Több német vendéget fogadhatnak magyarországi gyógyhelyek

Magyarország legfontosabb turisztikai küldőpiaca továbbra is Németország és a hazai gyógyszállodák is a német vendégeknek köszönhetik a legtöbb külföldi vendégéjszakát. A Magyar Turizmus Zrt. ezért is fogott össze Németország egyik legjelentősebb, gyógy- és wellness turizmusra szakosodott nagyvállalatával, a PA Touristikkal, hogy közösen még több német vendéget csábítsanak hazánk gyógyhelyeire. Az együttműködés részeként, a két társaság és mintegy húsz magyarországi szállodavállalat, február 13-tól, dél-németországi road show-n mutatja be a magyarországi egészségturisztikai ajánlatokat.

A PA Touristik továbbá az idei év elejétől heti rendszerességgel garantált, háztól-házig szállítást biztosító buszjáratokat közlekedtet nyugat-magyarországi és balatoni gyógyhelyekre. Szintén február közepén, az MT Zrt. meghívására hazánkba látogat Németország legnagyobb, betegeket tömörítő egyesületének a Rheuma Ligának a vezetősége, hogy egy tanulmányút keretében megismerkedjen a nyugat-magyarországi és a balatoni gyógyhelyek szolgáltatásaival.

A Magyar Turizmus Zrt. németországi külképviselete a hazai egészségturisztikai kínálat népszerűsítése érdekében folyamatosan keresi az új együttműködési lehetőségeket a német szakmai szervezetekkel, szövetségekkel, betegeket tömörítő egyesületekkel. A legújabb szakmai együttműködés keretében Németország egyik jelentős, gyógy- és wellness turizmusra szakosodott nagyvállalata, a PA Touristik rendszeres garantált busztranszfereket biztosít nyugat-magyarországi és balatoni gyógyhelyekre, nevezetesen Hévízre, Zalakarosra, Sárvárra és Bükfürdőre. A buszjáratokra, valamint Magyarországra mint egészségturisztikai úti célra az MT Zrt. a PA-val, valamint szerződött szolgáltatóival összefogásban, több marketingakcióval is felhívja a figyelmet.

Elsőként egy roadshow keretében mutatják be a hazai gyógy- és wellness ajánlatokat Dél-Németországban, Hévíz, Sárvár, Bük és Zalakaros szállodáival közösen, február 13-22. között. A 9 állomásból álló rendezvénysorozaton Sztojanovits Kristóf, a Zrt. németországi külképviselet-vezetője is részt vesz, és tárgyalásokat folytat a német utazásszervező vállalatokkal.

A dél-németországi akciósorozat keretében a nagyközönség számára is tartanak – az adott német városokban előzetesen beharangozott – érdekes rendezvényeket, kifejezetten a négy magyar vendégváros tiszteletére. Az értékesítés-ösztönzési tevékenység hatékonyságának fokozása érdekében, ezeken a rendezvényeken a nagyközönség konkrét foglalásait is felveszik.

Szintén az MT Zrt. és a PA Touristik együttműködésének részeként érkezik hazánkba február 14-én a Rheuma Liga öt regionális vezetője, hogy megismerjék a nyugat-magyarországi és a balatoni gyógyhelyeket. A szervezet – amely 260.000 aktív taggal Németország legnagyobb, betegeket tömörítő egyesülete – vezetőit a négynapos magyarországi tanulmányútjukon Mezősi Csilla, az MT Zrt. egészségturisztikai szakértője kíséri végig. A program részeként a Rheuma Liga szakmai találkozókat tart, továbbá megismerik Hévíz, Zalakaros és Sárvár fürdőit, valamint a helyi szállodák által nyújtott gyógy- és wellness szolgáltatásokat. A résztvevők természetesen megmártóznak a Hévízi Gyógytóban, majd a Szent András Reumakórház főorvosának Dr. Szekeres Lászlónak a vezetésével betekintést nyerhetnek a Hévízen alkalmazott gyógymódokba és megismerhetik a legfrissebb kutatási eredményeket, orvosi tapasztalatokat. Találkoznak továbbá a Hévízen tradicionálisan alkalmazott súlyfürdő „feltalálójának”, Dr. Moll Károlynak a lányával Dr. Moll főorvos asszonnyal is, aki elmagyarázza és bemutatja a híres módszert.

Természetesen a magyar kultúra és gasztronómia is „terítékre kerül”: felkeresik a Badacsonyi borvidék egyik gyöngyszemét, Szigligetet, a híres keszthelyi Festetics-kastélyt, valamint a magyar konyha specialitásai mellett különböző diétás ételeket is megkóstolhatnak.

Az MT Zrt. németországi képviselete már korábban is dolgozott együtt a PA Touristikkal – a két társaság például a tavalyi évben közösen csábította hazánkba a gyógyulni és felfrissülni vágyó vendégeket a Rheuma Liga 40 éves jubileumi rendezvényén –, és az idei évben is még számos akciót bonyolítanak le annak érdekében, hogy minél több, elsősorban egészségturisztikai céllal érkező német vendég keresse fel Magyarországot. Az idén szorosabbra fűzött szakmai kapcsolat tehát egy többéves nagyszabású együttműködés kezdete, amelynek részleteiről a Magyar Turizmus Zrt. a közeljövőben folyamatosan beszámol.

A német turisták külföldi utazásainak egyik fő motivációja az egészségturizmus, a német utazók turisztikai költésüknek 15%-át egészségmegőrzésre fordítják. Magyarországnak a kedvező ár-érték arányú, jól meghatározott betegségtípusok alapján szegmentált, személyre szabott gyógyturisztikai szolgáltatások terén van érvényesülési lehetősége a német piacon.

Németország Magyarország legfontosabb turisztikai küldőpiaca. Az elmúlt hónapokban megállt a német vendégforgalom-csökkenés, sőt a KSH adatai szerint 2010. utolsó három hónapjában növekedett a német vendégéjszakák száma a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken az előző év azonos időszakához képest. A hazai gyógyszállodákban, a legtöbb külföldi vendégéjszakát Németország (a gyógyszállodákban töltött összes külföldi vendégéjszaka 33,2%-a) vonatkozásában regisztrálták 2010-ben.

A Balaton régió kereskedelmi szálláshelyein 2010-ben az előző évivel közel azonos szinten maradt a német vendégéjszakák száma. A Magyar Turizmus Zrt. és a PA Touristik összefogásában megvalósuló kampányok hatására a német vendégek a jövőben ismét felfedezhetik a Balatont és környékét, immáron mint egészségturisztikai desztinációt.

A Magyar Turizmus Zrt. természetesen nem feledkezik meg a kelet-magyarországi egészségturisztikai szolgáltatók kínálatáról sem. Ezek népszerűsítését a Légi Marketing Alap keretében megvalósuló komplex nagyközönségi kampányokkal fogja segíteni.


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.