Több embert vonzott a párosítás

A vártnál nagyobb bővülés és következetes építkezés. Ez jellemzi a nemzetközi és a hazai turizmust, és ez a két tényező határozta meg a most véget ért 42. Utazás kiállítást is, amely a tavalyinál lényegesen több látogatót fogadott. A HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontba 30 ország 300 kiállítója hozta el idei újdonságait. Magyarország első számú turisztikai kiállításának középpontjában az aktív kikapcsolódás és a kaland állt. Sikerrel debütált az új párosítás: az Utazás és a Budapest Boat Show kiválóan egészítették ki egymást.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A tavalyinál lényegesen többen, 35 ezren látogattak ki az Utazás kiállításra és a vele egy időben rendezett Budapest Boat Show-ra. Ez a szám a két kiállítás tavalyi összlátogató-számánál is 25 százalékkal magasabb. A turisztikai szakemberek szerint a látogatószám emelkedése a hazai vásárlóerő bővülését és a nemzetközi turizmus erősödését is jelzi.

Gyarapodó ágazat, növekvő számok

A Hungexpo vezérigazgatója a megnyitón kiemelte: az ágazat 2018-ban különösen sikeres évet zárt: a multiplikátor hatásokat is figyelembe véve, a magyar nemzeti összterméknek (GDP) csaknem 10 százalékát termelte meg. Ganczer Gábor hozzátette: ebben a szegmensben is csak az maradhat életben, aki képes alkalmazkodni a változásokhoz, trendekhez. Az, hogy a tavalyit is meghaladó számban állítottak ki mutatja, hogy ez egyre többeknek sikerül. Az iparág iránti érdeklődés növekedéséről beszélt Somogyi Zoltán turisztikai szakértő, az UNWTO korábbi főtitkár-helyettese is. A kiállítás szakmai napján tartott előadásában elmondta: az úgynevezett nemzetközi turistaérkezések száma tavaly elérte az 1,4 milliárdot, amelyet az ágazat irányítói csak 2020-ra prognosztizáltak. A fejlődés motorjai az előnyös gazdasági környezet, a jövedelmek emelkedése, a magas kiutazókereslet jelentkezése a fő küldőországokból (pl. Kínából), a konszolidáció a korábban krízisekkel sújtott kulcsdesztinációkban, a bővülő közlekedési lehetőségek és a vízumegyszerűsítések.

Szabó Áron, a Magyar Turisztikai Ügynökség szálláshelyekért és vendéglátásért felelős igazgatója elmondta: ma, amikor naprakész adatok birtokában is egyre nehezebb prognózisokat felállítani, a hazai szálláshely-statisztikák egyáltalán nem naprakészek. A legfrissebb adatok is a tavaly decemberi állapotokat tükrözik. A többi között ennek rendezésére jött létre a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK), amelynek révén valós idejű statisztikai adatok állnak majd rendelkezésre. Mint mondta, a rendszerrévén valós idejű statisztikai adatok állnak majd rendelkezésre. Mint mondta, a rendszer még idén elindul, legkorábban, júliustól a szállodáknak kell kötelezően adatot szolgáltatniuk az NTAK-nak. A rendszer létrehozásának célja az ágazat digitalizációjának elősegítése, valamint a szálláshelyek adminisztrációjának csökkentése is. A legfeljebb 8 szobával rendelkező szálláshelyek ingyenes, könnyen kezelhető szoftvert kapnak, melynek tesztelése már elindult – tette hozzá.

Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) ügyvezetője a magyar turisztikai szakma közös sikerének nevezte, hogy Budapest az első helyen végzett a European Best Destinations szavazásán. A legjobb európai úti célra több mint félmillióan voksoltak az interneten, és a magyar főváros az eddigi legtöbb szavazattal (több mint 62 ezerrel) lett első. Budapest immár nemcsak a turizmus, hanem a kultúra és a sport fővárosa is – jegyezte meg Bán Teodóra a BFTK 400 négyzetméteres standjának bemutatóján, ahol többek között a magyar sportszövetségek vezetői ismertették idei, fővárosi terveiket. A nyitott „élmény arénában” a kiállítás idején a látogatók találkozhattak sztársportolókkal és Budapest Sportfőváros hivatalos nagyköveteivel. Sikeres programok Idén is hatalmas sikert aratott a 2018-ban debütált Aktív sziget, amelyen a látogatók virtuális segítséggel járhatták be az ország legszebb tájait. Az új virtuális tartalmak között volt szabadulószoba, biciklitúra és katonai sátor-kaland. Itt mutatták be a kiállítás egyik legnagyobb érdeklődéssel kísért projektjét, a Nyaralóhajózási Programot, ezzel együtt Magyarország első nyaralóhajóját.

Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos kiemelte: a közbeszerzésen nyertes francia Nicols cég még idén további 9, majd 2020-ban újabb 10 járművet szállít. Hangsúlyozta, hogy a gyártó a közbeszerzési eljárás eredményeként a listaárnál olcsóbban és magasabb felszereltséggel szállítja a húsz járművet. A Nicols típusú, vezetői engedély nélkül vezethető hajók a Tisza-tavon, a Felső-Tiszán és a Bodrogon fogják kiszolgálni a nyaralni és hajózni vágyókat. Rengetegen keresték fel a Blogger Corner-t, ahol a legismertebb utazó bloggerek osztották meg tapasztalataikat, és látták el hasznos tanácsokkal az utazókat.

A kiállítás idején rendezték meg a Járatlan Utakon Fesztivált, Magyarország legnagyobb, független és extrém utazókat megszólító rendezvényét. A több mint 60 előadáson, workshopon és kerekasztal-beszélgetésen több százan vettek részt. Az idei fő téma az aktív turizmus, a környezettudatosság és a fenntartható turizmus volt. A hazai lakókocsi és lakóautó kínálat egészét felvonultató KARAVÁN SZALONban több mint 50 járművet és az eddiginél is nagyobb számú ehhez az utazási formához kapcsolódó felszerelést eszközt mutattak be a látogatóknak.

Minden eddiginél nagyobb alapterületen (800 nm), interaktív programokkal jelentkezett az Utazás kiállítás hagyományos programja, az Afrika Expo, amely 2011 óta Kelet-Közép Európa egyetlen, első, ezáltal legexkluzívabb négy napos nemzetközi Afrika tematikus fóruma. A Diák Szakmai Napon, amelyen az Európai Unió EU Next Tourism Generation projektje is bemutatkozott, öt magyarországi egyetem hallgatói mutatták be turisztikai témájú projektjeiket, szakmai zsűri előtt.

Az idei Utazás kiállítás külföldi díszvendége Algéria volt. Afrika legnagyobb országa zenével, gasztronómiával és kalandos programokkal mutatkozott be. A belföldi díszvendégek – Bács-Kiskun megye és Kecskemét – 28 település és 6 szervezet összefogásával mutatta be az ország legnagyobb alapterületű megyéjét és annak székhelyét. A kiállítás kulturális díszvendége, a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram bemutatta a 39 műemléket – 20 kastélyt és 19 várat – magában foglaló projektjét.

Forrás: Turizmus Online


Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet!

Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet! 

Jó hír a vállalkozó kedvű, városukat szerető budapestieknek: 2024-ben ismét lesz Budapest Tuning ötletpályázat!
Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick

Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick 

A PICK tavaszi kampánya arra buzdítja az embereket, hogy mozduljanak ki a négy fal közül
Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.