Tizedszer is Magyar Turizmus Minőségi Díj

A Magyar Turizmus Minőségi díjat 31 szolgáltató – köztük 21 szálláshely és 10 vendéglátóhely – képviselője vehette át január 27-én a Hiltonban megrendezett ünnepségen, ahol egyben aláírták a védjegyrendszer akkreditációjának újabb ötéves meghosszabbítását.

Az ünnepségen Glattfelder Béla gazdaságszabályozásért felelős államtitkár köszöntötte a megjelenteket, és röviden szólt a nemzetgazdaságban kiemelt helyet elfoglaló idegenforgalom helyzetéről. Fontosnak tartotta, hogy a tavaly rekordteljesítményt elért idegenforgalomban, vagyis a szolgáltatásokban még jobban kell törekedni a minőségre, hivatkozva a világszerte egyre élesedő versenyre.

A Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója a pályázati rendszerről beszélt, amely célja szerint a kis- és középvállalkozások, szolgáltatók minőségi munkáját hivatott emelni. Faragó Péter szerint szakmájuk legkiválóbbjai vehették most át a díjat.

Az MT Zrt. programjában részt vevők száma évről évre egyre gyarapszik, ami hozzájárul Magyarország, mint minőségi úti cél hírnevéhez – mondta Christian de Barrin, a HOTREC (az EU tagországok szállodai és vendéglátó szövetségeinek szakmai szervezete) vezérigazgatója, aki bejelentette: az MT Zrt. pályázatát a HOTREC a legkisebb kétséget kizáróan fogadta el, döntésük értelmében a díjnyertes éttermek és szállodák jogosultak a European Hospitality Quality (EHQ) minősítési rendszer elismerést jelző Q jel használatára is.

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke, Niklai Ákos a minőségről szóló folyamatos tájékoztatást emelte ki, és hogy a Magyar Turizmus Minőségi Díj és Hotelstars kiegészítik egymást.

Újabb öt évre akkreditálták a védjegyrendszert

A díjátadón az önkéntes jelentkezésen alapuló védjegyrendszer akkreditációját újabb öt évre, 2020-ig meghosszabbította a HOTREC, a Szállodák és Vendéglátóhelyek Európai Szövetsége. A díjátadón Christian de Barrin, valamint Niklai Ákos aláírták, és átadták az új EHQ tanúsítványt dr. Faragó Péternek.

A díjazottak közt volt a Szekszárdon működő „Ízlelő, a családbarát étterem”, amelynek dolgozói közül a két vezető kivételével mindannyian megváltozott munkaképességűek. Mészáros Andrea, a Kék Madár Alapítvány ügyvezetőjének régi álma valósult meg, amikor az étterem megszületett, majd most, amikor az Ízlelő, amelyet Szekszárdon annyian szeretnek, ilyen eredményt ért el. Andrea szerint ez egy olyan hely, ahol a fogyatékossággal élők lehetőséget kaphatnak bemutatni képességeik sokszínűségét, és a legtöbbjüket jellemző lenyűgöző akaraterőt. Egy hely, ahová betérve meggyőződhetünk arról, hogy megfelelő körülmények biztosítása esetén szinte mindenre képes lehet egy fogyatékossággal élő is.

A Magyar Turizmus Minőségi Díj pályázatot évente egyszer hirdeti meg a Magyar Turizmus (MT) Zrt. A díj 3 évig érvényes, nyertese ez idő alatt jogosult a Q-logó és a cím használatára. Jelenleg 84 szálloda, 19 étterem, összesen 103 szolgáltató bejáratánál látható a tábla.

2014. évi díjazottak

Új jelentkezők

Éttermek:

Haxen Király Étterem, Budapest

Ízlelő a családbarát étterem, Szekszárd

Tenkes Csárda, Csarnóta

Vadvirág Étterem, Kozárd

Szállodák:

Art Hotel Szeged, Szeged

Budapest Airport Hotel Stáció Wellness és Konferencia, Vecsés

Four Points by Sheraton Kecskemét Hotel és Konferenciaközpont, Kecskemét

Kristály Imperial Hotel****& Esterházy Étterem, Tata

Wellness Hotel Katalin, Gyenesdiás

Megújító pályázók

Éttermek:

Borclub Étterem és Vinotéka, Mosonmagyaróvár

La Mareda Étterem, Győr

Tanyacsárda, Lajosmizse

Tercia Fertőendréd Étterem, Fertőendréd

Tercia Hubertus Étterem, Sopron

Tercia Kópháza Étterem, Kópháza

Szállodák:

Danubius Health Spa Resort Aqua, Hévíz

Danubius Health Spa Resort Bük, Bükfürdő

Danubius Health Spa Resort Hévíz, Hévíz

Globall Sport és Wellness Hotel, Telki

ibis Budapest Centrum, Budapest

ibis Budapest City, Budapest

Mercure Budapest Buda, Budapest

Mercure Budapest Duna, Budapest

Mercure Budapest Korona, Budapest

Mercure Budapest Metropol, Budapest

Novotel Szeged, Szeged

Novotel Székesfehárvár, Székesfehérvár

Opera Garden Hotel & Apartments, Budapest

Sofitel Budapest Chain Bridge Hotel, Budapest

Spirit Hotel Thermal SPA, Sárvár

Szalajka Liget Hotel és Apartmanházak, Szilvásvárad


Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.
Érseki birodalom, pusztatízes és a kihagyhatatlan Paprikamúzeum

Érseki birodalom, pusztatízes és a kihagyhatatlan Paprikamúzeum 

Élményekben gazdag látnivalók, jó hangulat és kellemes tavaszi idő jellemezte a MUISZ kalocsai szakmai programját.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.