Turisztikai csúcstalálkozó Wroclawban

A visegrádi négyek jelenlegi elnökségét betöltő Lengyelország idén Wroclawban szervezte meg a tagországok turisztikai csúcstalálkozóját, amelyen a nemzeti turisztikai szervezetek képviselői vettek részt. A találkozó során az aktuális kérdések megvitatása mellett sor került a turisztikai marketingszervezetek 2013. évi közös marketingtervének aláírására is.

Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia 2003 óta működik együtt annak érdekében, hogy növelje a távoli országokból érkező vendégei számát. A tagországok egyetlen turisztikai célpontként népszerűsítik a közép-európai régiót, megragadva a visegrádi térség közös történelmi gyökereit és kulturális hagyományait, de egyúttal kommunikálva az egyes országok egyediségét. A partnerországok turisztikai szervezeteinek képviselői évente tartott találkozóikon állapodnak meg a közös marketingstratégiáról.

A március 20. és 21. között rendezett csúcstalálkozón Katarzyna Sobierajska, a Lengyel Köztársaság Sport- és Turisztikai Minisztériumának államtitkára elnökölt. A felek a jelen helyzet és a közelmúlt eseményeinek értékelésén kívül több fontos kérdést is megvitattak. A napirendi pontok közt szerepelt például a turizmus helye az Európai Unió 2014-2020 közötti időszakra szóló költségvetési tervében, illetve az utazási irodák ügyfeleinek jogszabályi védelme a gyakorlatban.

Dr. Horváth Viktória, a Nemzetgazdasági Minisztérium turisztikáért felelős helyettes államtitkára az ülésen tájékoztatást adott a hazai vendégforgalom 2012-es eredményeiről, illetve a belföldi turizmus ösztönzését szolgáló SZÉP Kártya bevezetésének tapasztalatairól. Tekintettel arra, hogy az ülésen elhangzottak alapján a többi tagállamban az utóbbi években csökkent a belföldi turisztikai forgalom, a partnerek felkérték a helyettes államtitkárt, hogy ossza meg a SZÉP Kártya rendszer, mint jó gyakorlat tapasztalatait. A V4-országok együttműködését értékelve kiemelte, hogy a közös turisztikai marketingtevékenység legfontosabb célpiacai közül Magyarországon az elmúlt években a legdinamikusabb forgalom-növekedés Brazília, Kína és Oroszország esetében következett be, amelyek közül abszolút számban Oroszország növekedése a legjelentősebb. A V4 együttműködés által megcélzott piacokon Magyarország a jövőben további erősödést vár. Dr. Horváth Viktória elmondta azt is, hogy folyamatban van a 2014-2020-as időszak fejlesztéseit megalapozó programok tervezése, és ismertette azok fő irányelveit. Kifejtette továbbá, hogy Magyarország támogatja a szervezett utazási formákról szóló uniós irányelv felülvizsgálatát, mivel az utazási piac utóbbi időszakban tapasztalt változásai (így például az online foglalási rendszerek, vagy a low cost légitársaságok elterjedése, az utazási szokások megváltozása) ezt indokolják. A találkozón a helyettes államtitkár jó példaként említette a Calypso program keretében európai uniós támogatással megvalósuló „OFF2013” szociálturisztikai projektet, amelynek célja egy olyan cseremodell kidolgozása, amely az idősek és a rászoruló családok számára elérhető áron teszi majd hozzáférhetővé az üdülés lehetőségét a szezonalitás csökkentése érdekében az elő-, illetve utószezonban, Magyarországon és Lengyelországban.
A tagországok képviselői kölcsönösen hangsúlyozták, hogy a turizmus a nemzetgazdaság egyik legfontosabb ágazata, méltatták a GDP-hez való hozzájárulását, valamint a foglalkoztatásban beöltött kiemelt szerepét.

Egyetértettek abban, hogy meg kell vizsgálni a vízumkönnyítések érdekében történő közös fellépés lehetőségét a számukra kiemelten fontos küldőpiacok vonatkozásában.

A Visegrádi Négyek 2013. évi turisztikai marketingtervének aláírása mellett ezúttal is jegyzőkönyvben rögzítették a tagországok közös turisztikai tevékenységére vonatkozó irányelveket. A jegyzőkönyvet a lengyel Turizmus- és Sportminisztérium, a szlovák Közlekedési-, Építésügyi és Regionális Fejlesztési Minisztérium, a cseh Regionális Fejlesztési Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium képviselői írták alá. A jegyzőkönyv értelmében a felek rendszeres találkozóik során továbbra is tájékoztatják egymást a turizmussal kapcsolatos tevékenységeikről, és a korábbiakhoz hasonlóan közös marketingakciókat valósítanak meg annak érdekében, hogy növekedjen a távoli piacokról érkező vendégek száma. A fő célországok Kína, Japán, az USA, Dél-Amerika, valamint Oroszország ázsiai része, de potenciális célpiacnak tartják Ausztráliát és az Arab-öböl országait is.

Folytatódnak a közös weboldal (www.european-quartet.com) fejlesztési munkálatai, különös tekintettel a célországok nyelvi változataira (angol, japán, kínai, orosz és a portugál nyelv brazíliai változata).

A 2013. évi marketingterv – melyet magyar részről Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese látott el kézjegyével – a termékalapú marketingre, a tematikus utak kidolgozására, a késztermékek promóciójára helyezi a hangsúlyt. A V4-országok marketingakcióikban a klasszikus eszközöket használják fel a továbbiakban is, ezek között a vásári megjelenés éppúgy szerepel, mint újságírók és szakemberek beutaztatása, közös kiadványok összeállítása, valamint online kommunikáció.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.