Új nemzeti parki látogatóközpont Lászlómajorban

Lezárult a „Turisztikai fejlesztések a Fertő/Neusiedlersee kultúrtáj, valamint a Rábaköz és Hanság területein” elnevezésű projekt augusztus 28-án, a legnagyobb beruházás, a lászlómajori látogatóközpont átadásával, közölte lapunkkal a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatósága. 

A több éves munka helyi összefogás eredményeként valósult meg, a megvalósító konzorcium tagjai a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság, a 12 önkormányzatot magába foglaló Kapuvár-Beledi Kistérség Többcélú Társulás és Sarród Község Önkormányzata voltak. A Világörökség részét képező Fertő-Hanság Nemzeti Park, a Sopron – Fertődi, valamint a Kapuvár-Beledi Kistérség területén, természeti- és épített értékeken alapuló – komplex, aktív időtöltést biztosító tevékenységeket kínáló fejlesztéseket valósítottak meg, melyek a térségbe érkező turisták számára kínálnak vonzó attrakciókat, hasznos időtöltést és izgalmas élményeket. A projekt során 14 településen, 19 fejlesztési elem jött létre. 

A Fertő-táj keleti részén, a Rábaközben és a Hanságban létrehozott attrakciók egyrészt a Nyugat Dunántúli Operatív Program támogatásával, másrészt a konzorciumi tagok saját erejéből valósultak meg. A pályázat keretében elnyert európai uniós támogatás összege 463 660 698 forint, melyhez a konzorcium tagjai 15% önrésszel járulnak hozzá. A projekt összköltsége 513 718 468 forint volt.

Új nemzeti parki látogatóközpont Lászlómajorban

A Nemzeti Park területén lévő Lászlómajorban, az Esterházyak egykori majorsági központjában egy régi magyar háziállat-bemutatóval, valamint kiállításokkal fűszerezett új, nemzeti parki látogatóközpontot alakítottak ki.

A Fertő-Hanság Nemzeti Park egyik legnagyobb ökoturisztikai attrakcióját a régi magyar háziállatok jelentik. A Fertő-tájon és a Hanságban összesen közel 1500 magyar szürke marha, mintegy 200 bivaly és 1500 rackajuh legel, télen-nyáron szabadtartásban. Mindez azonban azt is jelenti, hogy a látogatók nehezen szemlélhetik meg az állatokat. A most létrehozott régi magyar háziállatfajtákat bemutató majorságban az érdeklődők méltó és biztonságos körülmények között ismerkedhetnek meg az őshonos állatokkal.

Az Esterházy család egykori majorsági központjának patinás épületegyüttesének rekonstrukciója két szakaszban valósult meg. Az első szakaszban a majorsági főépület rekonstrukciója egy előző beruházás keretében, ugyancsak európai uniós források felhasználásával jött létre, a „Kerékpárral a Fertő / Neusiedler See Kultúrtájon” projekt részeként. Ekkor alakították ki a bemutató központ fogadóépületét és valósult meg a Fertő-táj és a Hanság gazdálkodástörténetét bemutató kiállítás.

Most, a második szakaszban megépült a régi magyar háziállatokat bemutató karámrendszer, és egy új kiállítás nyílt az állattartáshoz kötődő mesterségek emlékeiből. Felújították a nagy istálló épületet, és játszóteret hoztak létre. Ősszel kezdődik az objektum parkosítása, valamint egy régi magyar gyümölcs fajtákból álló kert telepítése.

Kerékpárút, csónakház és interaktív kiállítás

A projekt keretében kerékpárút építés-felújítás is történt, 11 rábaközi, illetve hansági településen kerékpáros pihenőhelyek létesültek, valamint GPS technológia alkalmazását segítő rendszer is működésbe állt. Megvalósult az öntésmajori „Hanság élővilága” kiállítás új, interaktív elemekkel történő teljes megújítása. Sor került a rábakecöli csónakház kialakítására a Rábán, a Váti-tó területrendezésére, valamint három, a kapuvári kistérség területén lévő, helyi jelentőségű egyházi létesítmény (Cirákon a Király-kápolna, Osli-Kálvária, Veszkényben pedig a Piéta) felújítására.
Új kerékpárút épült Fertőújlak és az országhatár között 3,7 km hosszan, Kapuváron a Kerékpáros centrumot a Hanság és Rábaköz felé irányuló kerékpáros útvonalakat pedig szintén a projekt eredményeként megvalósuló új bicikliút köti össze.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.