hirdetés
hirdetés

Trendfordulás, biztató számok, jön a 10 évre szóló stratégia

Épp a KSH novemberi szálláshely adatainak közlésének napján – január 10-én, pénteken – tartottak sajtótájékoztatót a magyarországi turizmus eddigi eredményeiről és a további lehetőségekről Budapesten, dr. Horváth Viktória (NGM turizmusért felelős helyettes államtitkár) és Horváth Gergely (MT Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettes) részvételével.

hirdetés

Ahol többek közt elhangzott, a kedvező év kezdet után az év utolsó előtti hónapjának számai is optimizmusra adnak okot, hiszen a kereskedelmi szálláshelyek 4,9 százalékkal, míg a szállodákban 5 százalékkal nőtt a külföldiek által elköltött vendégéjszakák száma. Így összességében 11 millió fölé emelkedett a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma az első háromnegyed évben, és a szállodás berkekben legfontosabb mérvadónak tekintett RevPar (egy kiadható szobára jutó bevétel) mértéke is 5 százalékos növekedést mutat – ráadásul ez utóbbi növekedés euróban jelentkezik.

A szakértők külön kiemelték az orosz beutazó vendégek egyre növekvő számát; a teljes oroszországi területről 30 százalékkal többen utaztak külföldre, mint 2012-ben. A hozzánk érkezők kétharmada a fővárost és környékét, míg a maradék egyharmad a Balatont és környékét - elsősorban Hévízt - kereste fel.

Horváth Gergely külön kiemelte feladataik közül azt, hogy a következő hónapokra megszületik tíz évre előre tekintő piaci marketingstratégiájuk, amelynek elkészítése során természetesen mindig az adott (küldő) ország jellegzetességeit, adottságait vizsgálják, és ez alapján határozzák meg az irányvonalat.

„Trendfordító év volt a tavalyi, és idén is folytatódik a pozitív tendencia”, vonták le a konzekvenciát a hazai turizmus vezetői, akik külön hangsúlyozták még az ágazat szép eredményeihez hozzájáruló egyik fontos momentumot, a SZÉP-kártyák térhódítását. Hiszen e cafeteria-elemnek köszönhetően a megelőző évhez képest 50 százalékkal (68 milliárd forintra) nőtt a felhasználás mértéke, így a kártya bevezetése óta 11 milliárd forinttal segítette a hazai turizmust és vendéglátást.

Vágó Ágnes
a szerző cikkei

hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai