hirdetés
hirdetés

Turistaroham – szüret előtt

Igazán csodálatra méltó, hogy alig néhány évtized alatt a világ csúcsborai közé küzdötték fel magukat a kaliforniai borászatok. Ennél csak az fantasztikusabb, hogy a két völgy közel sok száz borászata közös erőfeszítéssel igazán trendivé tette a borászkodást, a borkultúrát és a borturizmust. Érvelés és indoklás helyett csupán egy szám: évente 4,5 millió turista keresi fel a völgyek borászatait. S nem csak egy napra…

hirdetés

Hááárássztii! Rikkantja a Robert Mondavi borászat sommelierje, amikor meghallja hogy magyar vagyok. Hááárásztiii – ismétli és kacsint is mellé, majd poharát emeli és koccint az „atyára”. A kaliforniai borászat megalapítóját ugyanis Haraszti Ágostonnak hívták. Őt tekintik az itteni borászat az Alfának, ahonnan a helyi borkultúra elindult világ körüli útjára. A 19. század közepén ide érkezett magyar, nyomát azonban már hiába keresnénk – sehol egy magyar emlékhely, falu vagy akár kadarka vagy juhfark szőlőtőke – de szelleme ma is ott lebeg az időközben hatalmassá növekedett Napa Valley felett.

Az Orient Expressre emlékeztető Napa Valley Wine Train „fedélzetén” helyet foglaló utas - miután leszurkolta a 100 dolláros jegyárat - egy kényelmes fotelbe vetheti magát, hogy aztán átadja magát a festői táj és a borok élvezetének. Az egész völgyön végigzakatoló vasút egyfajta gourmet utazás: az ablakok felé fordított fotelekből ugyanis úgy lehet gyönyörködni a szőlőültetvényekben, hogy fürge pincérek sajttálakat és gyümölcsöt szervíroznak, a sommelier – Peter Green, a Robert Mondavi borászat tekintélyes szakértője – pedig egymás után mutatja be a „ház” borait. Persze, nem csak elméletben…

A rövid bortörténelemből kiderül, hogy a Napa Valley első borászatát ugyan 1858-ban alapították, de az igazi atya – Haraszty mellett! – a német Charles Krug volt. A St. Helenában alapított szőlészet sikerére azonban egy évszázadot kellett várni, mert először a filoxéra, majd a szesztilalom gátolta meg az ottani szőlészeket és borászokat abban, hogy világsikert érjenek el. Ez végül 1976-ban érett be, amikoris a párizsi borkiállításon csúcsboroknak ismerték el a Napa Valley-ből származó palackokat. Innen már egyenes út vezetett a csúcsokra, a borversenyek és kiállítások díjaira, s ami nem mellékes, a borrégiók terjeszkedésére.

Ahogy halad a vonat, úgy ámul az „óvilágból” érkező látogató. A pedáns rendben sorakozó szőlősorokat tetszetős házak, borfeldolgozók, kertek és üzletek szakítják meg. Minden borászat egy-egy műremek: az egyik középkori várat, a másik mediterrán kastélyt, a harmadik spanyol haciendát utánoz, de van itt a Bauhaus stílusban épült, és minimál art felfogásban készült borház is. Különbözőek, de mindegyikük jól illik a tájba és változatosságuk sem „üti” egymást .

A luxus borvonaton azt is megtudhatjuk, hogy az első szüret után – 1858-ban – még 50 centért adtak egy liter bort, és hogy a 20 század fordulóján már száznál is több borászat iparkodott versenyre kelni az akkor egyedülállónak tartott francia nedűkkel. A vonat első állomásához közeledve feltűnnek a már világhíres borászatot: a Laird Estate, a Monticello és a Domaine Chandon.

De a szőlők pazar látványán nem lehet sokáig elidőzni, mert a gőzös tovadöcög a további szebbnél-szebb borászatok felé. A részletes magyarázat szerint a helyi klíma, a príma talaj és a sok napsütés érleli a pazar borokat – de ezt nekünk magyaroknak nem kell magyarázni. Az amerikai turisták, akik által négy-öt napot töltenek itt, szájtátva hallgatják az öreg sommelier magyarázatát a völgybe bezúduló légáramlatokról, a tenger felől fújó kellemes szellőről, majd pedig a szőlő feldolgozás fortélyairól. Számukra ez a bemelegítés, hiszen a vonaton elköltött, igazán fenséges ebéd után busszal egy-egy borászat felé veszik az irányt. A wellness, golf és tenisz pályákkal körülvett intim hotelekben aztán újabb túrákra indulhatnak, hogy megismerjék a vendéglátó borászat rejtelmeit. Mert, hát itt bőven találni ilyeneket is.

A klíma ugyanis nem mindig kegyes a szőlőhöz - van, amikor kemény fagy fenyegeti a tőkéket, de kárt nem okoz. Az itteni gazdák ugyanis fagyveszély esetén bekapcsolják a táblák végén álló hatalmas széllapátokat, s ezekkel meleg levegőt fújnak a tőkék alá. A földgázzal felmelegített meleg fuvallat pedig megmenti a termést, amit fürge mexikóiak szednek le minden évben. Itt – legalábbis azt mondják – nincs gépi szüret, szőlőkombájn, csakis kézi munka. S mivel munkaerőből a mexikói határközelsége miatt nincs hiány a szüret is mindig időre befejeződik. Azt mondani sem kell, hogy nem dézsában tapossák a szőlőt, hanem a legmodernebb technológiát alkalmazzák még a legeldugottabb feldolgozóban is.

Más kérdés,a marketing. A bort ugyanis nem elég megtermelni - el is kell adni! A kaliforniai borok viszonylag nem drágák, és még a csúcsborok is megfizethetőek. Marketingjük alapja maga a Kalifornia szó, ami az egész világon a napsugarat, a tengerpartot, a derűt és az élvezeteket jelenti. Erre épülve nem nehéz eladni az itt termett Chardonnay, Zirfandel, Cabernet Franc, Shiraz és még vagy tucatnyi különféle bort. Érdekes, hogy az itteni gazdák, a magyar vagy francia társakkal ellentétben állami támogatást nem kapnak- sem gépvásárláshoz, sem a műveléshez vagy telepítéshez. Mégis remek borokat állítanak elő, hatalmas mennyiségben.

Az eladásnak egy másik fortélya a gazdag programokkal fűszerezett kóstolás, vagyis a borturizmus. A közeli San Franciscoból, Oaklandből de távolabbi városokból egész kocsikaravánok indulnak hétvégenként Napa Valley borászataiba. Ott nem csak jó étkek, kiváló borok, hanem jazz zene, kellemes társaság, boltok és palackozó túrák várják az egy napra odarándulókat. A látogatók nagy része azonban nem csak egy napra marad! Mivel többségük negyven év feletti - akiknek nem kell hazasietni – jócskán kiélvezik a borkultúra minden áldását.

A bor mellé kaliforniai szakácsok is felnőttek - nem véletlen, hogy a Napa Valleyben működik az egyik legnevesebb séfiskola a Culinary Institute of America egyik tagozata, sőt már a sajtok tekintélyes részét is helybeli üzemek gyártják, s csak a nagyon ínyencek veszik észre hogy nem francia camembert vagy brie kerül a poharak mellé. A magyar borok szerelmeseként nem kis irigységgel ettem és ittam végig először a szomszédos Sonoma Valleyt, majd a Napa Valley jó néhány borászatát. Nem csak a borok minőségét, adjusztálását csodáltam, hanem azt a profizmust amivel mindezt feldíszítik, körbeveszi – ha úgy tetszik eladják! Mert ezekben a völgyekben minden a helyén van: a borospohár méretétől, a precízen megkomponált ételsorig és a menetrendszerűen közlekedő Wine Train-ig. Talán ez az, ami nem csak nekem, hanem több millió – jól fizető – turistának is tetszik, akik nem csak egy-két palack bort, hanem páratlan emlékeket is visznek haza magukkal…

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai