Új belga légitársaság indul "All you can fly" modellben

A Take Air belga fapados légitársaság Antwerpeni HUB-ot kíván alapítani. A légitársaság "All you can fly" modellben gondolkodik, vagyis az utasok egy-egy hónapra befizetve korlátlan mennyiségben utazhatnak. 2015 márciusában indulna az új cég szolgáltatása hat repülőgéppel.

Antwerpeni HUB-ot kíván alapítani egy új belga fapados szállító a Take Air, akik az európai vonalakról begyűjtött utasokat hoznák az észak belga kikötő városba és onnan tovább.
A filozófiájuk szerint „All you can fly” alapon, úgy tennék attraktívabbá a szolgáltatásukat, hogy az utasaik egy-egy hónapra befizetett paushal alapon annyiszor repülhetnének velük, ahányszor csak akarnának.

Az Antwerpeni The Aiation Factory című lap egyenlőre nem publikálta, hogy mennyi lenne ez az egy havi tarifa. A cég 2015 márciusában a nyári menetrendi periódusban indulna Zürichbe, Párizsba és Londonba hat, majd később kilenc darab Beach craft 200-as és 350-es repülőgéppel. A gépek az antwerpeni repülőtér néhány héten belül elkészülő új, General Aviation Termináljáról közlekednének, naponta hat fordulóval. Iparági szakemberek arra gyanakodnak, hogy a tarifa kb. 1300 és 1800 euró között fog mozogni, de nem egységesen, hanem desztinációkra bontva.

A cég rugalmas ügyintézést ígér. Így például a becsekkolás indulás előtt 15 percig még lehetséges lesz, ezzel biztosítva a saját és a többi „ráhordó” szállítók átszálló utasainak a csatlakozást. A tervezők nagy felfutást várnak, különösen Zürich – Antwerpen – London viszonylatban. Kétségtelen hogy Antwerpen forgalmas kikötője, a belga és a holland fővárosok, valamint Rotterdamnak a világ legnagyobb kikötőjének a közelsége vonzó lehet a Take Air-nak, akik egy éven belül további európai állomások felvételét tervezik a menetrendbe.. A Belga Légügyi Hivatal tájékoztatása szerint a cég a szükséges engedélyeket már megigényelte, és néhány héten belül meg is kapja.

Forrás: Turizmus Online


Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál

Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál 

A nagyszabású fejlesztés megvalósítása érdekében 64 francia autópálya-pihenőben most 320 Siemens gyorstöltőt telepítettek.
A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből

A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből 

Isztambul a második törökországi város, amely már Debrecenből is közvetlenül elérhető Antalya után.
Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően

Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően 

Izrael vasárnap reggel megnyitotta légterét a szombat éjszakai, sikeresen kivédett légitámadás után, jelentették be hivatalosan Izraelben.
Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja?

Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja? 

A pályázat célja, hogy minél több vonzó bringás helyszínt tegyen ismertté.
Újabb fenntarthatósági lépés ennél a légitársaságnál

Újabb fenntarthatósági lépés ennél a légitársaságnál 

Hamarosan a Wizz Air járatainak tíz százaléka repülhet zöld üzemanyaggal.
Közvetlen járat indítása Budapest és Kanton között

Közvetlen járat indítása Budapest és Kanton között  

Elsősorban üzleti utasokra számítanak.
Figyelem! Útfelújítás a reptér felé vezető úton

Figyelem! Útfelújítás a reptér felé vezető úton 

A 3. ütem várhatóan április 15-én kezdődik és április 20-ig tart.
Egyre többen repülnek Svájcba

Egyre többen repülnek Svájcba 

Élen a Budapest-Bázel útvonal a Kiwi.com svájci foglalási listáján.
A világ legnépszerűbb repülős útvonalai

A világ legnépszerűbb repülős útvonalai 

2024-ben az előrejelzések szerint rekordszámú, 4,7 milliárd ember utazik légi úton.
A Flixbus szintet lép új olasz útvonalaival

A Flixbus szintet lép új olasz útvonalaival 

Közölték, hogy népszerű alternatívaként érdemes számításba venni a buszos utaztatást különböző útvonalakon.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.