„Tudtam, hogy repülőgépek közelében akarok dolgozni”

Hét, a Qatar Airways dohai központjában eltöltött év után mondhatni, hogy egy véletlen folytán vette át — hivatalosan április 1-én — Sárik Tamás a légitársaság budapesti képviseletén hosszú időn át betöltetlen értékesítési igazgatói pozícióját. Múltról, jelenről, jövőről kérdeztük.

Miért pont a repülés?

Azok közé tartozom, akiket már gyermekkorban megszédített a repülés. Nincsenek családi előzményeim, senki sem foglalkozott repüléssel, de én tudtam, hogy repülőgépek közelében akarok dolgozni.

Nem akart pilóta, utaskísérő, karbantartó vagy irányító lenni?

Nem éreztem ilyesmire belső késztetést, így idegenforgalmi főiskolára, majd a közgazdasági egyetemre jártam; utóbbit már munka mellett végeztem. A főiskolai diploma megszerzése után egy nappal már kiközvetített munkaerőként a ferihegyi jegykezelésen találtam magam. Állandóan kérdeztem, igyekeztem mindent megtanulni. Az érdeklődésemre felfigyeltek, így 1999-ben állományba vett a Malév. Nemzetközi elszámolással foglalkoztam négy éven át, majd árképzés és bevétel optimalizálás következett, egészen 2009-ig.

2009. a Karim Makhlouf nevével fémjelzett, sokak által vitatott időszak...

Izgalmas idők voltak ezek; az egyre erősődö fapadosok ellenében egy egészen más kereskedelmi stratégiát kellett kialakítani. Karim keresletet akart stimulálni, amiben volt ráció, de az átlagbevétel csökkent; a fapados modellhez kell egy ezt szabályozni képes bevétel optimalizálási rendszer, ez a szoftver a Malévnél eléggé elavult volt.

A Malév vége azonban már Katarban éri. Miért pont 2009-ben váltott?

Már 2008-ban megkerestek a Qatar Airways-től egy ajánlattal, de nem voltam elég bátor meglépni. Ekkor kezdtek igazán terjeszkedni, szakértőket kerestek, hozzám egy fejvadász cégen keresztül jutottak el. Egy évvel később éreztem, hogy — bár a Malév akkor egy komoly cég volt — sem tanulni, sem pedig adni nem vagyok képes már a légitársaságnál. Ezúttal én kopogtattam be a Qatar Airways-hez.

Tárt karokkal fogadták?

Olyannyira, hogy fél nappal azután, hogy írtam nekik már a repülőjegyet és a vízumot küldték. Egy héttel később fel is vettek. A hálózati bevétel optimalizálása, árképzés, a kereslet előrejelzése lett a feladatom. Illetékességem Afrikára, Ázsiára és Ausztráliára terjedt ki. De a csoportos üzletág terén a teljes hálózat hozzám tartozott.

Nem visszalépés a dohai pozíciót követően a budapesti kirendeltségen folytatni?

Hét évet töltöttem egy nem egyszerű területen, minden állomással majdnem 24/7-ben kapcsolatban kellett lennem. Másrészt szeretek tanulni, ismereteket szerezni így elkezdett érdekelni egy külállomás. Pluszt jelentett, hogy Magyarországon, ott ahol kezdtem a szakmát elsajátítani, üresedés történt. A Malévnél azt gondoltam, az lesz a szakmai kiteljesedésem, ha country manager lehetek. A sors fura játéka, hogy mindezt Budapesten Qatar színekben teszem. Mehettem volna Ázsiába, Hollandiába is, de a szívem is haza húzott.

Nehezen hagyta ott ennyi év után Katart? Jól érezte ott magát?

2009-ben még kevésbé örültem annak, hogy ott vagyok; korlátozottak voltak a lehetőségek. Utóbb meg még maradtam volna egy keveset. Exponenciális fejlődésen esett át Doha, amitől rengeteget javult az ember napi komfortérzete; sokkal élhetőbbé vált a város. Engem megfogott a helyiek élethez való példaértékű hozzáállása; tisztelik az életet, vidámabbak, barátságosabbak. Szerintem az éghajlat is remek; rendben, 2-3 hónapot meg kell szenvedni nyáron, de az év többi része kellemes. Az esernyőt elfelejthettem.

Ha már a szíve is húzta, egy darabig marad, a légitársaságnál mindenképpen.

Aligha tudnék hasonlóan dinamikusan fejlődő céget mondani, hasonlóan szuper termékkel.

Szupernek mondott termékkel a térségből más is versenyez a magyar piacért; az Emirates igyekszik mindent megtenni, hogy tripla hetesét nap mint nap megtöltse. Úgy tudjuk, hogy korrekt versenytársként jól megférnek egymás mellett.

Örülünk annak, ha mások is sikeresek, de inkább magunkról szólnék. Például, hogy a Qatar Airways-t a Skytrax az “év légitársaságává” választotta. Emellett business oszályunk évek óta a világ legjobbjának járó elismerést kapja. Arra törekszünk, hogy a legmagasabb utaselégedettséget érjük el, hogy az utasok természetes választása legyünk. Úgy vélem, hogy az új Hamad Nemzetközi Repülőtér szolgáltatásai illetve az onnan kínált száznál is több, rövid átszállási idővel elérhető célállomás ebbe az irányba tereli őket.

Remek, de honnan töltik a heti 10 járatot. Inkább Budapest felé van kereslet?

Természetesen Magyarország nagyon népszerű úticél let a közelmúltban de szezontól függően 30-50 százalék között mozog a magyar utasok aránya. A budapesti kapacitások nagyobb részét a hálózat tölti annak ellenére is, hogy a heti plusz három járat révén nagyobb mértékben járulunk hozzá a fenti arányhoz. A hétfői, csütörtöki és vasárnapi második járatok elsősorban Kína, Japán, Korea és a többi távol-keleti célállomás felé kurtítják meg olyan mértékben a csatlakozási időket, hogy a fenti desztinációkra a legrövidebb út Dohán keresztül vezet.

A Qatar Airways erőteljes régiós terjeszkedésének köszönhetően Budapest alaposan körbe lett lőve a légitársaság desztinációival. Rontják-e Budapest forgalmát az immár önállóan is közlekedő belgrádi, zágrábi járatok, van-e elszívó hatása a megnövelt bécsi kapacitásoknak?

Zágráb és Belgrád nem, ugyanakkor Schwechat értelemszerűen bevonzza a nyugat-magyarországi utazóközönséget. Bécsben nagyobb kapacitás értékesíthető, ami nekünk is jó, szükség lehet a több ülésre, kiegészítjük egymást. Ez az utasoknak is kényelmes, hiszen mindenki a lakóhelyéhez legközelebb eső repülőtérről indulhat.

Mit terveznek Magyarországon?

Legfőbb célunk, hogy az utazók minket válasszanak. Igyekszünk eljutni minden lehetséges utashoz, valamint szeretnénk továbbra is a Qatar márka megkövetelte színvonalat nyújtani. Turista, és business osztályunkra egyaránt büszkék vagyunk. Rendszeresen előrukkolunk kreatív ötletekkel, amiről utasaink is folyamatosan értesülnek. Csakúgy, mint az állandóan növekvő útvonalhálózatunkról, ami nemrég Ausztrália és Új-Zéland felé bővült; Sydney, Adelaide valamint Auckland is a hálózat részévé vált.


Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.