatóinak "kedvességét", valamint azt, hogy mivel a fesztivált egy szigeten tartják, nincs szükség annyi kerítésre sem. Megjegyezte: kiemelkedőnek tartja a budapesti nagyrendezvény zenei kínálatát is, amelyben a cigányzenétől az afrikai zenekarokig minden megtalálható.

Arra a kérdésre, hogy szerinte mi a legfontosabb különbség Glastonbury és a Sziget között, azt felelte, hogy az angliai fesztiválon nagyobb a zsúfoltság, mivel a Szigetről sokan napközben elmennek, míg Glastonburyben a környéken nincs sok látnivaló.

Látogatásának céljáról csupán annyit árult el, hogy kíváncsi arra, mit csinálnak a Sziget szervezői másképp. Megjegyezte, a Sziget fesztiválnak még bőven van ideje fejlődni, hiszen több mint húsz évnyi különbség van a két fesztivál kora között.

Arra a kérdésre, hogy a kezdetekben vagy most könnyebb-e megszervezni a világ egyik legnagyobb könnyűzenei-összművészeti rendezvényét, Michael Eavis elmondta: korábban neki kellett a zenekarokat rávennie, hogy lépjenek fel a fesztiválon, ma már azonban a legtöbb zenekar maga jelentkezik, hogy játszani szeretnének Glastonburyben. A szervezés az idő előrehaladtával egyre könnyebb - jegyezte meg.

Michael Eavis a vasárnap késő este tartott sajtóbeszélgetésen ugyanakkor nem erősítette meg azt a sajtóhírt, hogy a Stone Roses pénteki koncertjét azért nézte meg, hogy meghívja az újra összeállt bandát a 2013-as fesztiválra. Megjegyezte: a zenekarral találkozott már a manchesteri fellépésükkor is, akkor és most is jó benyomást tettek rá.

Újságírói kérdésre kitért arra is, hogy egyáltalán nem osztja Noel Gallagher véleményét, miszerint a Glastonbury fesztiválra nem valók hip-hop előadók. "Noel a barátom, de nyilvánvalóan tévedett" - jegyezte meg az Oasis szólógitárosának 2008-as bírálatára reagálva.

Michael Eavis arról is beszélt, hogy nagyon büszke az angliai fesztivál nem zenei programjára, szerinte ettől került Glastonbury a legjobbak közé. Arra a kérdésre, hogy milyen tanácsot adna a hazai fesztiválszervezőknek, azt felelte, hogy "jöjjenek el, figyeljék meg, mit csinálunk". Hangsúlyozta: a rendezvény minőségét nem csak a vezető zenekarok névsora határozza meg.

Az MTI felvetésére, miszerint korábban úgy nyilatkozott, hogy 2015-ben visszavonul, a 76 éves fesztiválszervező azt felelte: erről szó sincs, szerinte leghamarabb 2020-ban hagyja abba a munkát.
A fesztiválalapító beszélt arról is, hogy Glastonbury szervezésében mindig az időjárás jelenti a legnagyobb problémát, hiszen rendszeresen hatalmas esők áztatják a területet. "A legnagyobb kihívás, hogy mindenki jól érezze magát, mindenki úgy távozzon a fesztiválról, hogy valami rendkívüli történt vele" - tette hozzá.

A Sziget sajtóirodájának hétfői tájékoztatása szerint Michael Eavis mellett a nemzetközi fesztiválszakma számos más képviselője is ellátogatott a jubileumi rendezvényre: mintegy harminc zenei rendezvény, többek között a dán Roskilde, a szerb Exit és a svájci Paléo fesztivál képviseltette magát. Mint a közleményben írják, a szakembergárda a színesség mellett a szolgáltatások minőségét és változatosságát dicsérte, külön kiemelve a flottul működő készpénzmentes fizetési rendszert.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.