Turizmustörvényre várva

Tizedik alkalommal tartotta meg közgyűlését a kilencéves Magyar Turisztikai Egyesület, amelyen dr. Lengyel Márton, az egyesület harmadszor újraválasztott elnöke beszámolójában kiemelte, a hazai turizmus mutatói a tavalyi évben annak ellenére kedvezően alakultak, hogy világszinten az ágazat teljesítménye – eddigi történetében szinte példátlan módon – romlott. A Széchenyi tervvel évtizedek óta először fektet be jelentős forrásokat végre az ágazatba a kormányzat, viszont még mindig égető szükség lenne a turizmust érintő átfogó jogi-közigazgatási szabályozásra és a turizmustörvényre.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Február 2-án a Vista rendezvénytermében gyűltek össze a hazai turisztikai ágazat legkülönfélébb szektorainak képviselői a Matur tisztújító közgyűlésére. Remélhetőleg már a szerencsés dátum (02. 02. 02.) is egy sikeres szezon előjele lehet a szakma minden egyes tagja számára. Az egyesület 433 tagja közül kb. a tagok negyede képviseltette magát a találkozón.

Elsőként Pál Béla, az Országgyűlés Idegenforgalmi Bizottságának elnöke üdvözölte a megjelenteket, egyben megköszönte az egyesületnek a törvényhozást folyamatosan aktívan segítő háttérmunkáját. A tavaszi országgyűlési választásokkal kapcsolatik”, ha nem is maradéktalanul, de alapvetően teljesültek. Az ágazat Magyarországon tavaly is jó évet zárt: folytatódott a turizmus „húzóágazat” szerepe, hiszen a bevételek 18 százalékkal nőttek, és tavaly novemberre már meghaladták a négymilliárd eurót. Történt ez annak ellenére, hogy – elsősorban a szeptemberi terrortámadások következtében – a világ idegenforgalmának a második világháború óta folyamatos dinamikus fejlődése megtört: a WTO előzetes becslései szerint 1,3 százalékkal kevesebb turistaérkezést regisztráltak világszerte 2001-ben, mint 2000- ben. A recesszió ellenére vannak kedvező jelek: az előzetes trendek szerint a világ legnagyobb küldő piacán, Németországban 2002-ben ismét 53 milliárd euró fölé kúsznak a turisztikai kiadások, és világszinten 2002 második félévére állhat vissza a korábbi tartós 4 százalékos bővülési ütem. A Széchenyi tervvel kapcsolatban az elnök elmondta, a teljes turisztikai szakma nagy megelégedésére szolgál, hogy az ágazat végre nem csak szóban kap komoly központi támogatást, és a költségvetési források segítségével végre igazán jelentős fejlesztések indulhattak be Magyarországon, elsősorban a gyógyturizmus területén. Azonban ezen túl is további munkára van szükség: az intézményrendszer javítására, a turizmussal kapcsolatos átfogó közigazgatási-jogi szabályozásra és a régóta ígért, ám minden egyes választási ciklusban továbbhalogatott turisztikai törvény előkészítésére, meghozatalára. Az egyesület jövőbeli terveit illetően az elnök működésük erősítését emelte ki regionális szinten, hiszen mind a már létező – és véleménye szerint több-kevesebb sikerrel működő – RIB-ek, mind az uniós pályázati rendszerekben való sikeresebb részvétel érdekében erre szükség van. A hozzászólások során a szakma legkülönbözőbb területeinek képviselői léphettek mikrofonhoz: többek között szó volt a múzeumok, az oktatás, a borturizmus, a falusi turizmus és a lovasturizmus helyzetéről. A közgyűlés fő célja az új választmány, vagyis az elnök, a főtitkár és a hét alelnök megválasztása volt. A jelenlévők közül a szavazatukat leadók (75 fő) gyakorlatilag egyhangúan hagyták jóvá a jelölőbizottság által javasolt régi- új testületet: eszerint az elnök Dr. Lengyel Márton, a főtitkár dr. Faragó Hilda lett a következő három évre, az alelnöki testület tagjai Csákvári Árpád, dr. Gellai Imre, Fehér Tamásné, Koziel Miklós, Mányai Lóránd, dr. Oláh Péter és Tóth Ferenc lettek. A 2001. évi Matur-díjat, amelyet kiemelkedő szakmai munkáért ítélnek oda minden évben, elsőként az idén harmincéves Korona Pódium népszerű vezetője, Mikes Lilla művésznő vehette át. A jeles elismerésben részesült Molnár Mária, a Matur Fejér megyei tagozatának volt elnöke, az Alba Regia szálloda egykori igazgatója, dr. Gellai Imre, a Casinos Hungária volt igazgatója és a Hungary Card kiadója, a Hotelinfo Kft. nevében Sebestyén István és Gál Gábor. A közgyűlés Pál Béla és Lengyel Márton zárszavával ért véget. ban hangsúlyozta, hogy bármely erő is kerüljön is hatalomra, bízik abban, az ágazat fejlesztése nem törik meg, és a turizmus szerepe tovább nő majd mind a magyar gazdaságban, mind a kormányzati elképzelésekben. Ezt követően Lasztovicza Jenő, OIB-elnök lépett a mikrofonhoz, aki a turizmust tízmilliárdos forrásokhoz juttató Széchenyi-terv egyik fő oszlopának nevezte a Lengyel Márton által 1999-ben elkészített középtávú fejlesztési koncepciót, egyben hangsúlyozta, a Széchenyi terv nemcsak a magyar turizmus, hanem az egész ország felemelkedését szolgálja.

Lengyel Márton a 2001-es évről szóló elnöki beszámolójában emlékeztetett rá, miért is volt szükség kilenc évvel ezelőtt az egyesület megalakulására. A rendszerváltozás után a turisztikai ágazat sem pártpolitikai, sem kormányzati szinten nem jutott valódi képviselethez, hiszen az ágazat minden egyes gazdasági alrendszerhez kapcsolódik, ám egyikhez sem kizárólagosan. A magyar turizmus néhány képviselője ezért elhatározta, annak érdekében, hogy a szavuk erősödjön és sikeresen lobbizhassanak a megfelelő helyeken, párt helyett egyesületet alapítanak. A Matur tevékenysége a kezdetektől sikeresnek mondható, hiszen 1994-ben már valamilyen formában mindegyik nagy párt választási programjába bekerült a turizmus, és ez a trend szerencsére azóta is folyamatos, így elmondható, hogy „alapító elképzeléseik”, ha nem is maradéktalanul, de alapvetően teljesültek.

Az ágazat Magyarországon tavaly is jó évet zárt: folytatódott a turizmus „húzóágazat” szerepe, hiszen a bevételek 18 százalékkal nőttek, és tavaly novemberre már meghaladták a négymilliárd eurót. Történt ez annak ellenére, hogy – elsősorban a szeptemberi terrortámadások következtében – a világ idegenforgalmának a második világháború óta folyamatos dinamikus fejlődése megtört: a WTO előzetes becslései szerint 1,3 százalékkal kevesebb turistaérkezést regisztráltak világszerte 2001-ben, mint 2000- ben. A recesszió ellenére vannak kedvező jelek: az előzetes trendek szerint a világ legnagyobb küldő piacán, Németországban 2002-ben ismét 53 milliárd euró fölé kúsznak a turisztikai kiadások, és világszinten 2002 második félévére állhat vissza a korábbi tartós 4 százalékos bővülési ütem.

A Széchenyi tervvel kapcsolatban az elnök elmondta, a teljes turisztikai szakma nagy megelégedésére szolgál, hogy az ágazat végre nem csak szóban kap komoly központi támogatást, és a költségvetési források segítségével végre igazán jelentős fejlesztések indulhattak be Magyarországon, elsősorban a gyógyturizmus területén. Azonban ezen túl is további munkára van szükség: az intézményrendszer javítására, a turizmussal kapcsolatos átfogó közigazgatási-jogi szabályozásra és a régóta ígért, ám minden egyes választási ciklusban továbbhalogatott turisztikai törvény előkészítésére, meghozatalára.

Az egyesület jövőbeli terveit illetően az elnök működésük erősítését emelte ki regionális szinten, hiszen mind a már létező – és véleménye szerint több-kevesebb sikerrel működő – RIB-ek, mind az uniós pályázati rendszerekben való sikeresebb részvétel érdekében erre szükség van.

A hozzászólások során a szakma legkülönbözőbb területeinek képviselői léphettek mikrofonhoz: többek között szó volt a múzeumok, az oktatás, a borturizmus, a falusi turizmus és a lovasturizmus helyzetéről.

A közgyűlés fő célja az új választmány, vagyis az elnök, a főtitkár és a hét alelnök megválasztása volt. A jelenlévők közül a szavazatukat leadók (75 fő) gyakorlatilag egyhangúan hagyták jóvá a jelölőbizottság által javasolt régi- új testületet: eszerint az elnök Dr. Lengyel Márton, a főtitkár dr. Faragó Hilda lett a következő három évre, az alelnöki testület tagjai Csákvári Árpád, dr. Gellai Imre, Fehér Tamásné, Koziel Miklós, Mányai Lóránd, dr. Oláh Péter és Tóth Ferenc lettek.

A 2001. évi Matur-díjat, amelyet kiemelkedő szakmai munkáért ítélnek oda minden évben, elsőként az idén harmincéves Korona Pódium népszerű vezetője, Mikes Lilla művésznő vehette át. A jeles elismerésben részesült Molnár Mária, a Matur Fejér megyei tagozatának volt elnöke, az Alba Regia szálloda egykori igazgatója, dr. Gellai Imre, a Casinos Hungária volt igazgatója és a Hungary Card kiadója, a Hotelinfo Kft. nevében Sebestyén István és Gál Gábor. A közgyűlés Pál Béla és Lengyel Márton zárszavával ért véget.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.