Tízezer ember lepi el hétvégén a Balatont

Legalább tízezer vendéget várnak a hétvégén azokra a rendezvényekre, amelyekkel be szeretnék bizonyítani, hogy a Balaton ősszel sem kihalt. Zsúfoltság sehol nem várható, hiszen több helyszínen zajlanak majd az események. Október 5-éig 162 olyan programot szerveznek, amelyek miatt érdemes ide eljönni. Lesz például murcifesztivál, de akár kerékpárral is mehetünk szüretelni. Ráadásul száz palack borkülönlegességet is elástak, annak érdekében, hogy több vendéget csábítsanak a tó partjára.

A Nyitott Balaton akció keretében 100 palack borkülönlegességet rejtettek a Balaton turisztikai nevezetességeinek közelében, hogy ezzel is vendégeket csaljanak a tó partjára. A ritkaságszámba menő borkülönlegességek mellett Európa első újborának, a Csabagyöngyének néhány palackját is elrejtették abban a kincskeresős játékban, amelyben az őszi, balatoni borturizmusban rejlő lehetőségekre is fel szeretnék hívni a figyelmet. Európa első újborának üvegjeit Balatonfüreden, olyan utcákban kell keresni, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak a borászathoz, a szőlőműveléshez. Az üvegeket koncepciózusan nem a frekventált turisztikai látványosságoknál rejtették el. A játékkal a turistákat is meg szeretnék mozgatni, hogy felfedezzék környéket és olyan helyekre is eljussanak, amelyek a fő turisztikai útvonalaktól távolabb vannak. A „kincseket” rejtő utcákról fényképeket is készítettek, az utcák jellegzetes házait, szobrait is lefotózták, ezeket az ismertetőjeleket a Nyitott Balaton blogbejegyzésekben tették közre.

Jó borok már vannak, de borturizmus alig létezik 

Éskovács Péter, a Nyitott Balaton akció kommunikációs tanácsadója elmondta: korábbi elemzések szerint, a borturizmus nem igazán létezik Magyarországon. Statisztikai hibahatáron belül mozog azoknak a turistáknak a száma, akik pusztán azért keresnek fel egy régiót, hogy megkóstolják annak borait. Ugyanakkor a hazai borturizmus statisztikáit növelhetik a Balaton környéki kisebb-nagyobb bor- és szüreti fesztiválok, amelyekből többet a Nyitott Balaton elnevezésű akció idejére szerveztek a tó körüli települések. Éskovács szerint az ilyen eseményekre azért is szükség van, mert az elmúlt évek statisztikái a belföldi egynapos utazások mindössze fél százalékánál jelentett motivációt az ilyen jellegű rendezvényen való részvétel. A belföldi többnapos utazások esetében - a Magyar Turizmus Zrt. kutatásai alapján - átlagosan az utazó háztartások 0,7 százalékánál volt elsődleges motiváció a borkóstolás. A minőségi fesztiválok, azonban növelhetik azok számát, akik a borfesztiválok, nyitott pincék rendezvénysorozata, illetve a szüreti mulatságok miatt indulnak el egy-egy magyar településre.

Új szezon született

Mindezekhez Semsei Sándor, a Balatoni Riviéra Egyesület elnöke, a Nyitott Balaton akció egyik kitalálója hozzátette: ezzel az akcióval a balatoniak nem a nyári szezont akarják meghosszabbítani, ahogy ezt húsz év óta sokan szeretnék. A szezon önmagában meghosszabbíthatatlan, hisz ugyanazt, amit nyáron kínálnak, ilyenkor nem lehet eladni. A Nyitott Balaton elnevezésű akcióval gyakorlatilag újabb szezont szeretnének teremteni. Ősszel teljesen más kínálatot, ajánlatokat szeretnének a középpontba állítani, olyan dolgokat, amelyek nem feltétlenül kötődnek a nyárhoz. Ilyenek például a szüreti fesztiválok, a kerékpáros túrák, a nemzeti parkok kínálta.

Az MT Zrt is az akció mellé állt

Fekete Tamás, a tó körüli turisztikai szervezeteket tömörítő szakmai érdekképviselet, a Balatoni Regionális TDM Szövetség alelnöke hozzátette: az akciót a Magyar Turizmus Zrt. is támogatja. A szeptember 25-én elkezdett kampánynak köszönhetően az átlagnál többen voltak több szüreti fesztiválon. Paloznak, Siófok, Alsóörs szakemberei is azt a visszajelzést adták, hogy telt házzal zajlottak a szüreti felvonulások, gasztronómiai fesztiválok. Ugyanakkor a következő hétvégén még sok helyre elutazhatnak a turisták, ha bele szeretnének kóstolni a szüreti vigasságok kínálatába. A hétvégén különleges borokkal várják a vendégeket Lovason, kerékpárral mehetnek szüretelni Balatonföldvárra, de akár érdemes ellátogatni Gyenesdiásra is, ahol bioborok kóstolójával, vagy Ábrahámhegyre, ahol Murcifesztivállal várják a vendégeket. Ezek mellett, a Nyitott Balaton akció honlapján 162 más olyan eseményt is megtalálhatnak az érdeklődők, amelyek miatt, október 5-éig biztos, hogy érdemes a Balatonra utazni - mondta Fekete Tamás.

Jót tett a meleg nyár a Balatonnak

Dani Barbara, Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatóságának vezetője szerint: kimondottan jól teljesített a Balaton a nyáron. A legtöbb strand például 20-25 százalékkal is növelte vendégforgalmát a tartósan jó idő miatt. A strandszezon végeztével azonban nem áll meg az élet a Balatonon. Október 5. után, a Nyitott Balaton akció vége után is érdemes lesz a Balatonra utazni. A kirándulások mellett, sok turistát vonzhat például a Siófoki Halfesztivál (október 9-11.), ahol minden balatoni halas ételt meg tudunk kóstolni a pontytöpörtyűtől a klasszikus magyar hekkig. A gasztronómiai kínálat azonban nem áll meg itt, hiszen a környékbeli pálinkák és fröccsök sem hiányozhatnak a halak mellől. Zánkára még október 17-én is elutazhatunk egy jó kis szüreti mulatságra. De aki nem tud eljönni a Balatonra októberben, annak azt ajánljuk, hogy látogasson el a Balatonra Márton napján, amikor a balatoni borrégió újabb boros programokkal várja a vendégeket. Ennek a napnak a környékén a borosgazdák bemutatják az újboraikat és elfogyasztják vendégeikkel együtt az ízletes kemencében sült libacombot, megelőlegezve ez által a következő év gazdagságát. Ilyen rendezvénnyel várják a turistákat például Badacsonytördemicen, Alsóörsön és Siófokon is.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.