Turisztikai beruházás a Mátra nyugati részén

Szurdokpüspöki, Tar és Szuha önkormányzatai közös fejlesztésbe kezdenek, hogy bekapcsolják a Mátra nyugati oldalát a hazai turizmus vérkeringésébe; a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán félmilliárd forintot nyertek el a Nógrád megyei települések a beruházásra, amelynek keretében túrabázist, barlangot, vagy rendezvényteret is kialakítanak - erről Szurdokpüspöki önkormányzata tájékoztatta az MTI-t pénteken..

Mint a közleményben írják, a Mátra közkedvelt kirándulóhely Magyarországon, nyugati része azonban kevésbé ismert a látogatók előtt. A fejlesztés célja, hogy a Mátrafüred-Sástó-Kékestető-Galyatető-Mátraszentimre turisztikai útvonal meghosszabbításával mátrai körtúra jöhessen létre, és a hegységet a pályázó településeken keresztül közelítsék meg a turisták - teszik hozzá.

A projekt részeként Szurdokpüspökiben túrabázist hoznak létre, ahol emléket állítanak az első jelzett turistautakat kialakító Hanák Kolosnak. Ugyanitt bérelhetőek lesznek természetbarát turistajárművek, valamint aktív sport- és élményeszközök.

Szuha-Mátraalmás területén túraállomás és rendezvénytér létesül, Taron turisztikai információs pont jön létre, valamint a pokoljárásáról ismert Tar Lőrincnek emléket állító udvarházat és barlangot alakítanak ki. (A Rátót nemzetségből származó, 1300 körül született Tar Lőrinc, Luxemburgi Zsigmond király lovagja elzarándokolt Szent Patrik purgatóriumához, majd feljegyezte ott átélt látomásait. Beszámolója a középkori latin nyelvű magyar irodalom becses emléke. A tervezők figyelmet fordítottak az interaktív bemutatási formákra, az innovatív élményelemekre, a családbarát funkciókra.

A 2019 júniusára befejeződő beruházástól azt várják, hogy a Mátra nyugati térségében évente több mint 12 ezerrel nő a látogatók száma.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.