Törökország átvette az elsőséget a magyar charterpiacon

Jelentősen nőtt idén nyáron az utazásszervezők által Magyarországról kínált repülős üdülések száma, azonban még mindig meg sem közelíti a 2008 előtti szintet. A legnépszerűbb charteres úti célok listáján idén átvette a vezetést Görögországtól Törökország, az év nagy vesztese Tunézia. A körutazások piacán Olaszország, a szomszédos országok és Skandinávia volt a nyerő, az egyéni utasok rekordszámban keresték fel Horvátországot.

Szerkesztőségünk iparági szakértőktől begyűjtött információi szerint az idei nyári szezonban az utazásszervezők által lefoglalt és ténylegesen el is indított charterjáratokon, illetve a menetrend szerinti és fapados járatokon fixen lefoglalt kapacitásokat figyelembe véve Törökországé volt az elsőség, míg tavaly még Görögország állt az élen.

Az összesített számok némi bizakodásra adnak okot: az idei nyári összesített kapacitás meghaladta a 177 ezret, míg tavaly 158 ezer volt ez az adat, 2013-ban pedig csupán 128 ezer. Némi üröm is vegyül az örömbe ugyanakkor, hiszen a „régi szép időkben”, 2008 környékén még egészen más adatokkal találkozhattunk: 2007-ben a tavalyinak éppen a duplája, 293 ezer volt az utazásszervezők által kínált charterkapacitás nagyságrendje, és 2008-ban sem volt kevesebb, mint 268 ezer. 2009-ben már érzékelhető volt a visszaesés: 245 ezerre csökkent az ülésmennyiség, de az igazi bukta 2010-ben jött, amikor 180 ezerre esett le ez a szám. Azután még folytatódott is a mélyrepülés, olyannyira, hogy 2013-ban alig 128 ezer férőhelyet mertek bevállalni a tour-operátorok. Nagyon úgy tűnik, hogy ez az év volt a mélypont, és azóta lassú, de fokozatos a növekedés. Mivel a kapacitások túlnyomó többsége, adott járattól függően 80-100%-a meg is telik utasokkal, a tényleges utazók száma csupán minimális mértékben lehet kisebb a lefoglalt kapacitásoknál.

Magyarországról hagyományosan hat-hét országba repülnek csupán nyaranta charterjáratok, érdemes megnézni, hogy az egyes úti célok közül melyek erősödnek és melyek vesztenek népszerűségükből. Míg 2014-ben a török úti célok a második helyen álltak Görögország mögött, addig az idén óriási növekedést produkálva az első helyre ugrottak. Érdekes, hogy Görögország megőrizte piaci súlyát, és ugyanez volt a helyzet a toplista harmadik helyén álló Egyiptommal is, azonban Spanyolország és Tunézia részesedése csökkent. Tunézia esetében különösen szembetűnő a visszaesés, ami a nyár elején bekövetkezett terrortámadás fényében sajnos nem meglepő. Bulgária tartja korábbi részesedését. Ezek után lássuk, milyen tapasztalatokkal zárták a főszezont a hazai tour-operátorok.

GYORS PIACI REAGÁLÁS

Sulyok Tamás, a Sun&Fun H olidays partnerkapcsolatokért és marketingért felelős munkatársa így foglalta össze a nyári időszakot: „Az eddigi legsikeresebb szezont tudhatjuk magunk mögött, elérve a szezon elején kitűzött céljainkat, sőt Törökország esetében túl is szárnyaltuk azokat, pedig a tavalyi évünk is nagyon sikeres volt. A Sun&Fun Holidays sikere a keresletkínálat folyamatos elemzésében, a piaci változásokra való gyors reagálásban, a charterkapacitások alakításában keresendő.

A Tunéziában történtek után az ottani kapacitásokat rögtön csökkentettük, a Törökországba a szezon kezdetétől közlekedő négy charterjáratot további két teljes gép beállításával bővítettük, ugyanis a nyár beköszöntével a legtöbb járatunk elérte a maximális telítettséget. Az idei szezonban debütált debreceni indulású antalyai charterünk is, amely szintén a várakozásainkon felüli eredményt hozott, köszönhetően annak, hogy új, megbízható viszonteladó partnerekkel kezdtünk el együttműködni. Összességében járataink 96%-os telítettséggel üzemeltek, ami cégünk magyarországi piacra lépése óta a legjobb eredmény.

Irodánk hagyományosan az előfoglalást preferálja, minthogy a szállodák is ebben az időszakban adják a legnagyobb kedvezményeket. A 2015-ös nyári szezon előfoglalási időszakának végére kapacitásaink nagyobb hányadát sikerült értékesítenünk, ennek köszönhetően egyes célterületekre szezon közben növelni kellett kapacitásainkat. Desztinációink többségénél nagyjából három héttel az indulás előtt eladtuk kapacitásaink egészét. A tavalyi évhez képest szintén szembeötlő, hogy szeptemberi kapacitásunk már szinte tele van Törökországba, és októberre is 90% körüli telítettségnél járunk.

A török Riviéra, a görög szigetek (Kréta és Rodosz) és Bulgária népszerűsége egyértelműen növekedett irodánknál az idei évben. Tunézia esetében erős visszaesést hozott a szezon, míg Egyiptom esetében szintén visszaesést érzékeltünk.

Egyiptom esetében többször, Rodosz tekintetében elvétve hirdettünk akciókat a nyár folyamán. Tunéziába nem vállaltuk saját chartergépek indítását, lekérésre voltak helyeink. Összességében úgy tapasztaljuk, hogy idén nőtt a magyarok utazási kedve.

A téli szezon cégünknél már a következő nyár értékesítésével telik, de azért utazni is lehet velünk. Szilveszterkor ismét indítunk egy chartert Antalyába, amely december 26-án indul és január másodikán tér vissza, ezenkívül Egyiptom foglalható irodánknál a téli szezonban.

Idén elindítottuk második utazásszervező irodánkat, a Last Call Travelt, amely egyéni igényekre specializálódott. Árualapjában megtalálhatóak dubaji nyaralóprogramok, Thaiföld, a Maldív-szigetek és a legtöbb hajótársaság útjai, tehát szinte minden, ami charterrel nem elérhető ma Magyarországról, ezzel is biztosítva közvetítő partnereinknek komplett utazási palettát.”

SÁRMELLÉK ÉS IZMIR

A Green Travel 2015-ös nyári szezonja igen jól alakult – mondta el Göktas Merdol, a cég tulajdonos-ügyvezetője. „Már az előfoglalási időszakban is látszott, hogy a 2015-ös év erősebb lehet, mint a korábbi évek. Az érdeklődés Törökország iránt idén is nőtt. Továbbra is verhetetlen a hazai piacon a kedvező ár-érték arány, illetve a páratlan szolgáltatási minőség. A nyári szezonban több alkalommal is rekordokat döntöttünk. A főszezon közepén tizenkilenc charterjárat indult hetente Törökországba. Idei fontos újdonság volt a Hévíz Airportról induló török charter, amely nagy töltöttséggel üzemelt a nyáron. Törökországban is sikerült újabb régiót bevonni, ugyanis Bodrum mellett idén elindítottuk izmiri charterünket is, amely a szezon második felében beutazóturistákat hozott Magyarországra.

Idén nemcsak sikerekkel, hanem szomorú tényekkel is szembe kellett néznie a szakmának. Gondolunk itt a tunéziai mészárlásra és a görögországi politikai válságra. A görög szigetekre repülő gépek mutattak a szezon második felében némi visszaesést, de bízunk benne, hogy jövőre helyre áll a rend, és ismét telt házas gépek közlekednek majd. Málta és Bulgária is igen jól szerepelt a Green Travelnél. Jövőre mindenképpen kapacitásnövelés válik indokolttá. A szárazföldi nyaralások mellett sikerült elindítani idén a hajós oldalunkat is, amelynek alapját az MSC olasz hajótársaság árualapja adja. Egyedi foglalási rendszert fejlesztettünk, amely másodpercre pontosan valós képet ad az ügyfeleknek és az irodáknak. A folyamatos növekedéssel arányosan a cég vagyoni biztosítékot is emelt, immár ötödik alkalommal. Jelenleg egymilliárd- ötszázhatvanmillió forintig biztosított a tour-operátor.

A kiutaztatás mellett a cég idén a beutaztatásra is nagy figyelmet fordított. A magyarországi MAN–t választottuk egy tíz autóbuszból álló flotta felépítéséhez, amelynek első két tagját már át is vettük. Folyamatosan nő a cég által Kelet-Közép-Európába hozott utasok száma.”

ROSSZ VOLT GÖRÖGORSZÁG SAJTÓJA

Az utóbbi két évben erősen megnőtt az előfoglalások iránti érdeklődés, csökkentek a last minute utak. Ez a tendencia idén megdőlt, amely egyértelműen a görög válság miatti, a médiában gerjesztett bizonytalanságra vezethető vissza – közölte érdeklődésünkre Komora Zoltán, az IBUSZ vezérigazgató-helyettese.

,,A 2014-es nyári szezon sikere után kapacitásnövelés mellett döntöttünk erre az évre. Optimizmusunkat az előfoglalási mutatók igazolták, amelyek 30%-os növekedést mutattak az előző évihez képest a mediterrán desztinációkra. Idén nyáron 9 ország közel 40 úti célja és 500 szálláshelye szerepelt a kínálatunkban. 12 európai üdülőterületre saját szervezésű repülőjárattal, 9 desztinációra menetrend szerinti üdülőbuszjárattal lehetett eljutni. A közeli tengerpartokra szállásfoglalási lehetőséget és magyar nyelvű asszisztenciát biztosítottunk.

A first minute akciók után, a szokásos átmeneti megtorpanást követően ismét nőtt az utazási kedv a nyári szezonhoz közeledve. Ezt a folyamatot a görög gazdasági krízis és a témában a média általi eltúlzott kommunikáció, pánikkeltés jelentősen visszavetette. Elenyésző számú lemondás érkezett, de problémát jelentett a foglalások dinamikájának elmaradása, ezért jelentős árcsökkenésre kényszerültünk. Az előfoglalásoknak, valamint az ultra last minute akcióknak köszönhetően a görög járatok töltöttsége is az elvártnak megfelelően alakult, de az árbevétel és árrés erősen csökkent. A ragyogó kezdés ellenére az idei szezon vesztese Görögország volt esetünkben.

Az IBUSZ-szal utazók száma mindegy 30%-kal nőtt az előző évhez képest. Ez elsősorban a hasonló mértékű kapacitásnövelésnek köszönhető, amelyet jó töltöttséggel sikerült értékesítenünk. Görögország, Horvátország és Spanyolország volt a legnépszerűbb. Spanyolország esetében a Costa Brava, Görögországban Zakynthosz és Korfu iránt volt nagy az érdeklődés. Déli szomszédjaink esetében a Kvarner-öbölhöz és az Isztriára látogattak el a legtöbben szervezésünkben. A vártnál is jobban megugrott a kereslet Bulgária és Szicília iránt, kevésbé volt népszerű Rodosz.

Ami a téli kínálatot illeti, az egzotikus utazások esetében egyre nő az érdeklődés olyan programok iránt, amelyek valamilyen különlegességgel fűszerezik a pihenést. Ezen igények kiszolgálására újracsomagoltuk egzotikus útjainkat a 2015–16-os szezonra, amelyeket exkluzív katalógusunkban mutatunk be. Ebben található egy fejezet »secret places« címmel, amelyben az egyéni kalandvágyóknak nyújtunk különleges úti célokat, nem mindennapi szálláslehetőségeket. A szafarik mellett akár luxusvonattal is felfedezhetjük például a fekete kontinens számos pontját. Kínálatunkban idén is szerepel Indonézia, Kuba és Mexikó. A pihenni vágyók Mauritius vagy Dominika partjain relaxálhatnak, a különleges kultúra iránt érdeklődők megismerhetik Panamát, Costa Ricát, Perut, Bolíviát, Ecuadort vagy Chilét. Idén 20%-kal emeltük egzotikus kapacitásunkat az előző évihez képest. A klasszikus városlátogatások sem maradhatnak ki kínálatunkból,, – ismertette Komora Zoltán.

RODOSZ, KRÉTA, MALLORCA

Az erős 2014-es év után 2015-ben további utasszám-növekedés volt tapasztalható az Anubis Travelnél, ráadásul többet tudtunk eladni a prémiumutak közül is - közölte lapunkkal Ahmed Bahgat ügyvezető.

,,Egyiptom és Jordánia – mint fő erősségeink – mellett a mediterrán régióban is komoly eredményeket értünk el. A már több mint nyolc éve sikeresen üzemelő rodoszi és krétai charterjáratainkra egész szezonban teljesen elfogytak a helyek. Utasülésszám tekintetében a másodikak voltunk e két sziget értékesítésében a magyar piacon. Heti szinten 90-100 utasunk volt mindkét szigetre. Sikeres volt Mallorca is, hála a minőségi szállodáknak és a kedvező menetrendnek. Egyiptom és Jordánia mellett legfőképp Rodoszt és Krétát, valamint Mallorcát emelném ki. Már a szezon elején nagy számban tudtuk értékesíteni szabad helyeinket, köszönhetően az erősebb előfoglalási kedvnek, mely kezd Magyarországon is elfogadottá válni. Törökország és Ciprus tekintetében is szép számmal voltak foglalásaink, jövőre tervezzük e két ország további erősítését. Egyiptom esetében nem voltak lemondások, erős kereslet mutatkozott idén is a hurghadai, illetve sharm el-sheikh-i all inclusive üdülésekre.

Néhány görög desztináció, valamint Egyiptom és Törökország esetében mutatkozott leginkább túlkínálat, néhány utazásszervező végül visszamondta charterét és más cégekkel együtt üzemeltette járatait. Nem volt az egész szezonban olyan desztinációnk, ahol speciális akcióval kellett volna hirdetnünk, mivel gyorsan sikerült értékesítenünk helyeinket. Júniustól szeptember végéig közel 100%-os telítettséget sikerült elérnünk a charterjáratokon. A szezon elején befoglalt járatokból egyet sem kellett lemondanunk, több esetben előfordult, hogy utólag még több helyet igényeltünk.

Ami a téli szezont illeti, akárcsak Jordánia, Hurghada és Sharm el-Sheikh is egész télen elérhető lesz, utóbbi október 1-től csak az Anubis Travelnél foglalható.

Téli egzotikus árualapunkban szerepel még Dubaj, amelyet Budapestről az Emirates légitársaság közvetlen járataival kínálunk. Itt bármely hotel lekérhető irodánknál, emellett az Egyesült Arab Emirátusokban lévő Rotana szállodalánccal egyedi megállapodást kötöttünk. Thaiföldet szintén az Emirates járataival hozzuk elérhető közelségbe. Bangkok mellett Pattaya, Phuket, Samui és Krabi szigetein is hatalmas hotelkínálattal várjuk az utasokat. Az izraeli Eilat esetében számos fakultatív programmal és kirándulással (városlátogatás Jeruzsálembe, Jordániában Petra megtekintése) igyekszünk emlékezetesebbé tenni a szentföldi nyaralást,, – közölte Ahmed Bahgat.

TERRORTÁMADÁS ÉS TÚLKÍNÁLAT

Összevetve a múlt évi forgalommal talán egy kicsit rosszabb volt az ez évi nyári szezon, ez a tunéziai terrortámadásokra vezethető vissza – tudtuk meg Kálmán Krisztinától, a Taurus Reisen irodavezetőjétől. „Tunéziát kivéve a többi desztináció értékesítése jobb volt. A terrortámadás után járatokat töröltünk, de a Taurus Reisen teljes nyári kapacitásának csak a 35%-a volt eredetileg Tunéziára tervezve. A kiesés pótlására a törökországi és a görögországi járatok ülőhelyeit növeltük. Így végül talán elérjük a 2014. nyári forgalmat,még nem látszik tisztán, ugyanis a túlkínálat miatt sokat kellett akciózni.

Negyven százalékkal jobb volt az idei előfoglalási időszak, mint 2014-ben. A legkedveltebb célállomások Törökország, Észak- Ciprus, Kréta, Zakynthos, Rodosz volt. Nehéz volt eladni Hurgahadát. Összességében szerintünk nem nőtt a magyarok utazási kedve tavalyhoz képest. 2015. télre marad a visszatérő Hurghada, és már kint van az értékesítési piacon a Taurus új kínálata: Srí Lanka, India. További desztináció jön még a téli időszakra.”

IDÉN SEM VOLT LEMONDOTT CSOPORT

„Irodánk számára kimondottan jól sikerült a 2015-ös nyári szezon. Az éves katalógusunkban meghirdetett utazásokra a szabad férőhelyek mintegy 65-70%-át a megjelenést követő egy hónap alatt értékesítettük. Ennek ismeretében talán nem meglepő, hogy a csoportjaink többsége teljes létszámmal tudott elindulni. Irodánknál a nyári szezon elsősorban az európai körutazásokról szól, amelyek közül kimagaslóan jól teljesítettek az alpesi programok. Ezek mellett töretlen népszerűségnek örvendtek a Toscanába és a skandináv országokba induló utazásaink. Külön öröm számunkra, hogy az idei szezonban sem kellett meghirdetett csoportot visszamondanunk a minimális létszám hiánya miatt. Ez a sorozat több mint tizenkét éve tart, ami nemzetközi szinten is egyedülálló” – osztotta meg velünk tapasztalatait Varga László, a Fehérvár Travel értékesítési vezetője.

SIKERES ELŐFOGLALÁS UTÁN VISSZAESÉS

„A januári és februári előfoglalási számok rendkívül jól alakultak, és bizakodtunk, hogy sikeres szezon elé nézünk. A három legfőbb úti célunkra (Tunézia, Egyiptom, Törökország) közel dupla annyi foglalás érkezett az előfoglalási időszakban, mint az előző évben. Aztán jöttek a nem várt események és Tunézia a sajnálatos tragédiák után jelentős visszaesést produkált. Ez meghatározta az egész évünket, nyilvánvalóan emiatt nem tudok növekedésről beszámolni” – tudtuk meg dr. Füri Mihálynétól, a Kartago Tours cégvezetőjétől.

„Részben az átfoglalások miatt az egyiptomi és törökországi foglalásaink júliusban jól alakultak, de augusztusra az egyiptomi járatok töltöttsége is az előző évi szint alatt maradt, valószínűleg mivel megrendült a magyar utasok arab országokba vetett bizalma. Törökországban összességében szép növekedést értünk el tavalyhoz képest. Ami meglepő volt, hogy a tunéziai események ellenére július közepétől szeptemberig nagyon jól teljesítettek a megmaradt tunéziai charterek is. Akciózni természetesen idén is kellett, meglátásom szerint sok desztinációban még mindig jelentős túlkínálat volt. Görögország továbbra is nagyon népszerű a magyar piacon, de az úti cél értékesítését megnehezítette a gazdasági és politikai válság, valamint a migránsok problémája, így Görögország sem tudta pótolni az arab desztinációkban bekövetkezett csökkenést.

Ami a téli szezont illeti, Hurghadára novembertől egy charterjáratunk fog közlekedni, innen elérhető Marsa Alam is busszal. Tunéziába november végéig utazhatnak az utasok, utána áprilisban indul újra a charterjárat. Újdonság az idei évben Dubaj, ahová az Emirates járatain rendelkezünk lekötött csoporthelyekkel, és jelentősen bővítettük a szálláskínálatunkat. Télen is elérhető a kínálatunkban Portugália (Madeira, Algarve) és a Zöld-foki-szigetek. Anyacégünk Prágából indít charterjáratokat egzotikus úti célokra (Kuba, Venezuela, Dominika, Mexikó), ezekre lekérésben tudunk ajánlatokat küldeni.”

KLUBOK TOVÁBBFEJLESZTVE

„Összességében véve a 2015-ös szezon jó, eredményes és növekedést hozó szezon a Neckermann számára. Szinte minden úti célunkon utasszám-növekedést tudtunk elérni. Azonban azt is meg kell említeni, hogy a – már-már menetrend szerint érkező – kihívások miatt nem sikerült teljesen a kitűzött célokat elérni – tájékoztatott dr. Szvoboda János, a Neckermann cégvezetője. – Kiemelkedő sikereket hozott számunkra a török piac, valamint a családi klubszállodák megújult koncepciója, ahol már anyacégünkkel közösen, a nemzetközi tapasztalatokat és »best practice-eket« kihasználva tudtuk a kicsik és nagyok számára igazi élményt nyújtó klubokat továbbfejleszteni. Lollo és Bernie pillanatok alatt a gyerekek kedvence lett. A többi repülős desztinációnk is szép eredményeket hozott, és a csak szálláspiacon is növelni tudtuk utaslétszámunkat. Az év elején bevezetett új termékünk, a dinamikus utazási csomagok is egyre népszerűbbek.

Az utószezonban eddigi eredményeinket még növelhetjük. Jó ajánlatokkal, széles kínálattal készültünk fel a szeptember– októberi időszakra, és a jelek szerint a magyar utasok is kezdik felfedezni az utószezon nyújtotta lehetőségeket és előnyöket. Akciózásban évek óta elsősorban az előfoglalási szezonra fektetjük a hangsúlyt, mivel úgy látjuk, hogy a magyar utasok is egyre inkább felismerik a korai foglalás nyújtotta előnyöket. Ilyenkor tudunk igazán a nemzetközi konszernünk nyújtotta előnyökre támaszkodni, hiszen rendkívül széles szálláskínálatunk van minden úti célon, és attraktív árakon kínáljuk ezeket. A szezon alatt is voltak akcióink, de ezek egy-egy kiválasztott úti célra vagy indulási időpontra vonatkoztak.

Nagy tervünk, hogy a nyaralási szezont a jelenleginél hosszabbra tudjuk nyújtani az elkövetkezendő években. Ez nyugaton már megszokott, de nálunk még azok számára sem mondható általánosnak, hogy májusban vagy szeptemberben, októberben utazzanak, akik megtehetnék. A kedvező árak, a figyelemfelhívás a tökéletes nyaralási időjárás nyújtotta előnyökre lesz véleményünk szerint a magyar utazási piac növelésének egyik záloga jövőre.

Az őszi–téli szezon értékesítése már júliusban megkezdődött a Neckermannnál. A szokásos kínálatunk (síelős úti célok, Kanári-szigetek, Törökország és már mediterrán úti célok) mellett az egzotikus úti célok tekintetében ismét bővítettük kínálatunkat. Magyar idegenvezetővel szervezünk körutazást számos úti célon: Kuba, Madeira, Thaiföld, Mexikó, és több időpontban lesz ismét csoportos hajós utazásunk is buszos transzferrel Budapestről.”

ÉLÉNKÜLÉS MINDEN TÉREN

„2014-hez képest jelentősen megnőtt az utazási kedv, nagyrészt az egyéni utazások és a hajóutak tekintetében. A nyári szezonban nemcsak a tengerparti üdülések, hanem a városlátogatások, repülős körutazások is népszerűek voltak, hiszen portugál, izraeli, iráni, amerikai, skóciai körutazások, valamint egyéni és csoportos tengeri hajóutak szép számban valósultak meg” – tudtuk meg Lerch Edittől, az OTP Travel kiutazási vezetőjétől.

„A mediterrán úti célok közül a horvát és az olasz árualap volt a legnépszerűbb, kevesebb foglalás történt a máltai üdülések esetében, ahol többségében négy- és ötcsillagos szállodákra volt igény.

Jelentős forgalombővülést értünk el, és a 4. negyedévre prognosztizált bevételeink is kedvező képet mutatnak. A foglalások döntő többsége a nyár kezdetével indult meg, június elején, a városlátogatások és körutazások nagy részére pedig hónapokkal az indulás előtt jelentkeztek az utasok, akcióznunk nagyrészt nem kellett.

Őszi–téli ajánlataink között számos újdonság szerepel: Peru–Bolívia, Brazília– Argentína, két mexikói körutazás mellett Kanada, Kína és Vietnam–Laosz–Kambodzsa látnivalói tekinthetőek meg magyar idegenvezető kalauzolásával, de a már jól bevált iráni, izraeli, portugál körutazások is helyet kaptak a katalógusban. Az őszi–tavaszi szezonban is széles szállodai kínálattal állunk az utazók rendelkezésére Sharm el-Sheikhen, amely folyamatosan megújuló termék az OTP Travel kínálatában.

Bővült a tengerparti nyaralások köre is: az egzotikus úti célok között Mauritius, Seychelles, Bali, Dubaj, Cancun mellett Kuba és az Antillák négy szigete is bővíti a kínálatot. Az évek óta nagy sikerű csoportos tengeri hajóutak kínálatában ismét megtalálhatóak karibi, arab-öbölbeli és nyugat-mediterrán hajóutak repülőgéppel, magyar idegenvezetővel.”

NÖVEKVŐ FORGALOM NEHEZÍTŐ TÉNYEZŐKKEL

„A Z(s)eppelin utasforgalma évről évre nő, köszönhetően a törzsutasközönségnek. A folyamatos programbővítés, a visszaérkező vélemények és igények felmérése alapján irodánk minden programját csiszolgatja, ha szükséges, módosít rajta, így a forgalmunk bővülése összhangban van a cég bevételével. Az egyetlen magyarországi, kulturális körutazásokat szervező tour-operátor vagyunk, amely soha nem akciózik, nálunk csak előfoglalási kedvezmények vannak – közölte Zsebők Tamás irodavezető. A körutazások piacán a legnépszerűbb úti cél idén is, mint mindig, Itália volt ahol a csoportok darabszáma 12%-kal nőtt. Ezen túl nagyon sokan keresték irodánknál a közeli, szomszédos országokba irányuló, »könnyedebb lélegzetvételű« programokat és a skandináv államok területére irányuló utakat.

Az angol font drágulása miatt lassabban fogytak a nagy-britanniai programok, és a migránskérdés miatt az európai nagyvárosokba irányuló programoknál is volt némi nehézség a nyár végére. Az év eleji brókerbotrányok erősen érintették a kulturális körutazások célközönségét, amely sok esetben egy családi ház árát bukta el hirtelen. Érzésünk szerint az utazási kedv megvan és még fejlődik is, de sok volt idén a negatív körülmény.

Mint minden évben, az idei téli árualap is rejteget új célpontokat, meglepetésként erre is lesz előfoglalási kedvezmény.”

SAJÁT GÉPPEL HURGHADÁRA

„A nyári szezon jobb volt, mint a tavalyi, egyértelműen nőtt irántunk a bizalom, melyet ezúton is szeretnénk megköszönni partnereinknek. Érzékelhető volt, hogy már a második nyarat töltjük az ország piacán – emelte ki Andreas Hamorszky, az Express Travel International ügyvezetője. – Nonstop saját géppel tudtuk repülni az egész nyarat Hurghadára. Az előfoglalás is jóval erősebb volt, mint egy évvel ezelőtt. Last minute nélkül természetesen nem megy, amit viszont nagyon sajnálunk, hogy a debreceni indulásokra annyira kevés az érdeklődés, hogy nem tud megtölteni egy gépet együtt a piacon lévő összes szervező sem Egyiptomba. Az is furcsa, hogy Sharm el-Sheikhre nincs egyetlen nonstop járat az egész magyar piacon, mindenki csak kis kontingensekkel, háromszögezve repüli Sharmot. A téli járatunk már augusztus közepe óta foglalható, itt is egyre nagyobb az érdeklődés. Repülünk Budapestről Hurghadába, valamint Bécsből Sharm el-Sheikhre, Marsa Alamba is, ahol három új Red Sea szállodát lehet foglalni nálunk.”

HULLÁMZÓ ÉRDEKLŐDÉS, GÖRÖG VÁLSÁG

„Soha még ilyen jó előfoglalási időszak nem volt nálunk, már 2014 decemberében elkezdtek foglalni az utasok. Kétszer akkora árbevételünk volt február–március egy-egy napján, mint ugyanazon a napon egy évvel korábban – sorolja Bajai Ágnes, a Personal Tours ügyvezetője. Azt gondoltuk, megint jó szezonunk lesz, bár már gyülekeztek a viharfelhők. Egyes tour-operátorok sokkal nagyobb kontingenst kötöttek le, mint az előző évben. Nagynak tűnt a kínálat a reális kereslethez képest. A Personal Tours csak szolidan emelt kapacitást, főleg azokon a területeken, amelyek a korábbi években is sikeresek voltak (Korfu, Zakynthos), de új desztinációval is megleptük az utasokat: Nyugat-Kréta. Bennünket pedig az lepett meg, hogy az előző évben nagy érdeklődést kiváltó Karpathos sziget iránt ebben a szezonban számottevő mértékben csökkent az érdeklődés. Számunkra ez a sziget volt a legrosszabbul teljesítő. A jó korai előfoglalási kezdet után április végén, majd májusban teljesen leállt az értékesítés, és nyár elejére itt volt a görög válság. Szinte teljesen leálltak a foglalások annak ellenére, hogy a turisták a szigeteken ebből szinte semmit sem éreztek. Július utolsó napjaira normalizálódott a helyzet, s volt három hetünk, amikor last minute árakon, de nem ultra last minute árakon értékesítettünk. Egész szezonban végig akciózni kellett a görög utakat. Az utasok nem keresik a reggelis szállodákat, minimum félpanziós, de leginkább AI-ellátásos hoteleket keresnek Görögországban is, ahol ez nem annyira közkedvelt, mint Törökországban.

Az utószezon ismét nagyon csendes, soha ennyi eladatlan helyünk nem maradt, mint mostanában. Összesítve ez a szezon pluszos eredménnyel zárul, de épp csak annyival, mintha nem csináltunk volna semmit. Az idén téli programokat is kínálunk megfizethető luxus címszóval. Dubaj, Srí Lanka, Maldív-szigetek, India szerepel a kínálatban, főleg az Emirates járataira alapozva.”

NYÁRON IS KERESTÉK DUBAJT

„A nyarunk az előzetesen elvártnál is szebben alakult, a sikeres előfoglalási szezon miatt már a főszezon kezdete előtt meg kellett emelnünk a vagyoni biztosítékunkat. Horvátország hagyományosan jól szerepelt, de a szezon slágere Spanyolország (Costa Brava és Costa del Sol), valamint Ciprus volt, ahol inkább a magasabb kategóriájú szállodákat keresték az utasok – mondta el kérdésünkre Fajta Gábor, az utazom.com irodavezetője. – Az egyik fő termékünknek számító egyéni városlátogatások esetén Róma és Párizs megőrizte vezető helyét, London iránt azonban csökkent a kereslet. Meglepő módon nyáron közel annyi utasunk választotta Dubajt, mint a téli csúcsszezonban. A télre bővülő referensi csapattal és szélesebb árukínálattal készülünk. Ahogyan eddig is, a legszélesebb kínálatunk Kuba, Dubaj és Thaiföld célterületeken lesz. A már bevezetett Maldív-szigetek, Srí Lanka, Mauritius, Seychelles-szigetek, Bali, Mexikó és Dominikai Köztársaság mellett új úti célokkal készülünk, ezek Costa Rica, Aruba, St. Maarten, Tenerife és Izrael. Magyar asszisztencia áll utasaink rendelkezésére Kubában, Mexikóban, a Dominikai Köztársaságban, Dubajban, Balin, Thaiföldön, a Seychellesszigeteken, Mauritiuson, valamint Tenerifén.”

CIPRUS ÉS KALANDKÖRUTAK

A Budavár Toursnál a tervezettek szerint alakult a szezon, ebben sokat segített a sikeres előfoglalási akció is - tudtuk meg Skáfár Balázs ügyvezetőtől. Piacvezető termékké lépett elő náluk Ciprus, melynek a déli és az északi részére is nagy számban érkeznek utasaik. Második helyen Görögország áll (Korfu, Kréta, Zakythos, Rhodosz), ahol a helyeket a görög válság ellenére is sikerült értékesíteni. Spanyolországi block seat helyeik értékesítését 100%-os telítettséggel tudták zárni. Szép eredményeket könyvelhettek el Málta, Madeira,Marokkó és Horvátország esetén is, szinte mindenhol tovább tudták növelni forgalmunkat a tavalyihoz képest. A tavaly bevezetett kalandkörutazásaik (India, Izrael, Nepál, Irán, Marokkó, Madeira) szinte mindegyike elment idén. Egyre több utasuk keresi ezeket a programokat, ezért jövőre tovább bővítik ezeket új érdekes úti célokkal.

A téli időszakban úti céljaik között Kuba, Mexikó, Dominika, Bali, Málta, Ciprus és európai városlátogatások és buszos körutazások szerepelnek. Sok esetben ezek előre lekötött garanciális kapacitások (például szilveszterre csak Máltára több mint 120 hely), ezért a helyeket szinte azonnal vissza tudják igazolni. Jövő nyári árualapjuk megjelenése november első hetére várható, sok újdonsággal.

KEVESEBB LAST MINUTE

„A 2015 ös szezont sikeresnek értékelem. Mint utaslétszám tekintetében, mint forgalom tekintetében növekedés volt tapasztalható minden desztináció tekintetében. kevesebb last minute-akcióra volt szükség, főleg az erős előfoglalási időszak, illetve a tunéziai terrortámadások miatt” - mondta Jakócs Áron, a Robinson Tours ügyvezetője. Charterhelyeink és buszjárataink teltházasan keltek el. A kieső tunéziai forgalom ellenére felesleges kapacitások voltak tapasztalhatóak Görög- és Törökországban. Télire már hagyományosan Bulgária népszerű síparadicsomait (Banszko és Borovec) kínáljuk egyénileg és busszal.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.