Turizmusfejlesztés: nyugat-dunántúli összefoglaló

A régióban 2007 óta 59 turizmusfejlesztési projekt nyert támogatást mintegy 18,3 milliárd forint összegben. A beruházások révén 34,9 milliárd forintnyi fejlesztés valósulhat meg Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében. Az Új Széchenyi Tervben újabb lehetőségek nyíltak meg a turisztikai fejlesztések előtt, hisz a Gyógyító Magyarország kitörési pont jelenleg három régiós felhívást tartalmaz ebben témában - olvasható az Eurórégió.hu oldalon.

A "Turisztikai szolgáltatások fejlesztése" című felhívás 2,5 milliárd forint keretösszeggel jelent meg. A konstrukció célja a meglévő turisztikai attrakciók területén vagy azok környezetében, illetve azokhoz kapcsolódóan, valamint a turisztikai attrakciókhoz közvetlenül nem kötődő turisztikai célú szolgáltatások létrehozása, fejlesztése, továbbá turisztikai attrakciók kialakítása és fejlesztése. A kiírás az üzleti célú szálláshelyek minőségfejlesztését is támogatja a meglévő férőhelyek fejlesztésén keresztül (bővítés nélkül) megvalósítható kategóriaváltás révén legfeljebb 4*-os kategóriáig. A pályázatok benyújtására 2011. március 1. és 2011. december 31. között nyílik lehetőség. (NYDOP-2.1.1/I-11)

A "Helyi és térségi turisztikai desztinációs menedzsment

szervezetek létrehozása és fejlesztése" két pályázat segítségével válik lehetővé, melyek közül az egyik a Balatoni Üdülőkörzet területére vonatkozik. A TDM szervezetek három szinten épülnek egymásra: helyi, térségi és regionális. Míg a helyi szervezetek a helyi turisztikai szereplők együttműködésére épülnek, a felsőbb szintek elsősorban az alatta levő szint TDM szervezeteinek együttműködéséből állnak össze. A két pályázati kiírás 850 millió forintnyi keretösszege a helyi és a térségi TDM szervezetek kialakítását, fejlesztését, működési feltételeinek megteremtését és az ellátandó szakmai feladatok elvégzését támogatja. A projektek benyújtására 2011. március 1. és 2011. december 31. között van lehetőség. (NYDOP-2.3.1/A-11 és NYDOP-2.3.1/B-11)

A korábban megjelent pályázati kiírások

támogatást nyújtottak gyógyfürdők, fürdők, kulturális és világörökségi helyszínek, tájegységi, öko- és aktív turisztikai programcsomagok, turisztikai szolgáltatások fejlesztésére, valamint kereskedelmi szálláshelyek létrehozására, bővítésére, fejlesztésére, továbbá turisztikai desztináció menedzsment szervezetek fenntartására. Olyan megvalósult beruházások sorolhatóak ide, mint pl. a Pannonhalmi Főapátság vonzerő-fejlesztési programja, a lipóti termálfürdő új rekreációs strandmedencéjének megépítése, a Barangolás a Kerka Mentén c. projekt lenti kistérségben, a hévízi Hotel Europa Fit, az alsópáhoki Kolping Hotel, illetve a nagykanizsai Szőlőskert Fogadó fejlesztése és bővítése.

53 projekt jelenleg

is megvalósítás alatt áll. Ezek közül kiemelendő a zalakarosi, a sárvári és büki gyógyfürdő beruházása, melyek összességében 2,2 milliárd forint támogatással, 7,4 milliárd forintból készülnek el. Kiemelt turisztikai projekt keretében rekonstruálják az Iseumot és környékét Szombathelyen, fejlesztik két ütemben a nagycenki Esterházy-kastélyt, kialakítják egy régi gabonaraktárból a FUTURA természettudományos interaktív bemutató központot.

Az európai uniós támogatás segítségével többek közt megújul az egervári várkastély, a győri Füles Bástyába beköltözhet a helyi állatkert egy része, a Pannonhalmi Apátságban újabb turisztikai fejlesztést hajthatnak végre, valamint kiépíthetik az új látogató-bejáratot.

Kisebb fürdőfejlesztés zajlik Lentiben és Gelsén. Nagycenken a Széchenyi István Emlékkiállítás és a kastélypark, Lébényben a Káptalandomb, Zalaváron a Történelmi Emlékpark, Keszthelyen a Georgikon Majormúzeum fejlesztése történik meg. Szalafőn Népmesepark épül, Sopronban felújítják a bencés Kecske-templomot, Kőszegen pedig a Jurisics várat. Mindemellett számos túraútvonal és egyéb turisztikai látványosság fejlesztése is lezajlik.

Támogatást nyert pl. a hévízi Danubius Hotel és a Hotel Carbona, a Gosztola Gyöngye Wellness Hotel, a zalakarosi Venus Hotel, egy fertőszéplaki, egy zalaszentgróti és egy rumi panzió, a vonyarcvashegyi Helikon Taverna, a celldömölki Vulkán Fürdő területén pedig egy kemping és egy ifjúsági-, családi szálláshely is megépülhet. Négy projekt révén turisztikai desztináció menedzsment szervezetek fejlesztése válik valóra a régióban.

A büki TDM szervezet mellett több balatoni is támogatást nyert: a hévízi, a zalakarosi, a keszthelyi, a gyenesdiási, a balatongyöröki és a vonyarcvashegyi. 2007 óta tizenegy pályázati felhívás jelent meg ezen a területen, a projektek mintegy 18 milliárd forint támogatást nyertek, melyből közel 8 milliárd forint már kifizetésre került a kedvezményezettek számára.

Az Európai Regionális Fejlesztési Alap

felhasználásának keretfeltételeit és a Nyugat-dunántúli Régió átfogó fejlesztési stratégiáját a 2007-2013 közötti időszakra vonatkozóan a régió operatív programja a Nyugat-dunántúli Operatív Program (NYDOP) rögzíti. A Program keretében 144,84 milliárd forint áll rendelkezésre 2007 és 2013 között, melynek több mint 85%-a már meghirdetésre, 45,8 milliárd forint pedig már kifizetésre került. A 2011-2013-as időszakban 38,27 milliárd forint nyerhető el támogatásként, ebből 16,25 milliárd forint már megjelent az Új Széchenyi Terv tizenkettő régiós pályázati kiírása révén, melyek közül az egyik beadási határideje már lezárult.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.