Tömegesen mondanak fel a légikísérők a Malaysia Airlines-nál

186 légikísérő lépett ki a cégtől az ukrajnai katasztrófa után. A pénzügyi veszteségekkel küzdő légitársaság tavaly még csaknem 20 ezer alkalmazottal rendelkezett, a két katasztrófa után alig maradt 8 ezer.

"Félünk"- vallották be a légikisasszonyok és a férfi légikísérők, amikor beadták a felmondásukat.

Leépítést is terveznek

A Malaysia Airlines gépe márciusban tűnt el a fedélzetén 239 emberrel. Nyáron Ukrajna felett lőtték le a légitársaság másik Boeing gépét, a fedélzetén 289 utassal. Azóta egyre kevesebb utas vált jegyet, és a személyzet drasztikusan csökken. Ez egybevág a cég vezérkarának terveivel, amely óriási leépítéssel kívánja megoldani a Malaysia Airlines problémáit.

A légitársaság már a két katasztrófa előtt is veszteséges volt, de azóta a számok még rémesebbek lettek. Naponta 900 ezer euro a veszteség. A kormány pénzügyi támogatást ígért, de a végtelenségig nem támogathatja a légitársaságot, amely korábban jó hírnévnek örvendett Ázsiában és az egész világon.

Malajzia kormánya legutóbb kínai hackereket vádolt azzal, hogy behatoltak a légitársaság és a malajziai hatóságok rendszereibe még az első katasztrófa után. A vádaskodás nem növeli a bizalmat a Malaysia Airlines iránt, amelynek az egyik legfőbb piaca épp Kína. Több szakértő úgy véli, hogy a társaságot teljesen újjá kellene szervezni és mindenképp nevet kellene váltani.

A két katasztrófa után a Malaysia Arlines oly rossz hírnévnek örvend, hogy mind az utasok, mind a légikísérők dezertálnak, ez pedig napról napra közelebb viszi a csődhelyzethez a malajziai légitársaságot.

Forrás: AsiaPORT


Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-én, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.
Sztrájkkészültség az osztrák légitársaságnál

Sztrájkkészültség az osztrák légitársaságnál 

Március 28-án és 29-én 430 járat nem indul el a tervek szerint, a leállás az közel 52 000 utast érinthet. 

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.