Ugyanazt a valóságot éljük

Az idegenvezetők többsége –aki még a szakmában maradt– egzisztenciális bizonytalanságot él át munka és bevétel nélkül. A szakmai szervezetek több fronton is próbálnak változást elérni, hogy az ágazat meg tudja tartani a széleskörű műveltséggel és speciális készségekkel bíró munkaerőt, azonban úgy tűnik, süket fülekre találnak. Stumpf Éda idegenvezetővel, a Magyar Idegenvezetők Egyesületének (MIE) tiszteletbeli elnökével beszélgettünk.

Az idegenforgalmi szektor a GDP több mint 10 százalékát adta az elmúlt években  idén ez másképp lesz, hiszen nincs turista az országban. A COVID19 megmutatta mennyire sebezhető a turizmus: a békeidőben ebből élő 400 000 ember jelentős része elhagyta a szakmát, egy részük –magabiztos nyelvtudásának köszönhetően- az országot is. Múlt héten írtunk az autóbuszosok kilátástalan helyzetéről, Stumpf Édával beszélgetve kirajzolódott, hogy az idegenvezetőknél is nehéz a talpon maradás, a szakember rávilágított: „ugyanazt a valóságot éljük”.

A két szakma helyzetét a párbeszéd és az érdemi segítség hiánya jellemzi. A MIe kísérletet tett törvényes szakmai érdekvédelemre: elektronikus és postai úton is küldött leveleket a döntéshozóknak  a Miniszterelnöki Hivatalnak, MTÜ-nek, MTSZA-nak, Pénzügyminisztériumnak, államtitkároknak – a legtöbbre választ sem kapott. A válságkezelő bizottság vezetőjével napi szintű telefonos, illetve személyes, email, postai levél és online egyeztetéseket bonyolítottak, de változást nem értek el. Ez az ignorálás MIe tagsága és az összes idegenvezető számára nem csupán elkeserítő, de sértő is - hangsúlyozza Stumpf Éda.

Segítség nélkül – ahogy a buszosoknál, hajósoknál, utazási irodáknál – fennáll a veszélye, hogy a szakma elveszíti a jól képzett munkaerőt; ezt az újraindulás után nem lehet gyorsan pótolni. Ahogy azt korábban megírtuk az idegenvezetők az állami kompenzáció fejében felajánlották, hogy videó és képanyagot készítenek az országimázs munkához, magyar csoportokat vezetnek belföldön, és segítik a TDM szervezeteket a hatékonyabb munkában – az elmúlt hónapok tapasztalatai azt mutatják, a döntéshozók részéről erre nem volt igény.

Stumpf Éda elmondta, a MIe kérte a döntéshozókat, hogy vezessenek be adó- és járulékfizetési moratóriumot, plusz rendszeres jövedelemhelyettesítő támogatást az idegenvezetők számára. Ha a határainkon túlra pillantunk, láthatjuk, hogy Nyugat-Európában az állam gondoskodott az idegenvezetőkről: a kisvállalkozóknak havonta 645-2000 euró jár, Szlovákiában például most emelték 350 euróról 800 euróra a havi támogatást. „Mi 300 eurónyi (100 ezer forint) havi támogatást és KATA elengedést kértünk. Azt a választ kaptuk, hogy az államnak nincs erre pénze”- meséli a szakember.

Lenne pénz, csak át kellene csoportosítani

Nyáron elindult egy fellendülés az idegenforgalomban, ami reményre adott okot, de szeptembertől megint leállt a munka. Stumpf Éda elmondta, hogy az idegenvezetőknek megrendült a bizalma az államban, aminek adóztak, de a bajban nem számíthattak rá. „Főként a nemzetközi összehasonlítás fényében, de más területekre ömlesztett pénzek láttán is úgy látjuk sokan: Lenne pénz, csak át kellene csoportosítani,új szempontok szerint”.

A tiszteletbeli elnöktől megtudtuk: az idegenvezetők öt féle jogi-illetve adózói kategóriában dolgoznak: a KATÁ-zók lehetnek egyéni vállalkozók vagy Betéti Társaság (Bt.) is, a nem KATÁ-sok pedig egyéni vállalkozók, Bt. vagy Kft. formában működhettek. Az egyéni vállalkozók szüneteltethetik a vállalkozásukat, ez azonban hátrányokkal is járhat(ott) például hitelképességben, vagy a CSED és a GYED igénybe vételekor. A nem KATÁ-s vállalkozásoknak tavasszal 90 napra elengedték a járulékokat, azóta viszont fizetniük kell – bevétel nélkül. Tehát aki társas vállalkozó, az vagy fizeti az adót vagy fel kell számolnia a vállalkozását.

Nem is kérdés: az idegenvezetők anyagi tartalékai elfogytak, a megélhetés érdekében a többségnek más munka után kellett néznie. Azoknak, akik másik szakma felé nyitottak, az álláskeresési járadék legfeljebb 3 hónapig járt, de előfordult, hogy –a bürokrácia miatt ezt több hónapig tartott elintézni.

Fejlesztés a vidékiek(egy részé)nek

Nagy port kavart nyáron a vidéki idegenvezetők támogatására kiírt pályázat, hiszen a budapestiek kimaradtak, éppen akkor, amikor segítségre volna szüksége az ágazatnak. A Kisfaludy2030 azonban nem a koronavírusra érkező reakció, hanem egy korábban megkezdett program. A megpályázott összeget a vállalkozások nem fordíthatták megélhetésre, csak vállalkozásfejlesztésre, eszközbeszerzésre. A támogatás egyik feltétele szerint csak működő vállalkozás igényelhette, amiből a vírus miatt kevesebb maradt. A másik feltételnek megfelelve egy turisztikai projektet kellett kidolgozni. „Nem tudjuk, azokat mire fogják használni”- mondja Stumpf Éda. 149 fő kapott végül támogatást, ez a ténylegesen aktív idegenvezetők 3%-a, a 14500 kiadott idegenvezetői engedéllyel számolva viszont csak 1%-a.

Kihasználják az „üresjáratot”

A Magyar Idegenvezetők Egyesülete eddig is tagja volt az Európai Idegenvezetői Szövetségnek (FEG), amelynek segítségével – a többi között- elérik a legfrissebb nemzetközi szakmai jelentéseket, idén pedig beléptek az Idegenvezetői Világszervezetbe (WFTGA) is, ami sok kedvezményt, például nemzetközi múzeumi belépőkártyát is biztosít.

A MIe a járványhelyzetre reagálva több lehetőséget biztosított: halasztásos fizetést engedélyezett a tagdíjakra, képzéseket tartott ingyen vagy nagyon kedvezményesen. „Az első félévben ingyenes nyelvi továbbképzéseket biztosítottunk, a második félévben pedig a piaci árak töredékéért tudtuk nyújtani ezt. Voltak tematikus képzéseink: tavasszal honlap készítő tréning, ősszel pedig, az újabb határzár után: fejvadász-coach tartott cv-írásra, állásinterjúra felkészítést” – meséli Stumpf Éda, aki azt is reméli, hogy a járványhelyzet növeli a társadalmi szolidaritást, és felelősségvállalást. Az esendőség szem elé került, ezért talán jobban odafigyelnek egymásra az emberek a hétköznapokban.

Bízni a jövőben

A MIe az elmúlt hónapokban folyamatosan egyeztetett a szakmai társszervezetekkel, a fővárossal és a Budapest Branddel a jelen helyzetről és a jövőbeli lehetőségekről. A szakmai társszervezetekkel együtt igyekeznek a mindenki számára elfogadható közlekedési kereteket kidolgozni a Budai Várban és egész Budapesten.

Remélik továbbá, hogy mind az országos, mind a budapesti döntéshozókkal ki tudják használni a jelenlegi állapotot a hiányzó keretek megteremtésére, főleg az idegenvezetői tevékenységről szóló és jogosulatlan idegenvezetést szankcionáló törvény megalkotására. Stumpf Éda szerint nem csak a jogosulatlan tevékenység elleni vállalkozásvédelem a cél, de egyrészt a szakmai minőség és ezzel az utasok érdekeinek védelme, másrészt egy új, modern, jól ellenőrizhető és nem hamisítható idegenvezetői kártya bevezetése. Ezt azért javasolják fizetőssé tenni, mert így az nem venné meg, aki nem keres pénzt a tevékenységgel, így ez egy szakmai profiltisztítás is lenne. Pontos, naprakész nyilvántartás ugyanis sehol nincs, hogy hányan végzik engedéllyel az idegenvezetést, csak hogy hány engedélyt adtak ki

Ember tervez

A turizmus számára akkor lesz valóban reménykeltő a helyzet, amikor elérhetővé válik a koronavírus elleni vakcina. Elképzelhető, hogy a bezártságra adott válaszul egy utazási boom követi a korlátozások feloldását, de az biztos, hogy a jövőben felértékelődik a biztonság szerepe: a fertőtlenítés és a távolságtartás valószínűleg „nem megy ki a divatból”. A kérdés már csak az, lesz-e még, aki kiszolgálja az utazók igényeit?


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.