Tisztaságmarketing, workation, albérlethotelek

2020 csupán egy rosszul összevágott előzetese volt a közeljövőnknek. A KPMG munkatársa szerint a gyors és rugalmas alkalmazkodás a nyerő a következő évek turizmusában.

Indra Dániel, a KPMG igazgatója szerint a legtöbb nagy turisztikai szervezet három prognózist állított fel (upside, downside, baseline) a válság első hullámát követően, és a legtöbb esetében a legnegatívabb előrejelzés is azt vetítette előre, hogy 2020 utolsó negyedévében elkezdhet növekedésnek indulni a nemzetközi turizmus, ami egyre kevésbé elképzelhető, illetve néhol már a belföldi, tartományok közötti átjárás is korlátozott, így a belföldi turizmus is visszaesik - írja a G7.

Október végén Európában 30 százalékos volt az átlagfoglaltság a szállodákban (ez Kínában már 69%), ami a folyamatosan Európa-szerte bevezetett lezárások eredményeként tovább csökkent, és számos szálloda újra bezárt. Kína szinte az egyetlen ország a világon, ahol a turizmus mutatói nyár végére majdnem elérték a vírus előtti értékeket. A nyár ugyan némi enyhülést hozott, az erős belföldi turizmussal rendelkező európai országokban csökkentette leginkább a krízis hatásait. Idehaza a Balaton több pontján is kirakhattuk a ’Megtelt’ táblát, de augusztusban Spanyolország, Olaszország, az Egyesült Királyság, valamint Görögország egyes területein is 50-75 százalék között mozgott a szállodák foglaltsága, Franciaország déli részén pedig elérte a 75-100 százalékot. A dél-angliai tengerparti településeken például augusztusban az STR által kezelt szállodák foglaltsága 60-83 százalékos volt, miközben London (29 százalék) vagy az írországi Dublin (28 százalék) a korábbi évekhez képest minimális forgalmat generált.

Az elvonulós, kevésbé ismert helyek a válság nyertesei

Az egyértelműen látszott a foglaltsági adatokon a nyár folyamán, hogy a korábban népszerű, turisták tömegeit fogadó városok nagyon megsínylik a válságot, míg a kevésbé ismert, elvonulásra jobban alkalmas desztinációk nagyobb keresletet generáltak és áraikat is magasabban tudták tartani. A járványhelyzet egyik alapjelensége, hogy az előfoglalási idő jelentősen lerövidül, mert az emberek el akarják kerülni a hirtelen változó helyzetből adódó esetleges járattörlések, határzárak vagy karantén terheit. A légitársaságok számos európai országban 50-70 százalékkal csökkentették kapacitásaikat. Ez hatványozottan igaz a globális business központokra (pl.: Szingapúr, Hongkong). A városi turizmus viszont nem működik légiközlekedés nélkül, így ezen célpontok turizmusa jórészt a járatok újraindulásától függ.

Indra Dániel szerint a jövő trendjei az erősödő vidéki és természetközeli turizmus, a digitalizáció és az érintésmentesség előretörése, a higiénia kulcsszereplővé emelkedése a szállodák esetében, illetve a látogatók online értékelései, amik a biztonságérzetet döntően növelhetik vagy csökkenthetik. Új trend a digitális nomádok esetében a workation, a nyaralóhelyeken működő home office, amit az országok speciális digitális munkavállalói vízumokkal támogatnak, a semmibe induló repülőjáratok, amik csak a repülés élményét adják vissza a lezárások alatt vagy a theater cleaning, a látványos takarítás, ami a tisztaságmarketing részévé vált. A szállodák vegyes használata is egyre gyakoribb, hosszabb távú szobakiadókként vagy videókonferenciák helyszíneként működhetnek tovább.

Bárhogy is alakul a jövő, ebben a szektorban is kiemelt fontosságú lesz a gyors és rugalmas alkalmazkodás a folyamatosan változó környezetben.

Forrás: G7


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.