Turisztikai műhelymunka az Elba völgyében

A kora reggeli, eleinte még áthatolhatatlan köd csak alig szállt fel az Elbáról, mikor bent már javában folyik a munka a DZT, Német Turisztikai Hivatal közép-európai workshopján, melyet idén először rendeztek meg Németországban. Munkatársunktól

Az október 13-15 között, a Drezdától alig 40 kilométernyire délre fekvő fürdővárosban, Bad Schandau-ban lebonyolított workshop Bécsből került át a festői Elba-völgybe. Jóllehet, Bécs központi fekvése vitathatlan, ahogy az is nyilvánvaló, hogy a DZT osztrák képviselete egyben a régió területi igazgatósága is, azonban mégiscsak eredetibb magában a fogadóországban megrendezni egy beutaztató szakmai eseményt. Például az ún. poszt túrák miatt, melyek során be is tudják mutatni az újságírók és kiutaztatók számára - részben - miről is van szó. Ez Bécsből aligha lehetséges - magyarázza a miérteket Dernovics László, aki október 1-ig Budapesten képviselte a DZT-t, majd a bécsi képviselet vezetésével bízták meg. Elmondta: a jövőben is valamely keleti tartományban rendezik meg a workshopot, nem titkolt szándékkal azért, hogy a közép-kelet európai országok egyike-másika által mára már szinte elfeledett „NDK-s” látványosságok, turisztikai vonzerők ismét visszakerüljenek a köztudatba, a turizmus körfogásába. Megrendezik, amennyiben sikeres a Bad Schandau-i esemény.

102 nemzetközi résztvevő látogatott el és találkozott 33 németországi eladóval. Mit sem jelentenek a számok önmagukban, ha nincs mozgás. A megkérdezett hazai kiutaztatók úgy látják, Bécsben egyelőre mintha többen lettek volna jelen, mindenesetre sikerült új kapcsolatokat kiépíteniük. A workshopnak otthont adó Szász-Svájc eladható desztináció - vélik. Szintén a workshop előnyére fog válni vélemények szerint, ha az ideinél nagyobb létszámban jelennek majd meg a keleti tartományok eladói.
A magyar delegáció csakúgy, mint a DZT központi, beutaztató vásárán, a Germany Travel Mart-on (GTM), ismét igen jelentős létszámmal jelent meg, olyan országok mellett, mint Ausztria, Csehország, Szlovákia, Ukrajna, Bulgária, Lengyelország, Szlovénia, Szerbia, Horvátország és Törökország.

Határbontás után

Legnagyobb létszámban azonban a csehek képviseltették magukat, ami nem csoda, hiszen egyfelől 2010-ben az összes cseh kiutazások 18%-a irányult Németország felé, mely így a desztinációk között az első helyett tudhatja magáénak. Másfelől az eseménynek otthont adó Szász-Svájc régió földrajzilag és történelmileg átnyúlik a határon; nem egy helyi szolgáltató cseh partnerrel együtt értékesít programokat. A fiatalabbak talán már el sem hiszik, hogy nem is olyan régen még úgy kellett rejtegetni például egy NDK-ban vásárolt zöld ballonkabátot, majd a csehszlovák határon állva hidegtől pirosló orral magyaráztuk a vámosnak: ez a ballonkabát csak azért olyan újszerű, mert szinte mindig a bőröndben volt. Ma már egészen egyszerűen csak átsétál az ember a merész homokkő és bazalt sziklákkal tagolt Szász-Svájc több száz kilométernyi túraútvonalának valamelyikén a szomszédos országba, majd visszajön hajón - például.

Stabil küldőpiac vagyunk

2010-ben a magyar kiutas statisztikák szerint Németország 12%-os aránnyal a második helyet szerezte meg. Pont félmilló vendégéjszakát töltöttünk a németeknél, melynek 48%-a üzleti, 21 százaléka szabadidős út. A Németországba utazók zömében a 35-54 év közötti korosztályból kerültek ki. Nagy növekedésre ugyan tőlünk nem számítanak németék, stabil piac vagyunk, 2020-ig szerintük 1,9%-kal emelkedik a magyar vendégéjszakák száma. Ellentétben a szlovénekkel, akiktől 2020-ig ugrásszerű, 13,9 százalékos bővülést várnak a tavalyi 150 ezres vendégéjt követően. Az osztrákok illetve lengyel barátaink vezetik a sort; előbbiek 2,8, utóbbiak 1,36 millió vendégéjszakával járultak hozzá a német exporthoz tavaly. Érdekes az utazási motivációk megoszlása is. Láttuk, Magyarországról igen nagy arányban üzleti útra kelnek a népek, míg Ausztriából csupán 28% indul el ilyen céllal, legmagasabb ez az arány - 61% - a szlovének esetében.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.